Az eső már elállt, de az utca még őrizte a nyomát. A macskakövek között apró víztükrök csillogtak, bennük a lámpák sárga fénye ringott, akár egy halk esti dallam. A levegőben friss földszag és nedves virágillat keveredett, az a fajta, amelyet az ember mélyebben beszív, mert oly tiszta.
Aurora Amelia Joplin írónő verseit, novelláit, meséit olvashatja a kedves olvasó. A versekben a lélek és szeretet összefonódik, az írásokban az önszeretetről, önismeretről, egy jobb élet elérésről kaphat leírást, amelyek a szerző saját tapasztalataiból íródtak és jelenleg is íródnak.
2026. április 3., péntek
Újra és újra szeretni
Az eső már elállt, de az utca még őrizte a nyomát. A macskakövek között apró víztükrök csillogtak, bennük a lámpák sárga fénye ringott, akár egy halk esti dallam. A levegőben friss földszag és nedves virágillat keveredett, az a fajta, amelyet az ember mélyebben beszív, mert oly tiszta.
2026. március 31., kedd
Fehér angyal
Álom Virág (felnőtt mese)
Az évszakok ritmusa
2026. március 29., vasárnap
Kimaradt hang
Az idő lüktetése
Az emberi életet kezdettől fogva egy ősi, láthatatlan rend kíséri, amely ott lüktet a születés első felsírásában.Ott dobban a mellkas mélyén az első lélegzetvételnél, ott halad velünk az évek során, és ott csendesül el a halál végső pillanatában. Az egész földi lét egyetlen nagy, titkos áramlás, mely mióta ember él a földön, újra és újra végigvonul minden sorson.
Pamcsi család – Tiki őzike, a Pamcsik új barátja
Reggel lett.
A Szélfűházban a Pamcsik ébredeztek.
A nap besütött az ablakon.
A szél lágyan fújt.
A Pamcsik elindultak játszani.
Gurultak.
Gurultak.
Nevettek.
Egyszer csak megálltak.
Egy kis őzike állt ott.
– Te ki vagy? – kérdezte Mó.
– Tiki vagyok. Kis őzike. – mondta halkan.
Miri és Milu is odagurultak.
Nézték.
Nézték.
Csillagszemeikkel nézték.
Tiki közelebb lépett.
Megállt.
– Leszünk barátok? – kérdezte.
– Igen!
– Igen!
– Igen!
– Akartok a hátamra ülni? Tudok gyorsan szaladni – kérdezte a kis őzike.
– Igen!
– Igen!
– Igen!
Tiki lassan lehajolt.
A Pamcsik felgurultak a hátára.
Jól kapaszkodtak.
Tiki elindult.
Lassan.
Aztán gyorsabban.
Aztán futni kezdett.
A Pamcsik nevettek.
És énekeltek:
Tiki, Tiki fut velünk,
rajta ülünk, nevetünk,
Tiki, Tiki jóbarát,
repít minket réten át.
Tiki futott.
A Pamcsik kacagtak.
A szél fújt.
A virágok illatoztak.
Mó pamacsa rózsaszín lett.
Miri pamacsa is rózsaszín lett.
Milu pamacsa is rózsaszín lett.
Tiki lassan megállt.
– Esteledik… – mondta halkan.
– Haza kell mennem.
A Pamcsik legurultak róla.
Nevettek.
– Szia, Tiki!
– Sziasztok!
– Majd jövök még játszani!
Tiki szaladt.
Aztán eltűnt a fák között.
A Pamcsik még nézték.
Aztán hazagurultak.
A Pamcsik boldogan mesélték Lumi mamának és Lumó papának, kivel játszottak a réten.
Aztán Lumi mamához bújtak.
Lumi mama gyengéden átölelte a kis Pamcsikat.
Este lett.
Lumi mama halkan énekelni kezdte a Pamcsi altató dalt:
Tente baba, tente,
itt van már az este,
álomcsillag születik,
szeretetben ringat itt.
Mama súgja halkan,
csillag néz az égen,
puha párna, mama karja
vigyáz rád az éjben.
A kis Pamcsik hallgatták az altató dalt.
Pislogtak egyet.
Pislogtak kettőt.
Csillagszemeik szépen lecsukódtak.
A Szélfűház halkan ringatózott a holdfényes éjszakában.






