minden fényt, árnyékot, csendet és viharos hullámot érzünk.
Másképp látunk: a világ hangjai nálunk dallammá válnak,
a szavak tánccá, a fájdalom és az öröm festménnyé válik.
Más nyelven értünk — egy titkos, láthatatlan szál köti össze a lelkeket.
Nem kell magyarázat, nem kellenek hidak:
egy szó, egy pillantás, egy mosoly, és felismerjük egymást.
Sokszor hittük, egyedül járunk,
hogy a magány kíséri minden léptünket,
de amikor találkozunk,
szavaink egymásba fonódnak,
és ráébredünk: nem vagyunk egyedül.
Mi költők és írók
az élet minden árnyalatát felvesszük,
minden érzést, minden titkot megőrzünk a szavainkban,
metaforákból szőtt tükörként mutatjuk meg a világot,
melyet mások talán sosem látnak.
Egy nyelvet beszélünk mi, költők, írók.
Más nyelven értünk.
Otthonunk a metaforák,
a rímes szavak tánca,
a képzelet végtelen világa —
itt él a lélek, itt születik a fény, melyből a világunk áll.
