2025. július 20., vasárnap

Az igazi Léna



– Léna, megint késel! – szólt rá nevetve a bátyja, miközben a lány mezítláb futott le a domboldalon, szoknyájának szegélyén virágporral.
– A bárányokat nem hagyhatom reggeli nélkül! – válaszolta csípősen, de mosolygott. Olyan volt, mint a nyár első pillanata: élénk, illatos és mindent betöltő.
Léna volt a falu szépe. Így hívták – suttogva, néha irigyen, néha áhítattal. A férfiak udvaroltak neki, a lányok utánozták a fonatát, az anyák a nevét adták újszülöttjeiknek. Mégis, ő mindig egyedül maradt. Nem azért, mert nem vágyott valaki kézmelegére az övében – hanem mert nem akadt senki, aki igazán belé látott volna, túl a külsőségeken.
Egészen addig, amíg az új tanító meg nem érkezett a faluba.
Egy őszi reggelen történt, amikor a köd még megült a dombokon. A fiatal férfi, Barnabás, épp akkor érkezett az iskolához, amikor Léna egy kosár almával ballagott el mellette.
– Jó reggelt! – szólalt meg a férfi kissé félénken. – Maga lehet az, akiről mindenki beszél.
– Remélem, nem csak a pletykáknak hisz – mosolygott Léna, és egy piros almát nyújtott át neki. – Néha tévednek.
– Azt hiszem, én inkább magára szeretnék hallgatni – felelte Barnabás.
Abban a pillanatban Léna szemében valami megvillant. Valami, amire várt.
Ezután egyre gyakrabban látták őket együtt. A könyvtárban, a réten, a templomlépcsőn. A falu figyelt, ítélkezett, suttogott.
– Egy tanító? Nem túl egyszerű Léna számára? – kérdezték az asszonyok.
– A falu szépe sokkal jobbat érdemel – morogta az egyik kocsmáros.
De Léna nem törődött velük. Először érezte úgy, hogy önmagáért figyel rá valaki. Barnabás nem a szépségét csodálta, hanem azt, hogyan ismeri a csillagokat, hogyan beszéli a virágok nyelvét, és miként hallja meg azokat a csendeket, amelyeket mások sosem.
Egy este, mikor már lehullottak a gesztenyék, Léna megállt a tanító előtt, és azt mondta:
– Sokan akartak engem, mert szép vagyok. De te vagy az egyetlen, aki nem akart… úgy – és ezért hiszem, hogy te vagy az, akire vártam.
Barnabás csak ennyit felelt:
– Ha engem választasz, a falu ítélni fog.
– Már ítélnek – felelte halkan Léna. – De engem már rég nem érdekel, hogy a falu mit gondol.
Tavasszal esküvőt tartottak – egyszerűt. Volt, aki nem ment el. Volt, aki elsírta magát. De amikor Léna az oltár előtt állt, többé nem a falu szépe volt.
Hanem valaki, akit végre önmagáért szerettek. Önmaga lehetett.
És ez sokkal szebb volt mindennél.

Az ismerős idegen



– Álmodtál újra?
– Igen. Repültem… és te ott voltál. A lámpásod fénye űzte el a félelmemet, és megnyugodtam. Mindig megnyugszom utána, újra.
– És én? – kérdezte izgatottan mosolygva gyengéden.
– Esőcseppként értél földet, mégis napsugár lettél bennem.
Csend. Ő csak nézte, bakancsát lóbálva ahogy a padon ült.
A fák susogtak, a toronyóra kitartóan ütött, mintha jelezné új idő élet következik számukra.
– Honnan ismersz engem, Lilla? – kérdezte izgatottan.
– A kórházból. Neked adták a szívet… a szerelmemét, amely mostmár benned dobog.
Levette a szemüvegét. Két könnycsepp csillogott benne, mint a csillagok az éjszakában.
– Most már értem… miért dobban úgy bennem, mintha mindig is ismertelek volna.

Táncoló fények



Táncol a fény a fák levelén,
madárdal sző selymet a reggelbe –
a Nap mosolyát a vállamon érzem,
s a világ újra hisz a szerelemben.
A mezők illatát viszi a szél,
búzavirág nyílik az út szélén –
minden levél egy régi emlék,
és minden perc egy új reménység.
Könnyű a lét, mint harmat a fűszálon,
csend ring a tó ölelésében –
ez most a nyár, örök és tiszta,
egy pillanatnyi végtelen béke.

Benned a válasz



Most van itt az idő, ne várj tovább,
Lépj át a fénybe, hol nincs már határ.
Benned a szín, a tűz, a dal –
Bátorság, hát – most indulj el!
Ne félj a múlttól, mi elköszön,
Szívedben él már új öröm.
Ecseted álmot, reményt teremt,
Színes a lét – ha te is elhiszed.
Lépj, mint a szél a nyári tájon,
Most van a perc, hogy továbbálmodj.
Szórd szét a színeket, álmaidat,
És élj – a szíved utat mutat.
Fesd újra bátran az életed,
Ne rejtsd el többé a színeket.
Most születik meg az igazi kép –
Benned a válasz, benned a fény.

Megállni néha



Megállni néha nem gyengeség,
hanem a lélek finom bölcsessége.
Ott, ahol csend van,
ott kezdődik: minden.
Egy sóhajban elfér az idő,
egy könnyben az egész múlt,
s ahogy megállsz —
megérzed: a világ nem rohan, csak te hitted úgy.
Lélegezz, mint a Föld,
szeress, mint a fény,
és maradj ott, ahol a szíved is leülne egy percre —
csendben, békében, veled.

Szénaszagú emlék



A széna illata vastag, meleg takaróként borult a világra azon a nyáron. Nemcsak az orrban ült meg – hanem az emlékezetben is.
Marika akkor volt nyolcéves.
A dombok lankái sárgálltak, a Nap aranyszínűre égette a mezőt, és a fűszálak között bújt meg a csend. Nem a városi fajta csend, hanem a falusié – amelyben benne zümmög a méh, benne motoszkál a gyalogút pora, benne remeg a ló türelme.
A kislány mezítláb futott le a domboldalon. A Föld meleg volt, és a talpa alatt úgy hajlott meg a fű, mintha ismerné minden lépését. A szekérhez sietett, ahol már fent állt az édesapja, kezében villával, nevetve. Mellette púposodott a széna, mint egy illatos hegy.
– Ugorj, kicsikém! Elkaplak! – kiáltotta.
Marika habozás nélkül vetette bele magát a levegőbe. A Nap a szemébe sütött, a világ forgott, de az apja karjai biztosan kapták el.
Felnevetett. És abban a nevetésben benne volt minden – az élet, a bizalom, az, hogy a világ jó.
A szekéren ülve körbenézett. A mező peremén a édesanyja hajlongott. A ló türelmesen várt. A világ még egy darabban volt. Akkor.
Nem tudta még, hogy ez a nap örökre benne marad.
Egy hét múlva az apja elment a városba dolgozni. A ló elöregedett. A rét elvadult. A szekér a pajtában roskadozott.
De a széna szaga megmaradt.
A forró délutánokban, amikor most – felnőttként – a gyerekei ruháját teregeti, vagy amikor hajnalban felforr a víz a konyhában, egyszer csak megérzi...
azt az illatot.
A szénaszagú emléket.
És akkor egy pillanatra megint elhiszi, hogy a világ még mindig jó.

Örök nyári pillanatok című antológia

Kedves Olvasóim, Követőim! Örömmel és meghatódottsággal jelentem: elkészült az Örök nyári pillanatok című antológia Ebook, és PDF formátumban. 47 szerző csodálatos alkotásai szerepelnek benne.


A kiadvány ingyenesen letölthető és szabadon megosztható – bátran adjátok tovább, hogy minél többen elolvashassák különleges nyári antológiánkat.