Csak egyszer...

Csak egyszer, még egyszer, szeress még!

Hadd érezzem, fontos vagyok, élek még.

Hadd érezzem, mit jelentek neked, ki vagyok én,

Szerelmünk nem halt meg, még él.

Csak egy szót mondj, hadd halljam:

Én úgy szeretlek, drága bogaram!

Szívem ölelésedkor ugyanúgy megdobban,

Mint a legelső alkalommal, boldogan.

Csak egyszer simogasd meg őszülő hajamat,

Ne hagyd a szavakat, némán magadban.

Talán ez lesz az utolsó érintés, mit adhatsz.

Próbáld meg! Hiszen lehet, szíved újra értem dobban.

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy simítsd meg arcom,

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy meghallgass egy bús napom,

Nem akarom!

Ha már kérni kell, hogy szeress,

Nem akarom!

Hiszen te nem is szeretsz!

Ha magadtól mindezt észre sem veszed,

Szíved üres felém, benne már nem élek én!

Ha kérni kell, az már nem jó,

A szerelem üres szó,

Benne nincs már égető vágy,

A szerelmes ölelést vár.

Most...

Most szeress,

amíg kezed tud

ölelni, átkarolni,

magadhoz szorítani!

Most sétálj,

amíg élvezheted

arcodon az esőcseppeket,

A lágy szellő fuvallatát,

A napfény édes simogatását!

Most hallgasd

az erdő hangját,

Ahogy füledbe dúdolja

az elrejtett dalát!

Eldúdolja a föld,

A fák, a virágok, bokrok,

hogyan kell létezni,

az életet élvezni.