2024. február 29., csütörtök
Szivárványnő
2024. február 27., kedd
Pici Lány
Arany Napfény
Esőcseppek Tánca
Gyöngyszemek IX.
Vajon mi az, ami előrevisz a jobb élet elérésében? Kinek mit jelent a jobb élet? Ez mindenkinek más, egyénektől eltérő. Elárulom, kedves olvasó. A lelkesedés az, ami a szívből jön, és nem az elméből. Ez az, ami előre visz, amivel elérheted a céljaidat. Ha lelkesedéssel csinálod a dolgodat, és ezt a lelkesedést meg is tartod, akkor a céljaidat el tudod érni. Lelkesedés nélkül nem lehet, mert az a szívből jövő finom energia, ami hasonló érzés, mint az öröm. A lelkesedés az egyik része, darabja annak, aki Te valójában Vagy, és az otthona a szív. Szívvel kellene élni, de a legtöbb esetben az elme győz. Mindig az irányít minket. Hiszen mindennel tele van az elme, olyan dolgokkal, amik gátolnak abban, hogy a szívünkre hallgassunk. A szívet elnyomjuk, ha kiabál, ha szeretné, hogy ezt vagy azt ne tedd, meg sem halljuk például: én nem érek rá, nincs időm, nekem nem ezt tanították, mindig van egy „De”, amit az elme előhoz, hogy ne változtass, hogy ne a szívedre figyelj. Ezek a kifogások. A szívednél senki, a Te Vagyokodnál senki sem tudja jobban, mire van szükséged. A születésünktől fogva betáplált dolgok az elménkbe irányítanak mindaddig, amíg fel nem ismerjük őket. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha magunkra szánunk időt, figyelünk magunkra. Ezt csak Te teheted meg, senki más. Kezdd el, dönts. Lélegezz, naponta többször, mélyeket, lazulj el, kezdd el. Mondj hálát mindennap azért, amiben részesültél. Mindig van valami jó is egy napban. Én mindennap hálát mondok esténként. Ami még fontos, az az, hogy mosolyogj. Nagy Ölelés Aurora Amelia Joplin.
2024. február 25., vasárnap
Hálás vagyok
2024. február 22., csütörtök
Tavaszi szerelem
2024. február 21., szerda
Szerelem szigete
2024. február 20., kedd
Gyöngyszemek VIII.
Szeretnék nektek pár gondolatot átadni a kritizálás hatásairól. Nagyon nehéz a jelenlegi világban pozitívnak maradni. Mindenhonnan bombáznak bennünket a negatív dolgok. Írtam az egyik írásomban, hogy az emberek nem mosolyognak, legtöbben panaszkodnak, szomorúak. A mosolynak hatalmas nagy ereje van. Sajnos, keveset mosolyognak az emberek. Pedig a mosoly a lélek mosolya. Biztosan sokan megtapasztaltátok, hogy piszkálnak benneteket, és rosszakat állítanak rólatok. Ezzel szerintem mindenki találkozik, találkozott az életében. A kritizálás, ha valakit kritizálunk, mindegy, hogy csak gondolatban, vagy ki is mondjuk azt, és függetlenül attól, megvan-e abban az egyénben az a hiba, vagy nincs, saját magunkra irányítjuk - vonzzuk azt, amit kigondoltunk, vagy kritizáltunk abban a személyben. Ezzel azt üzenjük az univerzumnak, vagy nevezzük sorsnak, ki minek szeretné, hogy nyitott vagyok erre a dologra, és ilyen akarok lenni. Megnyilvánul az életünkben, bennünk. Azzal, ha kritizálunk valakit, őt nem befolyásoljuk, a gondolatunkkal, kijelentésünkkel, csak önmagukat. Olyanná válunk, mint amit- akit kritizálunk. Nagyon elgondolkodtató, hogy mit gondolunk, és mit jelentünk ki. Bizony visszafordul ránk. Bölcsen kell kijelentenünk dolgokat. Fontosnak tartottam ezt leírni nektek, mert sokan nem tudják, milyen hatalmas ereje van a ki nem mondott szavaknak, és a kimondottaknak egyaránt. Az vagy, amit gondolsz magadról, ez egy bölcs mondat. Örülj minden pillanatban. Tudom, nehéz, de meg lehet próbálni. Sokkal könnyebb panaszkodni, hiszen azt szoktuk meg. Sajnos a megszokás az, ami sokszor visszatart minket attól, hogy merjünk változtatni. Megszoktuk, hogy mindennap bosszankodunk, hogy rosszul bánnak velünk, annyira megszoktuk, hogy elfogadjuk, és elgyengülünk. Úgy érezzük, nincs elég erőnk már változtatni. Magam is átéltem és ismerem, mennyire nehéz. Viszont, ha felismerjük, azután képesek leszünk lépni. Igen, fel kell ismerni. Szeretném újból megemlíteni mennyire ajánlom, hogy légy hálás mindennap. Mindennap egy ajándék, azért, mert élsz, mert sok mindent láttál, minden pillanatért hálásak lehetünk. Nyisd meg a szíved a hála érzésére. Mindenkinek van, amiért aznap hálás lehet. Lélegezz esténként, lazulj el, szánj időt önmagadra. Ha te nem figyelsz magadra, és nem kezded el szeretni magad, senki nem teszi meg helyetted. Először minden változás bent, benned kezdődik, utána nyilvánul meg kint. Esténként elalvás előtt ajánlom figyelmetekbe a Gyógyító Álom rövid kis írásomat, mely egy gyönyörű helyre visz el, ahol el tudsz lazulni. Nagy ölelés Aurora Amelia Joplin.
2024. február 16., péntek
Álmomban szerettek
2024. február 15., csütörtök
Gyöngyszemek VII.
Gyöngyszemek VI.
2024. február 14., szerda
A Varázskert Titka
A Varázskert Titka írta: Aurora Amelia Joplin és Rose Logan
(Rose Logan)
Létezett egy csodaszép kert, amelyben három különleges
fa élt. Az egyiknek színarany levelei voltak, a másiknak ezüst levelei, fénylőn
szikráztak, a harmadik fának gyémánt levelei, pompázatosan csillogtak ebben a
káprázatos kertben. Ahol mindig sütött a nap illatoztak a jázminbokrok, és sok
ezernyi virág, végtelenül virágzott. Ebben a kertben volt egy igazán érdekes
ládika, varázsereje móresre, tanítja a hazudozókat. Megátkozva őket. Csak annak
nyílott ki, aki tiszta lelkű és igazat mond, neki egy kívánságát teljesíti.
Mimi és Valter két kis törpe, akik az üveghegyen is
túl éltek, egy erdőben. A fák csodálatosanzölden virítottak. Egy kis patak
csörgedezett, benne aranyhalak vidáman úszkáltak. Apró pici gombaházakban
laktak. Mimi mindig igazat mondott, úgy gondolja, hogy az őszinteség eléri acélját.
Ezzel szemben Valter hazudós, folyton füllentett, bosszantotta törpe társait
úgy gondolta jó móka. A törpe közöség vezetője Tibold, összehívta kicsinyke
népét, mindenkivel meg volt igazán elégedve. Csak egy valaki tűnt ki
viselkedésével, szóvá is tette.
– Mindenkivel meg vagyok elégedve, csak van egy
kivétel. – Mondta szigorúan. Siri csend lett, mindenki a másikra nézett. Tibold
nem hallgatott tovább. – Lépj ki, Valter gyere ide elém! – Valter kissé
megijedve szomorúan ballagott a tömegből.
– Valter ez így nincs rendjén. – mondta Tibold. –
Folyamatosan füllentesz mindig, mindenkor, és mindenkinek. – Valter
megszeppenve hallgatott.
– El kell innen menned! – Meg kell keresned a
varázskertet, ahol létezik egy varázsládika. A hazudozókat móresre tanítja, a
tisztaszívűeknek, lehet hozzá egy kívánsága.
– Hogy nehogy máshová menjél, ezért úgy döntöttem
veled megy Mimi is!
– Induljatok, hosszú az út a varázskerthez. –
Útrakészen hátizsákjukkal a hátukon, elindultak. Mentek-mentek, már jó ideje
úton voltak. Valter szomorúan nézett maga elé, ezt már nem találta mókásnak.
Mimi látta rajta, hogy bánatos. Így szólt.
– Mi a baj? -miért lógatod ennyire az orrod? – Valter
kis idő múlva reagált.
– Ez már nem is olyan vicces, hogy el kell mennem
otthonról.
– Sokat füllentesz! – mondja Mimi.
– Csak tréfának szántam, nem akartam senkit bántani.
– Hazudozni, nem szép dolog még tréfából sem! – mondta
Mimi vállát megfogta Valternak.
– Az őszinteség kifizetődőbb!
– Igazán nem akartam rosszat, csak tréfálkoztam. –
válaszolta Valter.
Mentek, már jó távol jártak otthonuktól, egyszer csak
szembe jött velük az úton egy eléggé fura szerzet.
(Aurora Amelia Joplin)
Nézték a fura szerzetet, méricskélik meglepődve mivel
elég furán néz ki. Nem mernek közelebb menni kicsit féltek tőle. Nem láttak még
ilyen lényt. Mohába és falevélbe volt öltözve. Ő volt a magányos tündér.
Valamikor a tündérekkel élt együtt, de ma már nem igazán.
Emlékeztetett tündérre a külsője. Hosszú fehér
szakálla a térdéig ért, és a haja a derekáig. Arca piszkos volt alig látszott a
szeme a sok falevéltől. Mimi és Valter úgy döntött közelebb mennek és
megszólítják. Magányos öreg tündér nézte és várta, hogy közeledjenek. Ritkán
jár az ő területén idegen. Mimi megszólította.
– Szia te ki vagy? – Kérdezte a kis törpe lány.
– Sziasztok, Én itt élek már ezerkétszáz éve az
erdőben, tündér vagyok. A nevem Lob. Mi járatban vagytok ezen a helyen? –
kérdezte Lob
– A varázskertet keressük, ahol létezik egy
varázsládika. – mondta szomorúan Valter
– Hallottam már róla, és magam is jártam ott. Mi
rosszat tettél és hogy hívnak titeket? – kérdezte Lob
– A nevem Mimi, és ő pedig Valter. – válaszolta Mimi.
– Gyertek be az otthonomba és beszélgessünk. –
Invitálta be Lob a két kis törpét. Mimi és Valter elindultak Lob után. Egy
fákból összerakott bunkerbe élt Lob, ahol egy ágy asztallal, két székkel volt.
Gyümölcs teával kínálta őket, és az erdőben szedett magokkal.
– Elmondom nektek az én történetemet, miért élek itt
egyedül, magányosan. Valamikor a tündérbirodalomban éltem a családommal, ez már
nagyon régen volt. Rossz pajkos kis tündérgyerek voltam. Hiába próbáltak a jóra
tanítani, mindig valami rosszat tettem. A varázslatokat is rosszra használtam,
nem ártottam senkinek, csak bosszantottam, és füllentettem, letagadtam a
dolgokat. Egyszer nagyon rosszat tettem akkor bizony már nem nézték el nekem.
Egy varázsigét egy tündér társamra irányítottam, aki bizony nagyon beteg lett. Úgy
kellett visszafordítani a bölcs tündér királynak a varázslatomat. Nem
gondoltam, hogy én ártok a társamnak, eszembe sem jutott. Játéknak tekintettem,
nem fogtam fel, hogy mit teszek. Ekkor történt, hogy elküldtek a varázserdőbe a
varázsládikához, hogy segítsen rajtam. Kigyógyuljak a beteges rosszaságból. El
is mentem. Hát ahogy odaértem, éreztem, hogy hatalmas erő árad a ládából.
Megszólított és azt mondta nekem csak akkor tudom kinyitni, ha a szívem tiszta
és nem hazudok soha többet. Én jó mókának gondoltam, játéknak vettem az egészet.
Nem éreztem komolynak. Könnyelmű voltam. Elmondta nekem, ha kinyitom, és nem döntöttem
el véglegesen, hogy megváltozom, és abba hagyom a füllentést, hazudozást akkor rossz
sorsom lesz, és átok lesz rajtam egész életembe. Én kinyitottam. A szívembe
éreztem egy hatalmas fájdalmat, azt hittem meghalok. Tudatosult az eddigi sok
rossz dolog, amit másoknak okoztam, tudtam már késő A tündérbirodalomba nem
térhettem vissza. Összetörtem egy életre. Segítek neked Valter elkísérlek a
varázserdőbe a varázsládikához. Megtanítalak hogyan tudj megváltozni és hogyan
állj készen a láda kinyitására. Szeretném jóvá tenni azt a sok rosszat, amit
másoknak okoztam Így az én lelkem is felszabadul, és visszatérhetek a családomhoz.
Induljunk hát a hosszú útra. Sok minden vár még ránk. Bizony keresztül kell mennünk
egy gonosz gnómok által lakott erdőn, ami nem lesz könnyű.
– Köszönjük szépen Lob, hogy segítesz nekünk – Mondta
Mimi. Elindultak A hosszú útra, és a két kis törpe izgatott lett, ha a gnómok
erdejére gondoltak.
(Rose Logan)
Elindultak így hárman a hosszú útra, közben arra
gondoltak mi fog történni, ha a gnómok erdejébe érnek. Bennük volt a félsz
rendesen. Lob már tudta mennyire veszedelmes lények. Ő is épp, hogy megmenekült
a karmaik közül. Rossz rá gondolni is. Hessegette el a gondolatát. Megnyugtatólag
így szólt. Megtörve a csendet mert látta, hogy a két újdonsült barátja kissé retteg.
– Nem lesz baj majd harcolunk egymásért. – felelte Lob
nyugodt hangon. Mimi kíváncsian kérdezte.
– Hogy néznek ki ezek a gnómok?
– Hát, görnyedt púpos a hátuk esetlenül járnak, hosszú
nagy karjaik, éles karmaik vannak, csúnya fogaik, és nagyon büdösek. – Mimi
megijedt a hallottaktól. De nem gondolt rá, bátorságot gyűjtött magában.
Addig-addig gondolkoztak út közben amíg egyszeriben köd lett előttük, és kissé
hideg szél fújt. Nem láttak a sűrű ködfátyoltól. Megérezték, hogy odaértek a gnómok
erdőjében. Mocsaras lápos vidék tárult eléjük. Az erdő közepén egy tó volt,
amiben nem úszott még egy árva aranyhal sem. Rémisztő vidék, Baglyok huhogtak a
kopasz indával körbetekert fákon. Éjfekete hollók károgtak vészjóslóan.
Farkasok vonyítását hallgatták a távolból. A köd remekül elrejtette a szemek
elől a gnómok közeledését. Megálltak a tó előtt, nagy nehezen sikerült be
azonosítaniuk a köd ellenére is. Úgy gondolták, hogy elrejtőznek valahová,
faragnak fából lándzsákat. Legyen fegyverük a gonosz lényekkel szemben. Úgy is tettek
a tó mellett állt egy kis viskó, farakással.
– Micsoda szerencsénk van. – mondta Lob.
– Nálam úgyis mindig van kés. – Meg örült neki.
Leültek a tuskókra, és Lob elkezdte faragni a lándzsákat. Valter és Mimi
felálltak, gyorsan tüzet raktak, mert már lenyugvóba járt a nap. Egyre hidegebb
lett a tájon. Kis idő elteltével, Lob kifaragta fegyvereiket.
– Térjünk nyugovóra! – Mondta.
– Óvatosnak kell lennünk. Elkell oltanunk a tüzet,
nehogy a gnómok észre vegyenek minket. – Izgatottan mondta. Szerencséjükre a
tűz épphogy parázslott. Hamut szórtak rá. Lehasaltak a fűbe, és vártak
lándzsájukkal felfegyverkezve a köd rejtekében. Akkor jöhet a gnómok támadása.
(Aurora Amelia Joplin)
Miközben a hideg, nyírkos éjszakában lándzsával a
kezükben várták a gnómok támadását, nagyon féltek a kis törpök. Soha nem voltak
távol az otthonuktól. Valter szégyellte, és bántotta, hogy Miminek miatta kell
átélnie ezeket a félelmetes dolgokat. Egyre jobban kezdte megérteni, miért is
nem szabad hazudozni, és füllenteni. Félelmetes volt a környezet. A nagy
csendben hallaniuk a farkasok vonyítását. A csillagokat a köd miatt nem
lehetett látni, sem a holdat, nagy volt a sötétség. Fáztak, vacogtak. Lob
megszólalt.
– Van egy tervem, persze ez változhat. De próbálunk a
terv szerint cselekedni, ha jönnek a gnómok. Muszáj, hogy minél hamarabb
sérülésmentesen ki tudjunk jutni az erdőből. Használnunk kell a lándzsáinkat
Nem sok varázserő m maradt, de annyi igen, hogy felhasználjam a védelmünk
miatt. Ti is tudtok varázsolni? Milyen varázslatot tudtok majd a védelmünk
érdekében használni? - kérdezte Lob
– Altató varázslatot ismerjük, de csak pár percig hat,
mert gyengék, kicsik vagyunk. – válaszolta Valter
– Az nagyon jó, mert amíg egyszerre elmondjátok, én a
lándzsámmal távol tartom a gnómokat. A karmaikban mérgek vannak, ha
megkarmolnak meghalunk. Lassúak, de a hosszú kezeik, és nagy karmaik
veszélyesek. Az a pár perc elég lesz, hogy jó messzire fussunk, ha felébrednek én
meg elmondom az én bénító varázsigémet, ami szintén rövid ideig tart, mert az
átok miatt nincs sok erőm. Amíg ledermednek ki tudunk szaladni az erdőből. A
gnómok soha nem mennek ki az erdőből. Akkor értitek ugye mit kell tennetek?
– Igen, értjük! – Suttogták csendben egyszerre,
félelemmel a szemükben a törpék.
Elkezdett hajnalodni, hangokat hallottak, lépéseket,
mint amikor a faág reccsen a talpak alatt. Egyre közelebb hallották. a
lépéseket. A gnómoknak kiváló volt a szaglásuk, és jól láttak a sötétben. Lob,
Mimi, és Valter érezték a bűzüket, rettentő büdösek voltak. Az volt a jó, hogy szemből
közeledtek, és mivel hajnalodott lehetett látni, a köd is feljebb szállt.
Hirtelen előbukkantak a bokrok mögül. Mind a hárman felpattantak, Lob előlépett
a lándzsával elkezdett döfködni, mert az egyik gnóm felé szaladt a hosszú kezét
kinyújtva karmolni készült. Mimi és Valter hangosan mondta a varázsigét.
– Omnes gnomes dormiunt ilicet! (Összes gnóm azonnal
elalszik!) – hangzott el a varázsige.
Az összes gnóm összecsuklott, és elaludt. Lob már
teljesen kimerült a lándzsacsatában, de nem sérült meg. Összeszedte maradék
erejét és mindhárman szaladtak ahogy csak tudtak az erdő széle felé. A gnómok
felébredtek és rohantak utánuk. Lob megállt, és hangosan kiáltotta.
– Nemo ex gnomes movere potest! (Egyik gnóm sem tud
mozogni!) – Mondta hangosan Lob.
A gnómok, mint a szobrok lebénultak, mozdulni sem
tudtak. Lob, Mimi, és Valter szaladtak és végre kiértek az erdőből sértetlenül.
Ahogy elhagyták az erdőt, leültek és kifújták magukat, megpihentek. Itt már a
nap is sütött és végre a levegő is tiszta volt. Finom virágillat szállt, a madarak
csiripeltek.
(Rose Logan)
Végre fel lélegezhettek, a veszély elmúlt. Mimi
szimatolta, a varázslatos illatot. – Mehetünk tovább? – Kérdezte Lob. Már nincs
messze a varázskert! – mondta biztatólag. – Indulhatunk! – válaszolta Valter és
Mimi. Nagy nehezen elindultak, de élménnyekkel telve. Egész úton a diadalmas
győzelmükről beszélgettek. Friss volt még bennük az élmény. Csak remélni
tudták, hogy nem jön újabb veszedelem az útjuk során. Már közeledtek a
varázskerthez. Nyugalmat árasztott, friss mámoros illatokat. Csodaszép
pillangók kísérték a varázskert kapujáig, őket. Röpködtek körülöttük. Amelyen
hófehér rózsák nyíltak. Illatukkal csalogatóan, csiklandozva orrukat. Egyszer
csak eléjük tárult, egy fantasztikus látvány, a három mesebeli fa egyike
rejtette a varázsládát. Arany, ezüst, gyémánt. Szemet gyönyörködtetően
csillogtak a napfényben. Mind a három hősünknek, tátva maradt a szája. Lob,
Valter és Mimi oda álltak az első fa alá, aranylóan csillogott minden levele.
Oda mentek, közel az első fához Lob mondta, hogy mondják együtt a varázsigét,
amely így hangzott:
– Videamus Kert magicae! (arca ami annyit tesz!)
– Lássuk, a kert varázsládáját. – Fényesen ragyogott a
fa, de nem történt semmi.
– Az arany fa alatt nincsen.
– Menjünk az ezüst fához. – Odamentek a fa levelei
szikrázóan csillogtak.
– Itt is mondjuk el a varázsigét. – Mondta Lob, Mimire
és Valterre nézve. Együtt elkezdték mormolni.
– Videamus Kert magicae arca! (Lássuk, a kert
varázsládáját!)
Ezüstösen fénylett, a fa, de itt sem történt semmi,
odamentek a harmadik fához. Kristályosan ragyogott, a napfényben.
– Na mondjuk, egyszerre! Videamus Kert magicae arca!
(Lássuk, csak a kert varázsládáját!)
Szikrázó varázslatos fénnyel, hirtelen megjelent a
láda. És valóban hatalmas erőt árasztott magából. Ott álltak percekig előtte,
nem mert egyikük sem csinálni semmit. Lob tudta mire képes. Valter bátorságot
gyűjtve még közelebb ment. Arra gondolt, ha fél őt is megátkozza a láda amiért
rosszul viselkedett. Füllentett, hazudozott. De Mimi is vele volt. Valter
óvatosan elfordította, a láda kulcsát, lassan nagyon lassan. Valter azóta
nagyon megbánta hazugságait. Elfordult a zárban a kulcs. Katt-katt-katt,
hangzott a kulcs hangja. Valter felnyitotta, iszonyatos fény áradt ki a
ládából. A kis törpe hirtelen a földre zuhant, elájult. Mimi élezgette a magatehetetlen
Valtert de nem mozdult. Odafordult a ládához, minden erejét összeszedte, így szólt.
– Az lenne a kívánságom, a barátom térjen magához, és
Lob hadd élhessen a tündér családjával. – A láda egyszeriben megszólalt.
– Szokatlan, kétszer kívántál tőlem! De mivel, neked
van a legtisztább, őszinte szíved, teljesítem, amiket kívántál. – Egy hatalmas
fény kíséretében, a láda eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Kicsit várt
Mimi de semmi nem történt. Könnycseppek gördültek le arcáról.
(Aurora Amelia Joplin)
Mimi Valter mellett térdepelt, és szólította,
élesztgette, de semmi reakció nem volt. Zokogott. Lob is dermedten figyelte
Valtert. Megszólalt;
– Mimi, várni kell egy kicsit amíg a varázsládika
teljesíti azt, amit Valter kért. Nyugodj meg kérlek. Csendben vártak, Mimi
abbahagyta a sírást. Egyszer csak hatalmas fényörvény kerekedett, mint egy nagy
tornádó felettük, ragyogó apró fénycsillagokból állt. Beborította mind a hármójukat.
Furcsa melegséget éreztek az egész testükben ahogy átjárta őket. Valter
kinyitotta a szemét. Mosolygott Mimire és Lobra mert csodásat álmodott, és
boldognak érezte magát.
– Mi történt? - kérdezte
– Elájultál. - válaszolta Mimi
– Fantasztikusat! álmodtam. Minden ragyogott és
beszélgettem egy tündérrel. Azt mondta nekem, hogy a szívem megtisztult, és
mivel nem magamnak kívántam, hanem a barátaimnak ezért teljesíti a
kívánságomat. - mesélte el az álmát Valter
Hirtelen Lob elkezdett változni. Minden falevél és
moha eltűnt róla, a szakálla, és arca egész teste megtisztult. A szárnyai el
kezdtek kinőni, és elkezdett ragyogni az egész teste. Újból igazi tündér lett.
Boldog volt, és mosolygott. Hazatérhet a családjához ennyi év után.
– Gyertek! induljunk haza. Tudjátok újból át kell
mennünk a gnómok erdején. Most már, teljes varázserővel rendelkezem. Biztosan
kaptatok ti is ajándékot a varázsládikától, nem éreztek semmit? - kérdezte Lob
– Erősebbnek érzem magam. - mondta Mimi
– Én is. - válaszolt Valter
Elindultak haza, még visszanéztek a csodás
varázskertre, hangosan megköszönték a varázsládikának a sok szépet, amit
kaptak. Elérték a gnómok erdejét. Lob azt tanácsolta, hogy próbálják ki hátha
láthatatlanná tudnak válni. Akkor elkerülhetik a harcot a gnómokkal. Beléptek a
sűrű erdőbe, újra köd volt mindenütt, kezdett sötétedni. A hollók károgtak, a
farkasok vonyítottak, félelmetes volt. Megálltak. Lob elmondta a varázsigét,
ami láthatatlanná tudja tenni őt. Kérte mondják utána a törpék.
– Invisibilis sum! - mondta Lob (láthatatlan vagyok!)
– Invisibilis sum! - mondták egyszerre a kis törpék,
és működött nekik is a varázslat.
Mind a ketten, és Lob is láthatatlan lett. Gyorsan
átszaladtak az erdőn. A gnómok érezték a szagukat és idegesek lettek, de mivel
nem látták őket, így gyorsan ki is értek az erdőből. Visszaváltoztak és mentek
Lob otthonához. Lob megköszönte nekik, hogy hozzásegítették ahhoz, hogy
visszakapja a régi önmagát. Mimi és Valter is meg köszönte neki, hogy segített nekik
eljutni a varázsládikához és megtanította őket sok mindenre. Megölelték egymást
és elköszöntek egymástól. Lob visszavarázsolta magát a tündérbirodalomba, ahol
nagyon megörültek neki. Mimi és Valter izgatottan indult haza. Amikor
megérkeztek egyből kérdezték tőlük, hogy mi történt. Boldogan mesélték el az
izgalmas kalandjukat. Mindenki büszke volt a két kis törpére. Valterra meg
különösen, hogy mekkora hatalmas, tiszta szíve lett. És nem hazudott többé.
Boldogan éltek, és sok örömet adtak a törpe családjuknak.