Lélek érintése

Lágy érintés, mint szél az éj szárnyán,

Halk rebbenés, mely szívet ér s kitár.

Bőrön suhan, akár egy régi dallam,

Mitől a lélek csendben fel-felsajdít halkan.

Mint óceán hulláma partot mosva,

Úgy ér kezed lelkemhez, titkon osonva.

Nyomot hagy, mint napfény az égen,

S bennem a csend örökké szól majd szépen.

Szavak helyett beszélnek újjaid,

Tört falakat érint, s lágyan ölel meg.

Egy pillanat, s évek hullnak le rólunk,

Az érintésben ott vagyunk, s újra lesz holnapunk.

Az érintés örök, mély, akár az álmok,

Tükröt tart a szívnek, s felragyognak távok;

S ahogy bőr a bőrhöz simul csendben,

Lelkek szólnak össze egy végtelen percben.

Szívből Figyelni

A szeretet, mint elhagyott madár,

szárnyát nem tárja, ha nincs, aki vár.

Néha dal lenne, de csendben marad,

ha nem hív a lélek, nem érzed jól önmagad.

Figyelmünk fáklya, mi utat mutat,

ha kihunyt, a világ dermedt és fakó.

Mint eltévedt csónak sodródik a parton,

nélküle minden céltalan, hontalan.

Az idő, mint folyam, mit kő zár el,

s mi nem vesszük észre, hogy sodor el.

A napok elfolynak, ha nem figyelünk,

és üres marad minden, mit nem szeretünk.

De ha tekinteted találkozik a fénnyel,

minden pillanat tükröződik a lélekben.

Figyelmeddel színezd meg a napot,

s a szeretet fénye szívedben újra lobban.

Erdő, Aurora Amelia Joplin és Szőcs Éva közös verse

 

Van egy csodás hely a neve erdő:

Melybe ha belépsz,a szíved megnő,

szeretettel és nyugalommal,

Tündérek ölelnek két át két karukkal.

Tündéreknek dalla ott szól,

leleked velük együtt táncol,

Ölelésük ,kedves hangjuk,

erdő fáinak viszhangjuk.

Tündértánc mindent elmond,

szívem ritmusára dalol.

Körülöttünk a világ csodás,

az erdő beszél, lágyan zenél.

Suttog erdő minden fája,

levelek pörögve szállnak,

Lelkem tündérekkel járja

örök mesék legendája.

Virágok, Aurora Amelia Joplin és Rose Logan közös verse

Színpompás virágtengert csodálom,

A fűben pillangók táncot járnak,

Zöld lombok árnyékában álmodom,

Illatmámorban a felhők táncát várom.

Illatmámor a felhők tánca,

Virágoskert szívem álma.

Virágtengerben fekszem,

Rózsakertes boldog lelkem.

Virágok között minden szív kinyílik,

Színes szirmaik boldog titkot súgnak,

Napfény csókjával életre hívja,

Álmok születnek, mint a hajnal.

Színes szirmok szállnak a széllel,

Mint szelíd mosoly arcodon.

Csókot lehelek arcodra, amit parfümöd járt át.

Jázminod illata, kering szívemen már.

Szeretlek, Október

Szépséges október, én úgy szeretlek!

Leveleid, mint színes takaró, takarják be a Földet.

A harmatos reggelek friss avar illata,

Az édes alma és dió fűszeres aromája,

Szívnek oly felejthetetlen pillanatokat ad ma.

A Nap lágyan érinti arcomat,

Kedvesen, mint szerelmes kezek, úgy simogat.

A fákon a falevelek búcsút intenek,

Mint rég elveszett barátok, akik a széllel távoznak;

A szél elviszi, táncra hívja őket, mielőtt a Földre érnek.

Mielőtt minden megpihen,

Az október színekben pompázik egy keveset.

A vörös, sárga és narancs árnyalatok összefonódnak,

Megmutatja nekünk az Isten által készült

természeti színek bűvös varázsát, mint a festő a kész alkotását.

A nap lenyugvásakor, mikor az ég aranyba borul,

A hűvös szellő lágyan fújja a fákat, mint egy lágy dallam;

A naplemente színei a szívembe íródnak,

Olyan emlékek, mint a csillagfény, örökké ragyognak.

Ki más lenne erre képes, ily szépet alkotni?

Ezernyi színben pompázatot nékünk varázsolni?

Csak a Teremtő tud ilyet festeni,

Októberi őszt szépséggel ajándékba adni,

Hogy lelkünket is frissítse, mint az őszi harmat,

Minden egyes nappal egy új kezdetet is hozhat.

Hit Dala

Ott bent, ott mélyen

Néha sötét van,

Olykor világos,

Lenn bent, mélyen

Fénylik a hit szívemben.

Ott bent, ott mélyen

Hitem halkan énekel,

Vigasztal szeretettel,

Ott bent, mélyen

Lelkemet átszövi fénnyel.

Ott bent, ott mélyen

A hit halkan zeng,

Oly szépen vigasztal,

Ott bent, mélyen

Szikrázik, mint éltető fény.

Ott bent, ott mélyen

Hitem szárnyra kél,

Mint csillag az éjben,

Ott bent, mélyen

Hit és szív – szerelemben él.

Csillagok, Balázs Németh és Aurora Amelia Joplin közös verse

Éjszakának fényei,

Ragyogjatok szépen,

Az égboltot betöltitek,

Az élet fényével.

Mit üzentek nekem csillagok?

Fekszem a fűben és hallgatom.

Szépen lassan mélyen elalszom,

Álmaimban veletek álmodom.

A csillagok állása,

dönti el sorsunkat,

A Göncöl szekér rúdja,

Mutatja utunkat.

Álmomban utat mutatnak,

A csillagok választ adnak,

Nem mások ők, mint angyalok,

Álmaimban halkan átkarolnak.

Szerelmes Naplemente

 

Aranyló paplanként úsztak az égen a napsugarak,

Mikor megláttam először az arcodat.

Első pillantásra szívembe zártalak,

Szemed tükrében ragyogtak a napsugarak.

Úgy álltál előttem, mint egy bűbájos herceg,

Soha nem láttam még nálad szebbet,

Tökéletes voltál, akár egy filmsztár,

És engem kedvesen megszólítottál.

Felejthetetlen éjszaka volt veled,

Egy életre szóló kapcsolat született.

Első csókunk örökre szóló lett,

Két szív együtt dobog, örök szeretet.

Sorsunk összefonódott, mint a csillagok,

Most már együtt álmodunk tovább,

Veled minden pillanat édes varázs,

Szerelmünk örökre egy csodás tánc.

Álomséta

Halkan, csendben suttognak a fák,

Ahogy lépkedek az erdőn át.

A patak hívogat, oltaná szomjam,

A madarak énekelnek, szépen szólnak,

Lábaim előtt a virágok nyílnak.

A patak partján megpihenve nézem,

Nyuszi család jön felém félénken.

Hozzám bújnak ők kedvesen,

Szinte beszélnek, mesélnek nekem.

Simogatom finom kis bundájukat,

A patak vize hűsítően oltja szomjukat.

Elindulok, sétálok, csendben, halkan,

Hogy halljam a titokzatos dalokat.

Mesélt az erdő és kis lakói,

Gyógyították szívem, lelkem mélyét.

Pillangók kísértek végig utamon,

Színessé tették ezt a gyönyörű napom.

Czakó Lajos Tata és Aurora Amelia Joplin közös verse, Álom

 

Álomvilágban az lehetsz, ki lenni szeretnél,

Bárki lehetsz, és bármi válhat belőled kétség nélkül.

Teremthetsz bármit, csodát is varázsolhatsz,

Szabadon, boldogan, magasra szárnyalhatsz.

Álmaimban, felhők felett repülök én, a Nap fénye ragyog az ég peremén. Álmomban élek, álmomban remélek, álmaimban elúszik a bánat,feltámad a remény. Felélednek vágyaim, hiába alszom én. Álmaimban lágyan, halkan suhan a fény, s feltárul az ég!

Aurora Amelia Joplin

Álmaimban szárnyal a szél, mint titkos dal,

Szívem mélyén táncot jár a nyugalommal.

Csillagok között ringat a végtelen,

Míg álmaimban fény vagyok a szeretetben.

Álmaimban a felhőkön ülve csodálom az éjszakát, csillagok közt keresem, gyermekem csillagát! Tudom, álmaimban tudom, hogy ott ragyog Ő, messze legfényesebb csillagként a világűr közepén! Álmaimból ébredve, sebhely maradt csak a szívem közepén!

Balázs Németh és Aurora Amelia Joplin közös verse. Mosoly

Ráncok húzodnak arcomon

Gondok terhe vállamon

Lépteim nyomán az Élet súly

A mosoly a hétköznapok ajándéka.

Mint napsugár a viharos ég alatt,

Úgy old fel bennem minden fagyokat,

S bár az élet néha súlyát rám rakja,

A mosoly a lélek tündöklő napja.

Öröm önti el lelkemet

Elűzik a bánatos perceket

Új nap kél új remény

Az ember amíg él remél.

A mosoly mindig új reményt ad,

Mint tavaszi szél, mi életet fakaszt,

Megszelídíti a legvadabb vihart,

És új fényt gyújt, hol már csak árny maradt.

Homok István Varga és Aurora Amelia Joplin közös verse.

 

A tengerparti homokban lábnyomok alszanak,

Kristályszemekben a nap fénye ragyog,

Hullám simítja el emlékeinket,

A tenger mélyén örökre elalszanak.

Szirének dala kavarog tengeri szélben,

hatására a mélyben homokszemek élednek,

varázsolnak újra fővényt a partnak,

ahol lábaink párban újra lépkednek.

A tenger őríz ezer titkos mesét,

melyben a múlt és jövő együtt él,

hullámok suttogják, a szív szeretetét,

s a homokban néha a napfényben megszólalnak.

Szirénem lettél így, Te drága Nő,

azóta ott töltök órákat napokat,

várom hogy megszólalj hullámok hangján,

ez a hang, csak ez mi örökké csalogat.

Esőcsepp Judit Urbán és Aurora Amelia Joplin közös verse

Olyan vagy, mint egy égi ajándék,

kellettél a forróság után,

hogy elmosd a port, és

enyhűlést húzz magad után.

Apró táncod halk zenéje él,

Levélen pihen meg, ahogy földet ér,

Csillogva fénylik, ragyogva néz,

Elpárolog, eltűnik, és tovább lép.

Oly szép vagy a pókháló ölén,

ahogy átfon a csodás fény,

szivárványt rejt tested a légben,

harmatosan csillogsz a reggeli szélben.

Mint egy tükör, mely az égre néz,

Benne az égbolt kékje mély,

Egy pillanat vagy, mégis örök,

Benned a fény és az élet öröm.

Együtt Rose Logan és Aurora Amelia Joplin közös verse

Együtt járunk fényben, árnyban,

Nincs mit félnünk a viharban.

Kéz a kézben messze szállunk,

Hiszen szerelem a mi várunk.

Együtt járunk, fényben, árnyban.

Boldogan szemeid fogsában.

Együtt hallgatjuk egymás szíve dobbanását,

Egy egész életen át,egy életen át.

Szívünk dallamát követjük,

Új világba csendesen lépünk.

Együtt minden út kitárul,

Csillagfényben, álmainkban bámul.

Szívünk dallamát követjük,

Testünkel öregszünk, öregszünk.

Együtt maradunk míg sírhant követ,

Fogom öreg kezed, szívem szerelemmel szeret.

Láthatatlan szerelem

Eljött a nap végre,

meghallottad hangom végre,

Annyira szeretlek, érzem,

el nem engedlek, sosem.

Szeretlek, Babám!

Minden lélegzeted velem van,

Simogatom arcod szelíden,

Mint a csendes éjben lebegő szellő,

Szeretlek, Babám!

Hallasz végre, érzel végre,

Igaz, nem látsz engem, de érzed,

Bársonyos éjben veled vagyok,

De csókom arcodra lehelem.

Szeretlek, Babám!

Átölellek láthatatlan karommal,

Érzem az illatod, bőröd melegét,

Szívverésedben ott vagyok én,

Érzem örömöd, látom bánatod.

Szeretlek, Babám!

Letörölném könnyeidet, Babám!

De sajnos ez most lehetetlen,

Tudd, hogy mindig itt vagyok veled,

Lelkemből árad a fény, veled együtt,

Örökké veled maradok, Babám!

Csendes Kérdések

 

Minden, amit gondolok és érzek, hová tűnnek el végleg?

Öröm, fájdalom, szerelem, bánat – hol rejtőznek, hová tűnnek el?

Szétszóródnak, mint esőcseppek a föld belsejében,

Vagy láthatatlanul újjászületnek az éjben?

Lehet, hogy eltűnnek, mint a földbe szivárgó esőcseppek,

Vagy valaki szívébe költöznek, és ott boldogan élnek.

Láthatatlan érzések, mint elhulló levelek, nyomot hagynak,

Szépet és jót adok, s néha kapok egy szót, mint szellő, mi lágyan simogat.

A bánatot ritkán osztom meg, azt magamnak meghagyom;

Minek adnám bánatom, más lelkét én nem szomorítom!

Mindenkinek megvan a saját terhe; az enyémből senkinek nem adok.

Szeretetet próbálok szétszórni, darabokra szedve, fénnyel fűszerezve.

Igyekszem szavaimmal jobbá tenni mások napját;

Bár parányi dolog, de szívem ezt diktálja mindig.

Verseimet szétszórom a világ sok pontjára;

Talán a mindenségből hozzám érkezik szeretet,

Mi szívemből szemembe jutva gyémántcseppként csillan meg.

Könnycseppek hangja

Mik is a könnyek?

Örömtől s fájdalomtól jönnek.

Szívünkben lángol a szeretet,

Néha fájón ejt mély sebet.

Amikor sír az ember csendben,

Lelke mélyén minden remeg.

Az öröm könnycseppje tiszta fény,

Mosoly mögött rejtett emlék.

A bánat könnye súlyosabb,

Szívből jön, s szótlanabb, mélyebb.

Mégis tisztít, elvisz mindent—

Fájdalomból új fényt hozhat.

A szeretet könnye más, mint bármi,

Tiszta szeretet, mi szívből árad.

Megmutatja, hogy élünk, érzünk—

Szeretve sírunk, míg remélünk.

Szívből tör fel a könnycsepp tisztán,

Arcunkon csillog, mint a gyémánt.

Fényében ott van minden, mi szép—

Szeretet, bánat, öröm és fény.

Szőlőszemek álma

 

Hajnali fényben a szőlőskert ragyog,

Napfényes álomkép, minden fürt csillog.

Kézben a metsző, selymes levél zizeg,

Táncolnak gyorsan, szorgosan a kezek.

Kosarak telnek, illat száll a szélben,

Szőlőszem álmodik, változik reménnyel.

Tölgyhordók mélyén bor lesz majd belőle,

Érik, mint sors, titkos ölelésre.

Amikor asztalra kerül a bor,

A Nap, a Föld, a munka mind benne forr.

Szüretelők mosolya, koccintás, ének,

Őszi estén bor szimfóniáját énekelnek.

Az Ősz Csendje

Színesben pompázik a táj,

Avar borítja a Földünket már.

A padon ülve érzem én,

Nyugalmat áraszt az őszi kép.

A fák álmokat szőnek ágból,

Álomba szenderülve várnak.

A köd álomszerű fátyolt von,

Mint titkos, lágy, hófehér fonál.

Őszi színek tánca lágyan,

Narancs, zöld és barna váltva.

Az avar illata és szaga,

Mint régi mesék varázsa.

Fotó: Gősi Ferenc

Lélek Hídja

Minden nap írok neked egy verset,

Hogy jobb kedvet hozzak, szívedhez,

Adok egy kis örömet, pici fényt,

Cserébe semmit sem kérek, ez így szép.

Mosolyom ragyog arcodon, mint napfény,

Szép gondolatok szárnyán szállnak el,

Lelket simogató szavakat hozok,

Cserébe semmit sem kérek, ez így szép.

Szeretetem küldöm el neked most,

Szavakban keresem szívedhez az utat,

Verseim lélek-hídján szólnak hozzád,

Cserébe semmit sem kérek, ez így szép.

Sorok között ott vagyok, mint fény,

Szíved mélyében ragyogok, mint csillag,

Boldogságot festek szürke napodba,

Cserébe semmit sem kérek, ez így szép.