A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kortárs vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 17., hétfő

Ha virág lehetnék...


Ha virág lehetnék, csakis különleges;
Oly gyönyörűen ritka, illatozóan fényes,
Nem mutatkoznék én, csak annak, ki számomra értékes,
Őt szirmaimmal betakarnám, illatommal elringatnám.
Dúdolnám neki a természet szépséges dalát,
Puha szirmaimon édesen elaltatnám,
Sugároznám fényemet a szívébe-lelkébe,
A reggeli napfényben örömteli szeretetben ébredne.



2024. május 27., hétfő

Vörös fájdalom


Mint a sivatagban perzselő Nap, úgy égett a fájdalom minap,
Homokszemekként fújja a szél a fájdalmakat szerteszét,
Megválni tőlük a szívnek sokszor oly nehéz,
A fájdalmak súlya nehéz, szinte kőkemény.
Szikráznak a perzselő forró nyári levegőben,
Vörösen izzanak a sivatagi meleg örvényben,
Újjászületnek a mennyei angyalok ölében,
A teremtés-szeretet örök fénykörében.



Múlnak évek



Múlnak az évek, gyorsan tovaszállnak,
Halványulnak akár a szerte foszló árnyak,
S szépen lassan emlékekké válnak,
A szívünkben maradnak, mint vágyak.

Nézem a táncoló felhőket az égen,
Eszembe jutnak a szép gyermekévek,
Virágszedés, pillangó kergetés,
A finom fű illata, micsoda emlék!

A nap sugarai átszínezik az eget,
Lelkemet szabadjára engedem,
Újra gyermeki szívvel élvezem,
A pillanatot örömmel átélem.

Öröm az, mit lassan elfelejtünk,
Már csak a természet ad nékünk,
Emberek arcán bú, és szomorúság,
Nem tudom, mivé lett e mai világ.