A semmi

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A létezés csodája

születik a semmiből,

hol nincsen súly, csak könnyedség,

nincsen idő, csak a tiszta lét,

az egység és a fény.

Minden egy, minden szabad,

mint a szél, mely csak lengedez,

csak táncol.

A tudatosság fényes hajnal,

egy rezdülés, amely mindent ölel,

és benne minden él.

A semmi – az a szent hely,

ahol minden megszületik,

ahol a szabadság létezik.

Ott vagyunk mind,

ott vagy mindig,

a létezés könnyű titkában.

Eggyé válok a semmivel,

a határtalanság ölelésében.

Minden vagyok, és mégis semmi,

szétszórt fény.

Szabad vagyok, mint a szél,

mint a csend, a mindent átölelő végtelen fény.

Méltóságban

(A képet mesterséges intelligencia készítette)

Bennem él a csend, mely nem törik meg,

Mint szilárd szikla, mi nem omlik meg.

Én vagyok az, aki nem hajol meg,

Mert méltóságom sosem hagy el.

Nem számít, mit mondanak mások,

Lelkem szabad, s nem kötnek rácsok.

Egy lélek, mi tiszta, s szárnyalni akar;

A világ csak árnyék, mi néha takar.

Nem keresek dicsőséget, fényt,

Nem hajolok, még ha a sors kemény.

Erőm, bátorságom bennem van elrejtve,

Mint láng, mi lobog, hisz életre van keltve.

Nem a külső számít, hanem a fény,

Mely szívemből árad, tisztán, őszintén.

Ez a fény nem halványul soha,

Mely csillog a végtelen éj honán.

Az idő múlik, de bennem él,

A csend, mi elmondja, mit szívem remél.

Méltóságom nem csupán szavak,

Hanem az, mi emel, méltón szeretettel.

Hófödte táj

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Hófehér takaró mindent átölel,

Fagyott kristályok fényesen csillognak,

Fenyők ágain kis cinke ül a fán,

Dalát szórja szét a téli éjszakán.

Halkan roppan a hó léptek nyomán,

Csillagfény kísér, az erdő csendjén.

Csendes éj suhan, szívemig hatol,

Csodálom a szép téli évszakot.

Elfed titkokat, betakar a tél,

Hófödte táj nyugalmat hoz s reményt,

Szívem ilyenkor csendben megpihen,

Tél ölel át, békét hoz csendesen.

Jégcsókok a rózsán Aurora Amelia Joplin és Csaba Mahler közös verse.

Mahler Csaba

Óh, vérszínű szirom, álmok halk hárfája,

Fagy szorít most körbe, dér zeng bús imája.

Jégcsókok táncolnak a szél vad ölében,

Kemény a világ, s mégis szép e létben.

Aurora Amelia Joplin

Hófüggöny borítja, fénylő kelyhét rejti,

Ám szenvedély tüzét dermedt szív sem sejti.

Bár jég öleli át, titkos lángot hordoz,

A vörös rózsa él, s az ég felé sóhajtoz.

Mahler Csaba

Véred hevítne, láz gyúlna a szívben,

De jég karol át, s álmaid bilincsben.

S te állsz, hősi rózsa, a sorsok tükrében,

Szépséged zeng egy harsány költeményben.

Aurora Amelia Joplin

Vörös szirmaidban titokzatos vágyak égnek,

Mint lángoló tűz, mi a fagyban is ég,

A fagy ölel, de te ragyogsz, mint égi csillag,

Tüzed él, mikor a szél megcsókol, s hozzád ér.

Álarc mögött

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Farsangi éj, hol minden arc gazdát cserél,

álarcok csillannak pislákoló fényözönben.

Kavarog a tánc, nevetés zsong,

de legbelül a csend titkokat bont.

Játszunk és nevetünk, sodor a zene,

de kit rejt a maszk, ki a lélek gazdája?

Ha lehull a lepel, mit lel odabent?

Sötét árnyékot, fényt, igaz emberi lényt?

Az álarc mögött mindent szabad,

álmodhatsz rangot, szerepet, hatalmat.

De mikor a hajnal átvág az álmokon,

kivel találkozol azon a hajnalon?

A ragyogó maszk könnyed, de súlya, mint a kő,

mert elrejti azt, mi igaz, mi valódi élő.

Könnyebb táncolni, könnyebb takarni,

mint vállalni azt, ki igazán te vagy.

Véget ér a farsang, az álarc lehull,

a terem elcsendesül, hajnal érint,

s ott áll az ember, tükörbe néz,

és vajon mit lát? A valódi énjét?

Vagy a hamis tükörképét?

Legszebb érintések

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

A rózsa érintése, titkokat suttog,

mikor harmatcsepp simul a bőrödre,

a természet keze megérint gyöngéden, oly tisztán.

Egy arc érintése, bársonyos csoda,

egy mosolyba rejtett néma ima.

Bőr a bőrön, lágy, reszkető simogatás,

szívek között rezdülő, halk megnyilvánulás.

Gyermekem érintése, ártatlan nézése, mikor

apró, puha kezei nyakamra kulcsolódnak

mennyei érintés.

Benne van minden tiszta fény,

s nevetése elűz minden gondot és sötét reményt.

Házi kedvencem érintése, szívhez simuló,

puha bundában lüktető, hangtalan szó.

Szemében ott van a végtelen hűség,

a csendes menedék.

A Föld érintése, zöld fű párnája, olyan,

hol a lélek pihen a csend dallamában.

Virágzó cseresznyefa érintése, illata,

oly édes, mint a tenger sóhaja.

Szerelmünk haját érintve,

egy mozdulat ébred, mely a végtelenségbe vezet.

Ujjaim közt selymes éjbe vész,

s minden érintés újat ígér.

És ott van az érintés, mi láthatatlan,

szívből szívbe áramló hangtalan dallam.

Szerelem, mely elringat, amely összeforr,

az érintés a válasz, mi mindent összefon.

Az érintés maga az élet tapasza,

pillanatokból szőtt, örök kapocs.

Szárnyalás, mely a földön tart,

mozdulat, mely minden lelket összetart.

Miért?

Miért hull a könny, mint egy megtört égbolt,

melynek súlyát senki sem érti?

Szívem rianásai szólnak, de a szeretteim nem értik.

Hangtalan záporban állok,

s kérdezem: vajon más vagyok?

A bánat fojtogat,

mintha idegen földre születtem volna,

ahol minden lélek egy nyelven szól,

csak én beszélek a szív csendjén.

Talán hiba vagyok,

egy eltévedt dallam egy régi zenében?

Sírva próbálok magyarázni,

de minden szavam visszhang,

csak a semmi felel,

és a szívem, mely lassan megszakad.

Miért nem értenek?

Talán azért, mert más vagyok,

mert a mélységet látom, ahol ők a felszínt?

Mégis, a könnyeim között,

a fájdalom rejtekén,

ott lapul valami,

valami, amit ők nem látnak.

Egy szív, mely érzi az eget,

a csendet, a mindent.

De vajon elég ez?

Vagy csak egyedül maradok,

mint egy elszakadt árnyék,

mely sosem kapja vissza a fényét?

A könyv varázsa

Az irodalom, a szavak varázsa,

Szívemben él, örökkön örökké.

Minden lap egy új világot tár fel,

A könyvben rejlő szépség felébreszt.

A betűk, mint szárnyaló madarak,

Átvezetnek engem más világba,

Képzeletben úszom, messze járok,

Minden olvasás egy új kaland.

A könyv egy barát, hű kísérőm,

Ki a sötétben is fényt hoz.

Megérint, ha szomorú a szívem,

Szavak ölelése, gondolatok tánca,

Szent mű, mi örök emlék marad.

Mi lehetne szebb, mint a szavak varázsa?

Mi mást kaphatnék én ennél szebbet?

Mint egy könyv, mi örömet ad,

Szellememet táplálja, s lelkemet élteti,

Egy életen át hű barátom marad.

Örökre szóló

Amikor megszületsz,

nem csupán a fény érint meg először,

hanem valami mélyebb,

valami, amit csak egy anya érezhet.

Az első pillantásod nyomot hagy,

láthatatlan, de örök.

Az anya szíve ott van minden mozdulatban,

a kezedet tartja,

mielőtt még te magad tudnád,

hogyan szoríts vissza.

Minden lélegzeted az övéből születik,

ahogyan az életed is.

Gyermekként nem érted még,

hogy a szeretet csendben is beszél,

hogy az éjszakák éberek voltak,

mikor te álmodtál.

Nem látod, hogy minden mosoly mögött

egy áldozat rejtőzik,

minden /jól vagyok/ mögött

valami, amit sosem mond ki.

Ahogy nősz,

a távolság nem választ el,

csak kinyújtja a szálat,

ami köztetek feszül.

Látod, hogy a keze öregszik,

de az érintése nem változik.

Hogy a hangja halkul,

de a szeretet ugyanúgy szól.

Ez nem csak egy kapcsolat.

Ez az élet gyökere,

a Föld, ahonnan indulunk,

és ahová egyszer visszatérünk.

Egy anya és gyermeke között nincs vég.

Csak egy folyó,

ami mindig a tengerhez ér.

És amikor már nem lesz,

mégis ott lesz.

Egy szívdobbanásban, egy emlékben,

örökre a szívben.

Ez a szeretet.

Örökre szóló.

Szépséges január

                                 

Az ünnepek fénye már messze dereng,

Csillagok álma a hóban pihen.

A természet alszik, a világ megáll,

Fákon a dér ezüstös fénye megáll.

Bent a kandalló melege ölel,

Tűz ropogása lelket felemel.

Meghitt a csend, mint halk szívdobbanás,

Nyugalmat hint az idő – s elmúlás.

Kint cinkepár ül a pihenő ágon,

Tollukra száll a hó, mint könnyű álom.

Madarak röptében élet fakad,

S a tél némasága mindent betakar.

Január csendje, a tél tiszta szava,

Álmokba suttog – megáll minden zaja.

A természet lélegzik, halkan, puhán,

Szépséges január nyugalmat áraszt ránk.

Múlt könnyei

(A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem.)

Fájdalom ölelt át sok éjjelen,

Vak szerelem volt az életem.

Könnyek hullottak, halkan, némán,

Álmok foszlottak csillagfény-éjszakán.

Szívemen és szememen köd fátyol ült,

Örök ködben léteztem,

Még ha fájt, is szerettem,

Minden lélegzetet miatta vettem.

Becsapott szavak mély sebet hagytak,

Összetört a szívem, mit elragadtak.

Múltam titkai suttogva fájnak,

De már nem rabjai a csalfa vágynak.

Álmomból végül felébredtem,

A hajnal fényében reményt leltem.

Könnyeim már a múlt, tovatűnt,

S a szívem újra fényre gyúlt.

Álom vagy valóság?

(A képet mesterséges intelligenciával készítettem.)

Csak álom volt, mit életnek hittem?

Ha felébredek, vajon mit érzek szívemben?

Békét, fényt vagy sötét árnyat,

Szebb jövőt, mi mindent áthat?

Reméltem, hogy más világ vár,

Hol nem bánat és fájdalom jár,

De ha ugyanaz köszönt rám,

Mit ér ez a csúf valóság?

Hiszen nem éltem, csak vártam,

Fényt kerestem, homályban jártam.

De most kérlek, mondd meg nékem:

Álom volt csak, vagy valós élet?

Ha álom volt, hát égi fény,

Ha valóság, szomorú tény.

Álmodom tovább, csendben, bátran,

S valóság kél a csodák álmában.

Lélegző csönd

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Lélegző csönd,

egy tó tükrén pihen a hajnal,

árva nád rezdül, s a szél

csak nekem dúdol,

s hallgatom az

ártatlan balladát.

Magányom, mint jégbirodalom,

tiszta, áttetsző, de hideg –

minden odabent zeng,

mintha az égi dallamok bennem életre kelnének.

Magányom – egyszerre üres és teljes,

mint csillagfényes égbolt.

Egy csillag én vagyok, a csend,

és mindenhol ott vagyok,

mindennel egybe olvadok.

Forró ölelés

( A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem. )

Ajkad íve forró, égő parázs,

minden csókod őrjítő varázs.

Nyelvem íze a bőrödön remeg,

vágyak születnek, tombolnak veled.

Körém fonódsz, mint lángoló indák,

szívem lüktetése vad ritmust diktál.

Érintésed villámként testemen cikáz,

minden mozdulat új tüzet kínál.

Illatod fűszer, édes méz és gyönyör,

megőrjít, rabul ejt, fogva tart örökkön.

Minden lélegzeted forrón perzselő,

nyakamon érezve szenvedélykeltő.

Lágy érintésed bőrömön mesél,

vágyaink titkait újra éleszti.

Izzó testünk, akár a láva folyó,

nincs menekvés, csak forró ölelés.

Mikor a szenvedély végre elcsitul,

testünk egymásba olvad, s nincsen múlt,

csak jelen, láng, a mindent felemésztő vágy,

ami újra fellobban, újra és újra, akár egy láz.

Új esztendő, új lélegzet

( A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem. )

Január elseje, az új esztendő első lélegzete,

a reggel friss, mint a harmatcsepp,

az égbolton a tegnap fénye még dereng,

de már tisztul – remény költözik helyébe.

Csend ül a világ peremén,

az ünnep lüktetése már távol.

Most minden lassú, méltóságteljes,

mint egy frissen bontott napló lapjai.

Új kezdet, tiszta ígéretek,

szavak és tettek még érintetlenek.

Körülöttünk az év tágra nyitott ablak –

bármerre lépj, bármit, de alkoss!

Hidd el, az évben rejlik az ígéret,

hogy lehet több, mint puszta napok sora.

Ne félj írni a történetet!

Merj színt vinni, merj nagyot álmodni!

Hozzon a napokba nevetést,

a szívekbe békét, szeretetet,

csillogást a szemekbe,

és áldást minden embernek!

Január elseje – új év első napja,

itt állsz a küszöbén.

Hát lépj be bátran, szelíd mosollyal,

és legyen ez az év csupa fény!

Álmodozó Angyal

(A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem.)

Szeretnék kapni illatos rózsát,

Melynek szirmai őrzik a szívem titkát,

Szép szavakat, melyek elsöprő erővel,

A lelkemig hatnak, s örökre nyomot hagynak.

Ölelést, mint tavaszi, lágy szellőt,

Mely éltet, akár a földet érintő gyönge zápor,

Megbecsülést, mint aranytükör,

Mi visszaveri tiszta szándékom fényét.

Édes csókot, mint reggeli harmat,

Mely ébreszti a virágot, és szívemet melegíti,

És ha még hozzáteszel egy kis varázst:

Szerelmet, mely szívemet öleli egy életen át.

Álmodozom, mert a lelkemnek oly jó,

Ilyenkor könnyű és boldog vagyok,

Felhők közt suhanok, és szabadon álmodok,

Örökre álmodozó angyalként maradok.

2025-ös Újévi köszöntő

Új év topog, az ajtódon kopog,

Új év topog, az ajtódon kopog,

Reménnyel töltsd meg minden napot!

Hozzon békét, sok szép csodát,

Hagyj hátra mindent, mi nem kell már!

A holnap tiszta, a perc a tiéd,

Írj új lapokra boldog mesét!

Mosolyból építs színes hidat,

Szeretet kösse össze napjaidat!

Legyen az új évben fényed s erőd,

Álmokból sződd meg az új jövőd!

Legyen szíved könnyű és szabad,

Kívánom legyél a legboldogabb!

Törékeny élet

(A képet mesterséges intelligencia késztette,)

Az élet halk dallama, egy titkos ima,

Egy szál virág, mit érint az esti pára.

Szíved mélyén egy láng, parázsnyi fény,

Mely suttogja: vár rád az égi remény.

Egy cseppnyi könny is gyémánt lehet,

Ha hited szárnyat ad a perceknek.

A szél mesél neked, a csillag vigasztal,

Minden sötétség mögött ott az aranyhajnal.

Az élet törékeny, akár az üveg,

De benne lüktet minden, mi lényeges.

Egy mosoly, egy érintés, egy halk sóhaj,

Lelkedben él, mint fénylő csillagraj.

Ne félj, ha most minden szürke,

A holnap színei már ragyognak az égre.

Te magad vagy a szép, a csoda, a fény,

Tarts ki – légy erős,

Te nem vagy más, csak egy Hős!

A tél érintése - hangos vers

 

Aurora Amelia Joplin - A tél érintése

Készítette: Szegvári Irodalmi Kör

Felolvasó: Újvári Ágnes

Karácsony fényszárnya

(A képet mesterséges intelligenciával készítettem.)

Karácsony este csillag születik,

hópehely álma földet érint.

Nincs szó, nincs zaj, csak a csend dala,

s a világ várja: hogy a szeretet fénye megszülessen végre.

A gyertyaláng, mi szívekben pislákol,

égig ér, s mindenkit átitat.

Nem pompázik, nem harsog, csendben ragyog,

csak megérint halkan, s reményt bont.

Az ajtók mögött történetek születnek,

egy mosolyban száz év emléke lebben.

Nem díszítik drága szalagok,

de a pillanat mégis arannyá forr.

Karácsony nem más, mint amikor a fényszárnya

szétnyílik, hogy átöleljen a mába.

Fent az égen ezüst nyomot hagy,

s lent a földön a szeretet szárnyra kap.

Ha ma este megállsz egy percre,

nézd meg, mit mond a szíved rejtve.

Az igazi ajándék nem kézzel készült,

hanem a szívből fakad, fényszárnya nő, és mindenkit betakar.