Jó reggelt, tavasz!

Felkel a Nap, mosolyog,

meleg fénye rám ragyog.

Selymes szellő integet,

jó reggelt mond mindenkinek.

Kinyílik a kis virág,

színes lesz a nagy világ.

Zöld fű nő és hajladoz,

illat száll a bokorhoz.

Csip-csiripp szól a kismadár,

ágon ül, tavaszt dalol már.

Nevet rét és nevet ég,

ébred minden kis vidék.

www.muzsakkonyvtara

Reggelem

A reggel lassan bontja ki önmagát,

pára lebeg a Föld felett, fény gyűlik az ágakon,

friss levegő íze végigsimít a testen,

Nap csendben elfoglalja helyét az égen.

A kávé ekkor érkezik kezembe,

illatában éjszaka mélye, nappal ígérete,

korty melege megtart, lehorgonyoz,

időt ad annak, ami ébredni készül bennem.

Kint a világ rendeződni kezd,

leveleken csillan meg a napfény,

madárhang nyílik a csendben,

minden a helyére talál, sietség nélkül,

bennem kinyílik egy halk folytatás.

www.muzsakkonyvtara

Aurora Amelia Joplin - Az ihlet bennem él (Hangosvers)

 

Érett oltalom

A könny bennem eső, tisztára mos mindent,

sója a szívemnek lassan rendet teremt.

Nem számvetés ez, áthaladás velem,

csak fény marad ott, ahol fájdalom pihent.

Maszkok peregnek, mint málló vakolat,

egy arc marad végül, csupaszon, igaz.

A csend ilyenkor hangosabban szól,

mint száz kimondott, üres mondat.

Megállok egy belső, szilárd határnál,

figyelem, ki mit tesz, mit mond magáról.

A tett az iránytű, nem csal meg,

többet mond hangzatos szótól.

Adtam, hittem, és tanultam közben,

Talán sokat tettem?

Most távolság őriz, mint tiszta ösvény,

nem fal – érett oltalom.

www.muzsakkonyvtara.hu

Nyári eső

Meleg cseppek érkeznek,

a levegő fellélegzik,

a színek mélyebbre húzódnak.

Föld és levél illata felszáll,

aszfalt párája keveredik a zölddel,

a zaj lassan elhalkul.

A víz a bőrön lassan utat talál,

ruhán, tenyéren,

apró rezdülésekben

születik meg az érzet.

A pillanat megáll

egy lélegzetre.

A bőrön

és a levegőben

egyszerre történik meg

a változás.

www.muzsakkonyvtara.hu

Csak úgy…

Néha meg kell állni

csak úgy magunkba szállni,

belerepülni a saját szívünkbe.

Néha mély levegőt kell venni,

a természetben elmerülni,

meglátni azt, ami kincset ér,

a Teremtő gyönyörű festményét.

Néha le kell vetni a cipőt,

mezítláb a földhöz érni,

Földanyát magunkba szívni.

Hiszen az élet nem csak rohanás,

az élet nem csak egyetlen egy szívdobbanás.

www.muzsakkonyvtara.hu

Színekből szőtt nő

,

Színekből szőtt nő áll a fényben,

hallgat a semmi peremén.

Sem kéz, sem emlék nem tartja őt,

a színek mégis csendesen.

Feje lehajtva – belső figyelem,

mint tó tükrén ringó hajó,

védelem és sebezhetőség

egy színruhában összeforró.

Rétegzett fény a bőr helyén,

időből szőtt energia,

ami fájt, sötétebb árnyalat,

ami öröm volt, tiszta fény.

Ma kék az út, holnap arany,

mégis ugyanaz a dallam él,

élő változás árad szét körülötte,

mint vízen lebegő fénylevélből.

www.muzsakkonyvtara.hu

Csendes lépések

A talpad alatt érzed a nedves talajt.

Itt most megáll egy pillanatra minden.

A lépések kissé nehezek,

hoznak magukkal emléket, terhet,

napokat, amikor visszafordultál volna,

de mégis mentél tovább.

Menni kellett.

A fény a bokádnál rád tapadt,

mint a por, azoknak a helyeknek a nyoma,

ahol álltál remegve,

és nem történt baj.

A Föld örül veled,

ismeri a súlyt,

ismer téged,

minden lépésedben.

A járás közben lassan elcsitul,

ami volt, elmúlt.

Marad a test ritmusa,

a belső igen,

és a halk felismerés,

hogy ami megtörtént, úgy volt jó.

Ahol áthaladsz,

ott megnyílik a tér.

Minden lépésed

imává válik.

www.muzsakkonyvtara.hu

A Nő

A Nő reggeltől estig helytáll rendületlen,

anya, feleség, társ minden egyben.

Dolgozik, figyel, viszi a házat,

száz apró dolgot csendben elrendez.

Tanítja gyermekét szóra, csendre,

arra, mi fontos – jóra, rendre.

Érzékeny lelke mindent megérez,

ereje elfogy, de el nem ereszt.

Éjszaka sír, a Hold látja könnyeit,

virraszt gyermeke mellett.

Elfárad néha, türelme fogy,

de reggel újra ott áll, ahogy szokott.

Néha hisztis, mert nő,

de ölelésében a szeretete csak nő,

mely szívből fakad,

és soha, de soha ki nem apad.

www.muzsakkonyvtara.hu

Illatok pihennek

Meleg levegő simul a bőrömre, lágyan,

illat lép át rajtam, hangtalanul.

Virágpor időzik egy lélegzetig,

és a derű belül mosolyra hajol.

Hajszálamat simogatja a reggel lehelete,

egy érintés emléke lassan elold.

A testem tudja a lassú megnyugvást,

vállamon illatok pihennek.

Jelen vagyok, áttetszőn, mint a szellő,

ahogy a virágok szirmához ér.

A Föld megtart, az Ég átemel,

bennem minden finoman élő.

Ez most illatból és suttogásból áll,

lassan hullámzik, és összeér.

Légi és földi egy mozdulatban,

ölelésébe beleolvadok.

www.muzsakkonyvtara.hu

Nyírfák között

A nyírfák közt haladok, fény tapad léptemhez,

mintha az út figyelne, visszanézne rám csendesen.

A Föld alatt lassú dobbanás tanít új ütemet,

szívem hozzá igazítja minden lélegzetemet.

Lépésem üzenet, amit a csönd megért,

a levegő megtelik azzal, amit kimondani kész.

Megérint a levelek rezdülete.

Ahogy megyek, a világ bennem válik úttá,

nem visz sehová, mégis bennem lesz múlttá.

A végén már tudom: a táj csak tükör volt.

Bennem lassul az élet üteme.

www.muzsakkonyvtara.hu

Árnyék

Az árnyék bennem maradó bizonyosság,

testre vetült gondolat.

A fény halad elöl,

mögötte az ember marad.

Az árnyék a súly, amely formát kap,

időbe préselt jelenlét.

Hosszában mérhető az életem,

rövidülésében felismerem a határt.

Az árnyék addig létezik,

amíg én jelentést hordozok.

Amikor eltűnik mögülem,

a világ továbblendül nélkülem.

www.muzsakkonyvtara.hu

Leül az idő

Van egy pont a nap végén,

amikor a kéz már üres,

pedig egész nap

fogott valamit.

A test leülne,

mielőtt tovább kellene menni,

és nincs szüksége

több szóra.

Az idő leveszi

a cipőjét,

és nem néz körül.

Tudja,

hol maradhat mezítláb,

ahol önmaga lehet.

www.muzsakkonyvtara.hu

Néha /Megállás/

Holdfény pihen a tavon,

mint selyem a kézfejen,

a víz tükrében nyugszik az Ég,

lassú, áttetsző ütemben.

A jég alatt élet dereng,

finom, halk mozdulat,

mint amikor a szív már tudja,

hogy maradni szabad.

Ágak csöndje tartja az éjt,

karcsú, csöndes vonalak,

köztük a fény megpihen,

és mindent átalakít.

A pillanat könnyű és nyitott,

mint egy mély levegő,

ahol a létezés önmaga,

és néha meg kell állni,

hogy a fény utolérjen.

Ajándék

Az ajándék bennem mélyen égő fény,

csontjaim csöndjében lüktetőn remény,

nem tárgy, csak áradó, szelíd jelenlét,

mely benned is ébreszt egy alvó tüzet.

Mint föld alatt induló titkos patak,

mely kőszíven át is halkan utat tör,

nem kér jutalmat, nem vár érte semmit,

csak zölddé varázsolja a hallgatag hegyet.

Ha adok, nem fogyok, csak tágul az ég,

mint alkonyban mélyülő bíbor vidék,

mert ami bennem fény, benned is él –

és így lesz az ajándék örök, közös tér.

www.muzsakkonyvtara.hu

Csendben hátralépek

Szeretettel fordultam felé,

emberként álltam elé.

Nem fölényből, nem tanítani,

csak csendesen segíteni.

Nyújtottam a kezem – ő

eldobta.

S végül én lettem a rossz.

Jobb neki a saját fájdalmában,

nyalogatni sebeit magányában.

Az ismerős kín ölelő közeg,

a gyógyulás fénye vakító, idegen.

Fájt látnom, hogy szenved,

falak mögé zárta a szívét.

Mint egy sebzett állat a sűrű bozótban,

reszket a félhomályban,

fogát villantja, hogy távol tartsa a kezet,

mely gyógyítani jött – és szeret.

A szeretet veszély neki.

Mert vele jár a felelősség:

kilépni a szenvedésből,

és választani végre az életet – a fényt.

Fájdalmas látnom, hogy így marad,

de több lépést én már nem tehetek.

Ha zárt ajtók mögött őrzi önmagát,

csendben hátralépek – elengedem.

www.muzsakkonyvtara.hu

Homokszemek imája

A sivatag lélegzik, lassú, arany szívvel,

homokszemek imája száll az esti széllel.

Dűnék vállán alszik az idő súlya el,

minden ív egy titok, mely bennem ébred fel.

A szél ujjai átírják a homokot.

Eltűnő mondatok ezek, halk, ősi üzenetek.

A szemhatár peremén a Nap vérnarancs szíve,

mint belső lángom fénye – rejtve, mégis izzik.

Lépteim alatt a Föld emlékezni tanul,

minden szemcsében ott vagyok, ahogy a némaság rám simul.

A sivatag bennem is hullámzik, mint ima,

szél formálta testem, titkokat őrző vonala.

Aki messziről néz, csak dűnét, fényt lát,

de bennük dobban egy érzés, egy világ – az enyém.

– Kulcsát belül őrzöm.

Zárt.

www.muzsakkonyvtara.hu

Idő sínei

Utazom oda, ahol a hajnal vár,

vállamon fény ül, meleg és tiszta,

a levegő lassan belém talál,

lélegzetem útlevél, pecsét rajta.

Utazom tovább, a táj bennem él,

mezők ringanak a szív ritmusán,

illat száll, mint halk levél,

érint az emlék, puhán, igazán.

Utazom csendben, sínek az idő,

a pillanat halkan mellém ül,

a fény beszél, és válaszol,

bőrömön az élet végigfut, mely oly gyönyörű.

Utazom álmomban, és ébren is még,

szemhéjam alatt színek zenélnek,

minden érkezés egy ölelés,

ahol a jövők összenevetnek.

Utazom kézben tartott meleggel,

ujjak rajzolnak rám lassú jelet,

a test emlékezik minden reggel,

ahol az út szeretetté lett.

Utazom haza, bárhová is érkezem,

mert bennem nyílik minden állomás,

a holnap csendje rám ismer halkan,

és az élet rám mosolyog tovább.

www.muzsakkonyvtara.hu

Beteljesülés

Amikor hozzám érsz,

a testem előbb válaszol, mint az eszem.

Forró vagy, türelmetlen,

én lassú és mély,

mégis bennem is megindul minden.

Te égetsz,

engedélyt kérni eszedbe sem jut.

Én körülveszlek,

oltani soha, inkább megtartani.

A csókunkban egyszerre él

a szenvedély, a gyöngédség.

Tűz és víz egymásnak feszül,

egyik sem akar hátralépni.

Minek is tenné?

Ez a szerelem beteljesülése.

– Tűz és víz egymásba ér.

Otthonná válik.

www.muzsakkonyvtara.hu

A fehér jelenlét

Hófehér galamb méltósággal van jelen.

Tollazata tiszta fehérség,

szárnyai Ég emlékezetét hordozzák,

létezése szelíd, alázata természetes.

Jelenléte körül a tér átrendeződik,

a fény finomabban ér földet,

mozdulatok lassabban születnek,

valami a helyére simul.

Szemében halvány derű pihen,

mint reggeli fény a fehér kövön,

amelyet árnyék már elkerül,

és megtartja világát.

A galamb közelsége

vele együtt a bizonyosság,

a tisztaság létezik,

a láthatón túl derengve, finoman jelenlévőn.

www.muzsakkonyvtara.hu