Hazahív a szív

A gólya visszatér – fehérbe öltözött remény,

szárnyán ring a tegnap, s szíve a fészkében dobban.

Kémények fölé hajol, mint régi, hű barát,

megszólítja bennünk az otthon dallamát.

Csőrében nem ág van, hanem egy darab idő,

gyerekkorunk fénye, egy el nem múló erő.

Lépte a fészekben úgy koppan, mint a szó,

amit kimondani mindig csak hazatérve jó.

Mi is útra kelünk – láthatatlan, mély körben.

Visszahív egy illat, egy hely,

mert bennünk önmagát hívja vissza a múlt.

A föld átölel, mint türelmes, halk anya, a szív örök otthona.

A gólya ezt tudja, bennünk is dobban a hívás,

ezért tér vissza újra és újra,

ösztönösen tudja,

mert a szíve az útmutatója.

www.muzsakkonyvtara.hu

A szél csak szél

Fúj a szél, és nem kér bocsánatot.

Végigsöpör a dombon, belekap a fűbe,

meghajlítja a fát, és szétszór mindent,

ami útjába kerül.

Nem simogat, nem kérdez,

nem áll meg egyetlen pillanatra sem,

csak halad, mintha dolga volna azzal,

amit mi rendnek nevezünk.

Felveri a csendet, kitépi a leveleket az ágaikból,

szárít, tisztít, kavargat,

csak teszi azt, ami ő.

Nem harag ez, mégis annak tűnik.

Nem szándék, mégis erő.

Egyszerűen csak van, létezik,

ahogy léteznie kell.

Lehetne lágyabb,

lehetne halkabb, de ma nem az.

Ma a szél nem kedves.

Ahogy végigsöpör rajtunk,

valami fölöslegeset magával visz,

valami régit,

amire már nincs szükségünk.

A természet ilyen –

nem változik értünk,

csak igaz, hű marad önmagához.

Az ember másmilyen is lehetne,

mégis gyakran úgy tép, úgy mar.

A szél csak szél.

Mi emberek tudnánk csendesebben is fújni.

Mivel van választásunk.

Fehér angyal

                                                           

                                                        

Mögötted áll a fehér angyal,

válladra hajol halk arannyal,

szárnya föléd szelíd eget von,

s őriz téged minden álmon.

Mikor a föld már csupa dér lett,

ő gyújtja benned a kis mécsest,

ha minden ajtó zárva marad,

ő fénnyel őrzi álmodat.

Arcod fölé hajnalát tartja,

fáradt szíved csönddel ringatja,

úgy szeret, ahogy senki más,

rád borul, ha nincs más, csak sötét árny.

S ha egyszer majd egy kéz rád talál,

benne is ez a fény megáll,

mert angyal őrzi minden részed,

tiszta szeretetben lesz részed.

www.muzsakkonyvtara.hu

Az évszakok ritmusa

Tavasz lép halk dobbanással,

rügy fakad már az ágakon,

sugarával érinti a tájat,

s ébreszti a természet álmát.

Nyár zenél a Nap arany húrján,

meleg idő ring, a délután csúcsán,

szél se moccan – mégis minden árad,

izzik a fényben a nyári határ.

Ősz kopog már rézszín ütemével,

levél hullik búcsúzó zenével,

léptei közt csend ül, mély és tiszta,

minden elmúlás egy új ígéretet hoz vissza.

Tél puha csendje szétterül,

a táj hófátyolba szenderül,

föld alatt a tavasz szíve dobban,

s új élet ébred láthatatlan.

Kimaradt hang

Óra ver bennem, láthatatlan kéz,

időm finom szálakon visszanéz,

lépteim közt elcsúszik a rend,

félhangon szól bennem a jelen.

A világ kint pontos kört rajzol,

minden mozdulat szabályból hajol,

de bennem más ütem ver falat,

csendek közt nő egy rejtett alak.

Szívem dobban, mégsem ugyanaz,

mert egy hang mindig kimarad,

törött húr egy régi hegedűn,

rezgése él észrevétlenül.

Aztán egyszer összeér a kör,

nem kérdezek, nem válaszol,

csak visz magával a láthatatlan,

ami bennem volt – most mozdulatlan.

Látható és nem látható

Van, ami látható,

van, ami belül él.

A szem a formák között jár,

fény ül a tárgyakon,

körvonal születik,

és minden a helyére simul.

Belül közben mozdul valami,

név nélkül, csendben.

Egy érzés, amelynek súlya van,

mégsem fogható meg.

A kimondott szó csak jel,

felszínre húzott vonal,

alatta ott marad

mindaz, ami igaz.

Egy tekintet tovább ér,

mint amit látni lehet,

egy jelenlét többet mond,

mint amit hallani lehet.

A látható rendet ad,

a láthatatlan tartalmat.

Ami fontos,

ritkán kér alakot,

csak áthalad rajtunk,

és nyomot hagy.

A mag

Van nálam valami.

Egy falat. Egy perc.

Senki nem kér számon semmit.

Ott áll valaki előttem

esőben, némán.

Nem történik semmi különös.

A kezem mozdul.

Mint amikor a mag kihull a tenyérből,

és nem kérdezi meg a földet.

Nem leszek több tőle.

Sem több, sem kevesebb.

De aki kapja, ő igen.

Mert valaki észrevette.

www.muzsakkonyvtara.hu

Egy szó nyílik

Rügyek feszülnek hajnal peremén,

harmat ül a levelek szélén,

a Nap

lassan ébreszti az alvó világot.

Valami moccan föld alatt,

éledés a nedves ágakban,

ahogy a fény egyre mélyebbre ér.

A levegő friss ezen a reggelen,

nincs benne tegnap, csak a pillanat,

ahol minden apró mozdulás

új fényre rezdül.

Ott állsz benne te is,

egy rügy, egy sugár között,

ahol már sarjadás van,

egy szó nyílik:

Élni

www,muzsakkonyvtara.hu

Húsvéti rózsaillat (Locsoló vers.)

Húsvét reggel útra keltem,

hozzád, rózsám, idejöttem,

rózsaillat kis palackban –

szívemet is beleraktam.

Szabad-e locsolni?

A szó ünnepe A költészet világnapja alkalmából

Ma fényből szőtt sorok nyílnak bennem,

mint hajnal, mely csöndből felemel,

suttog a toll, s a lélek ír helyettem,

hol minden szó egy rejtett üzenet.

Ott ül velem József Attila csöndje mélyén,

mint padra hullt, megfáradt gondolat,

szívem peremén rezdül a törékeny fény,

s egy elhagyott vers bennem marad.

Lobban a sor, mint Ady Endre tüze bennem,

láz és ima egyszerre szól,

a vágyból épülő jelenben

minden kimondott szó egy oltárból.

És halk esőként hull Radnóti Miklós hangja,

mint levél, mely az időn áthalad,

fájdalom szirma ring a szél karjába,

s mégis széppé oldja a szavakat.

Messziről érkezik Rainer Maria Rilke mélye,

mint kút, melyben csillag alszik el,

csendbe hajló lélek tükröt kérve

önmagához végül visszafelé lel.

Ma ünnep van – de bennem él tovább,

időn túl íródó pillanat,

a költészet bennem nyitja önmagát,

mint örök, fénybe írt végtelen.

www.muzsakkonyvtara.hu

Kinevettem a múltam

Mosolyog a szívem, miért ne tenné?

Búsultam már eleget, könnyeim jöttek, mint tengerek.

Kinevettem a múltam,

igen, én ilyen voltam.

Hibáztam, de kérdezem én, ki nem?

Hiszen tökéletes ember nincsen.

Őszintén igyekeztem,

ez lettem én, ilyen.

Jól vagyok, ahogy vagyok,

szívemet, ha kell, megosztom,

odaadom.

Ki szeret, elfogad így, ahogy vagyok.

Ki nem, az jó helyen van nagyon.

Mosolygok, mert itt az ideje,

a múltat is kinevettem kedvesen.

A tanulás és a lecke

mind a jövőmet segítette előre.

Hála és köszönet érte mindenkinek,

azoknak is, akik soha nem hittek bennem.

www.muzsakkonyvtara.hu

Régi márciusi nevek

Sándor, József, Benedek,

régi márciusi nevek,

szájuk nyomán száll a hír,

enged már a téli szíj.

Zsákban hozzák a meleget,

így mondták az öregek,

s míg a szél a kertre hajol,

éled a Föld mindenhol.

Cseppen eresz, olvad a jég,

világosabb lesz már az Ég,

s mire Benedek megérkezik,

rügy fakad, a tél búcsút int.

Künn a fényes déli órán

szebbnek látszik udvar, határ,

s minden ember szívére száll

egy szelíd, langyos napsugár.

www.muzsakkonyvtara.hu

Csendes társaim

Vagyok, aki vagyok,

a tökéletesség hívása

már elkerül,

s jól van ez így.

Múltam egy regény,

s a jövőm

még mindig az enyém.

A jelenemet élem,

néha még félelem

suhan át rajtam,

de egyre biztosabban

lépek ki a sárból.

Társam a Nap,

a Szél, az Eső,

és a Föld.

Éjjel a Hold

s a csillagok

vigyáznak rám.

Ők a tanúi annak,

aki most vagyok.

Csendes társaim,

akik halkan, szelíden

ölelnek minden nap.

Szeretnek.

www.muzsakkonyvtara.hu

Illatos locsolóvers

Harmat ül a fűszálon,

fény csillan a virágon.

Kis üvegben illat jár,

tavasz cseppje rád talál.

Ha meglocsollak téged,

illatod száll a széllel.

Szabad-e locsolni,

egy cseppet rád hinteni?

Szeret a szívem

Szeret a szívem – erre született.

Mielőtt szó lett belőlem,

ő már tudta ezt a nyelvet.

A szeretet volt első hangja,

első fény bensőm mélyén.

Szeret a szívem – mert ilyen.

Szeret akkor is, amikor elfárad bennem minden,

amikor őszinte ölelésre nyílna, s válasz helyett hallgatás felel,

és kimondatlan szavak

egymás után visszapattannak.

Szeret akkor is, amikor ritkán érkezik válasz,

amikor üres marad a szív,

amelyhez tisztán hozzáérne.

Szeret a szívem akkor is,

amikor túl sokat visznek belőle.

Szeret hosszú, néma napok alatt,

és szeret ott is, ahol már fáj.

Úgy őrzi benne a megszületett reményt,

mint éjben virrasztó kis gyertyaláng,

melyet még nem fújt el a szél.

Szeret a szívem – mert erre teremtett.

Így dobban nap mint nap,

így marad hű önmagához,

így marad élő a legsötétebb órákban is.

Talán ez az ereje,

talán ez a sorsa,

talán ez benne a legszebb:

hogy bármi érje is,

mindig őszintén szeret.

www.muzsakkoknyvtara.hu

Március 15.

Márciusi szél jár a régi köveken,

halkan vonul át az emlékezeten.

Mintha a múlt szava szállna a téren,

szabadság fénye pihen a szélben.

Kokárda virágzik a szív fölött halkan,

három szín lobban egyetlen dalban.

Piros a bátorság, mely lángként ég,

fehér a tiszta hit, mely bennünk mindig él.

Zöld a remény, mely a földből kinő,

mint tavasz után a megújuló idő.

S bár elszálltak már a régi évek,

őrzik a földben a magyar szívek.

Március tizenötödike újra emlékeztet,

mit jelent a haza – hűség, szeretet.

Amíg a szív újra s újra dobban,

a szabadság hangja bennünk lobban.

www.muzsakkonyvtara.hu

Az Ég a fülembe súgja

Aranyló fűben térdelek,

fölém hajol a halk napfény.

Egy sugár érinti arcomat,

mintha az Ég szólítana nevemen.

Valaha itt dalolt a szél,

szavakból kertet font az idő.

Léptem nyomán ösvény született,

és benne sok apró emberi történet.

Őriztem mind, mint titkos magot,

tenyeremben fényként éltek.

Szívem adta minden napját,

csendben, szeretetből.

Most mégis halkan fordul a sors,

és lassan bezárul.

A kert marad, él tovább,

másként.

A szél tudja, mi volt bennem,

a fű tudja, mit hagyok itt.

Egy darab Ég a tenyeremben,

egy darab Föld a szívemben.

S az Ég a fülembe súgja:

a szíved tudja az utat.

S a fény, amely most rám hajol,

csendesen tovább kísér.

Ami egyszer megszületett,

él tovább az emberi szívekben.

www.muzsakkonyvtara.hu

Kell a fény, kell a szeretet

Én magam vagyok az út,

csillagporból szőtt ösvény az éj vizén.

Lépteim alatt fény pattan,

mint mikor a sötét Ég

csendben csillagot terem.

Mennem kell a kanyargós úton,

néha egy ív túl mélyre fordul,

néha egy lépés bizonytalan.

De az ösvény bennem él,

minden léptem jelentőséggel él.

Kell a fény, kell a szeretet,

mint sötét után a hajnal,

mint tengernek a part.

Embernek lenni e sűrű világban

oly nehéz,

mint ködben keresni az irányt.

De a szív mélyén mindig lobban

egy csendes, élő láng.

Kell a fény, kell a szeretet,

kell az együttérzés melege,

hogy a lélek lélegezni tudjon,

hogy a szív tovább dobbanjon.

Mert minden tapasztalat

egy apró fénycsepp,

mely az éj bársonyára hull.

És a fénycseppekből

lassan megszületik az út,

egy csillogó, kanyargó ösvény

a sötéten át.

Kell a fény, kell a szeretet –

mert ebből bont szárnyat az élet,

és ebből ragyog tovább az út.

www.muzsakkonyvtara.hu

A szabadság ereje

Aurora Amelia Joplin festménye

Aranyló fény lobban mögötte,

sötét teste erőbe öltve.

Lépése földet rezdít,

szabad lelke messzire hasít.

Sörénye a széllel beszélget,

vad mozdulata lángot éltet.

Patája alatt parázs ébred,

tág mezők útja tárul elébe.

Sem fal, sem határ nem szorítja,

lépte nyomán a tér kitárul.

Ott halad, ahol kedve hívja,

erejét a fény kíséri ma.

Szeme mélyén tiszta láng ég,

nem parancsol lánc vagy kötél.

Szabad lélek, büszke léptű,

mély példaértékű.

Aranyfényben áll a tájon,

nincsen párja a világon.

Nincs börtön, nincs karám,

csak napfény, szél és szabadság.

www.muzsakkonyvtara.hu

Tavaszi suhanás

Kinyílt a rét, zöld útja vár,

napfény csillan a domb oldalán.

Kerék gurul, a szél kísér,

illatból szőtt a friss tér.

Virág hajol a fű fölött,

méhek zümmögnek mindenütt.

Arany por hull a levegőben,

lelkemet érinti gyöngéden.

Könnyű a haladás, könnyű az út,

szívemben vidám dallam fut.

Haladok, suhanok kerekeken,

fény játszik a zöld leveleken.

Messze marad már a határ,

a rét hívogat, visszavár.

A nap melege vállamra hull,

s a tavasz lelkemhez simul.

www.muzsakonyvtara.hu