A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 18., szombat

Mit ér a gondolat?


Biztatnunk kell egymást szép szavakkal,
Nem némán szólni, csak gondolatokkal,
Mit ér a gondolat, ha nem érti senki?
A szavakat tudod csak a szívekbe helyezni.
Adjunk mosolyt, és kedvességet,
Egy meleg ölelést, egy kis figyelmet,
Némán, mosoly nélkül élni olyan,
Mint a szív, mely szeretet nélkül van.



A Mama


Mama ölében ülni szerettem,
A meséit a szívembe beleültette,
Varázslatos világot láttam,
Tündérek birodalmában jártam.
Mama mindig sétált velem,
Megtanított mindent nekem,
A virágok neveit tőle tanultam,
Bölcsességét én, csak csodáltam.
A konyhában csodás illatok voltak,
Mama konyhájában a sütik sorakoztak,
Segítettem neki bizony sokat,
Összeliszteztem a dolgokat.
Örökre szép emlék marad a Mama,
Nekem ő volt maga a csoda,
Ölelését még most is érzem,
Szeretettel, könnyezve felidézem.



Lányomnak


Tudom, néha nagyon sok vagyok,
A szeretetem visszatartani nem tudom,
Nézd el nekem ezt, kérlek,
A szívemből jön, értsd meg.
Jobban szeretlek mindennél,
Kívánom, hogy boldog légy,
Ha megbántottalak valaha,
Az nem szándékos volt soha.
Óvtalak, ápoltalak, tanítottalak,
Önbizalommal megáldottalak,
A tudatos létezést megmutattam,
A bölcsességem örömmel odaadtam.
Gondolj rám mindig kedvesen,
Kiért mindent megtettem,
Ennyit tudtam adni neked,
Remélem, megtalálod a helyed.



A szeretet


Ha csak teheted, tegyél jót,
Támogasd, kinek kell egy jó szó,
Szeretet nélkül élni nem jó,
Szeretettel egy élet átformálható.

Vedd észre, ha valaki bajban van,
Egy bátorító mondat mindent megoldhat,
Valakinek a szívébe új lehetőséget adhat,
A szeretet ingyen van, soha el nem fogyhat.

A szeretet ragyog, mint a csillagok éjszaka,
Meleg, kedves, gyógyító hatása,
Illata olyan, mint a levendula,
Nyugtató hatása maga a csoda.



2024. május 7., kedd

A földi létezés

Az élet néha sötét barlanggá válik,
Hideg nyirkos levegőként áramlik,
A fájdalomtól szenvedő ember
a sötétben él, még a fénytől is fél.
Sötét vihar tombol a lelkében,
Villámok cikáznak az elméjében,
Legbelül kiabál, segítségért kiált,
Szerető szíve figyelemre talál.
A fénysugár bevillan a szívébe,
Angyalok suttognak a fülébe,
A fájdalom sötét hernyója eltűnik,
Fényes pillangóként újjászületik.
A sötétség, és fény házastárs,
A jó, és rossz csak játszótárs,
A földi létezés fájdalma nem lesz más,
Mint csodás földi tapasztalás.


2024. április 29., hétfő

Anya ölelj még

 

Anya, ugye mindig velem leszel?
Szereteteddel mindig védelmezel ?
Ha bánatos leszek, megvigasztalsz?
Bátorítasz a biztató szavaiddal?
Hiszen, Te vagy nekem senki más,
Aki megért, és oltalmazva vigyáz rám,
Tudod, éppen most mire gondolok,
A könnyeimet miért hullatom.
Látod arcomon, ha boldog vagyok,
Egyetlen vagy, kinek mindent elmondhatok,
Ráncosodó kezeddel megsimogatsz,
A szívemnek mindig vigaszt adsz.
Nincs még egy olyan szerető anya,
mint Te,
Ki életét feláldozta, és soha fel nem adta,
Példaként élsz örökre bennem,
Ölelj még mellkasodra engem.



Láthatatlan szeretet

 


Angyal szárnyai átölelnek,
Láthatatlanul szeretnek,
Illatukkal ébresztenek,
Soha el nem eresztenek.
Láthatatlan szeretetük,
A szívembe beültetik,
Add tovább, kérnek!
A sok szomorú szívnek.
Próbálok én szeretni,
Szeretettel közeledni,
Az tudja csak befogadni,
Ki tovább is tudja adni.




2024. április 16., kedd

Bánat király és a szerelem

 

Hol volt, volt hol nem volt, volt egyszer valahol egy királyság. Ennek a királyságnak a királya Bánat király volt. A király tele volt bánattal és szomorúsággal. A könnycseppjei szürke színűek voltak, amikor sírt. Fiatal volt még, és nagyon szép király, de meg volt keseredve. Mindennap, amikor megérezte, hogy valaki bánatos lett, odament, odarepült az emberekhez, és elültette a szívükbe a bánatot, keserűséget, szomorúságot. Ha sikerült neki olyan mélyen az ember szívébe beültetni, még szegény ember bele is halt a szomorúságába. Bánat király varázslatos képessége az volt, hogy tudott repülni, mert az apukája tündér volt. Az anyukája ember. Sajnos, a királyságban több volt a bánatos ember, mint a boldog. Az égen a felhők is csupa szürkeséggel borították be az eget. A Nap néha ragyogott fel az égbolton. A házak falait is szürke színűre festették az emberek. Alig akadt egy pár színes és vidám ember és mosolygós boldog gyerek.

Élt a királyságban egy királynő is. Ő volt a Boldogság királynő. Varázslatos képessége volt, mert a nagyszülei tündérek voltak. Valamikor ők uralkodtak a királyságban, de elveszítették a trónt, mert legyőzte a Bánat király apja az ő édesapját. Nagyon szép palotája volt, tele virágokkal, ahol az égen a felhők fehéren fodrozódtak, a Nap is fényesen ontotta a sugarait. Sajnos, sokszor a szürke felhők többször voltak jelen az égbolton, és sokszor teljesen beborult az ég felettük. Nagyon igyekezett a Boldogság királynő, hogy a boldogság uralja a királyságot, de sokszor elfáradt, mert nem volt könnyű az emberek szívébe a boldogságot beültetni. Gyönyörű haja aranyszínben pompázott, amikor repült, és lobogott a szélben arany haját, mindenki csodálta. A szárnyait kitárva kellemes virágillatot hagyott maga után. Ég kék szemeiből boldogság áradt. Amikor az örömtől sírt, a szemeiből szivárványszínű könnycseppek folytak. Állandó mosollyal arcán az emberek szívét felmelegítette. Szolgálatot végzett, ahol csak tudott, szeretetet vitt az emberek szívébe és életébe.

Történt egy napon, hogy Kristóf gyönyörű biciklit kapott a születésnapjára. Anyukája és apukája örömmel adták át neki, hogy ezzel a biciklivel tanuljon meg kerekezni. Boldog volt Kristóf, csak úgy csillogtak a szemei az örömtől. Ki is készítették neki a biciklit, és nagy szemekkel figyelték, segítették a szülők tartották a biciklit, fogták az ülés hátulját, hogy minél hamarabb megtanuljon egyensúlyozni Kristóf. Már sokat gyakorolt, és egész ügyesen ment a kerékpározás, amikor egyszer csak elveszítette az egyensúlyát, és mivel még nem volt teljesen magabiztos Kristóf, hatalmasat esett. Nagyon megütötte magát, hangosan sírt, és csak úgy potyogtak a könnyei! Az egyik térdén jó nagy csúnya seb keletkezett, mely vérzett is. A seb telement porral, és fűszálakkal. A szülők futva igyekeztek Kristófhoz, hogy segítsenek neki

– Anya, Apa, nagyon fáj! – kiabálta Kristóf.

– Semmi baj, kicsim! Elég csúnya sebet szereztél, de meg fog gyógyulni. Ne sírjál, mindjárt kitisztítom a sebedet, és bekenem a kenőccsel. – válaszolta az anyukája Kristófnak.

Bementek a házba, az anyuka ellátta a sebeket, de Kristóf még mindig szipogott, mert bizony nagyon fájt a lába. Az apukája elmondta, hogy ez katonadolog. Erős és ügyes fiú, hamar meggyógyul. Nem is mert zokogni, hiszen ő erős fiú, ezért csak szipogott. Kavarogtak benne az érzések, hogy soha többet nem próbál meg biciklizni, mert félt, hogy újra elesik. Viszont annyira akart száguldozni és bravúroskodni, mint a többi nagyfiú. Minden vágya az volt, hogy megtanuljon biciklizni.

Erre a nagy sírásra és félelemre, szomorúságra felfigyelt a Bánat király. Gondolta, na most ismét lesz egy alattvalója. Ki is tárta szárnyait, hogy felkeresse a kisfiút és beültesse a szívébe a bánatot. Ahogy repült az égen a szürke felhők között, biztos volt benne, hogy egy időre elveszi Kristóf kedvét attól, hogy megtanuljon biciklizni.

Ahogy viszont Kristófnak csillapodott a fájdalma, egyre erősödött benne az a gondolat, hogy ő bizony újra megpróbálkozik a biciklizéssel. Nézte a szép új biciklit, megfogta, és kivitte az utcára. Szeretettel gondolt arra az érzésre, hogy ő bizony mindjárt megtanul biciklizni, és csak úgy száguldozik majd az utcában.

Bizony, ezt azonban megérezte a Boldogság királynő és tudta, mennie kell, hogy az örömöt, a boldogságérzést Kristófnak megerősítse a szívében. Kitárta a szárnyait, melyekből virágillat áradt, és boldogan elindult Kristófhoz. A kisfiú bekötött lábbal állt a biciklije mellett. Apukája mondta neki, hogy pihentesse még egy kicsit a lábait, majd megtanul még biciklizni. Kristóf azt mondta neki:

– Apa! Én már nagyfiú vagyok! Erős! Nem adom fel, és akkor is megtanulok biciklizni, ha fáj a lábam! – mondta büszkén és magabiztosan a kisfiú.

– Ahogy te érzed, kisfiam! Én büszke vagyok rád! Próbálkozzál, és a kitartás meghozza a gyümölcsét, hidd el! Én már csak tudom! Menni fog, és holnap már együtt biciklizünk! – mondta az apukája mosolyogva a kisfiának.

Persze, figyelték a szülők, vajon tényleg megpróbálja-e Kristóf, vagy fél még, és nem mer újra ráülni a biciklire.

Közben megérkezett a Bánat király nagy sebbel lobbal a kisfiúhoz. Figyelte, mit érez, és mit gondol, meglepetésére azt tapasztalta, hogy Kristóf már csak egy kicsit fél, és nincs benne annyi bánat, sőt, minimálisra csökkent ez az érzés benne. Gondolta:

– na, akkor most nekifog, és felerősíti benne a bánat érzést, és elveszi a kedvét örökre attól, hogy biciklire üljön. Éppen hozzá akart fogni, amikor megérkezett a Boldogság királynő.

Még soha nem találkoztak korábban. Mind a ketten meglepődtek. Nézték egymást. A Bánat király szemei kerekre nyíltak, olyan szépnek találta a királynőt, hogy észre sem vette: a szívébe beköltözött a szeretet. Igaz, még csak elkezdődött a változás a szívében. Boldogság királynő is megfigyelte, milyen jóképű a király, csak ne lenne olyan bánatos és szomorú! Tetszett neki, hogy magas és a fekete haja kékesen csillogott a fényben. A nagy barna szemeivel nézte őt. Megszólalt:

– Szervusz, Bánat Király! Jobb lesz, ha elmész, mert Kristóf még ma meg fog tanulni biciklizni. Sokkal több benne a szeretet, mint a bánat, a szomorúság. – mondta kedvesen, de határozottan a királynő.

– Szervusz, Boldogság királynő! Nem mondod, hiszen én is látom! Mire ideértem, átváltozott az érzése. Amikor még elindultam, bánatos volt, és tele fájdalommal, félelemmel. Tied a kisfiú. Nyertél! – válaszolta bánatosan a király.

– Örülök, hogy belátod! – válaszolta mosolyogva Boldogság királynő.

Ahogy Bánat király figyelte a szép, mosolygós királynőt, egyre jobban tetszett neki. Gyönyörűnek találta, és a szíve egyre melegebb lett. Érezte, valami nincs rendben vele. Ilyet még soha nem érzett, mert csak a bánatot, szomorúságot, és fájdalmat ismerte egész életében. Gyorsan elköszönt, és hazarepült.

Hívatta az orvosait, és megvizsgáltatta magát, mert azt hitte, beteg lett, és meg fog halni. Arca elkezdett kifehéredni, a szürkeség eltűnt az arcáról. A szemei csillogni kezdtek. A szíve egyre melegebb lett, és bizsergett a szeretettől. Nem ismerte ezt az érzést. Nem tudta mi ez. Az orvosok nem találtak semmiféle betegséget. Nem hitte el. Újabb és újabb orvosokat hívatott, de mind ugyanazt mondta: nincsen semmi baja.

Volt egy öreg szolgája, aki születésétől mellette volt. Jól ismerte a királyt, és király csak őt tűrte meg maga mellett. Ő sejtette, mi történhetett a királlyal, és a szíve mélyén örült is neki, mert az ő szívében soha nem halt ki a szeretet, csak jól elrejtette. Úgy látta, beszélnie kell a királlyal, és odaállt az ágya mellé, és megszólalt:

– Drága királyom! Tudod, hűségesen szolgáltalak egész életemben! Mindig melletted voltam. Soha nem hagytalak el, mióta megszülettél. Most el kell mondanom neked, hogy mi történik veled. Engedd meg ezt nekem. Tudod, nem vagyok már fiatal, és sok mindent átéltem. Bizonyos dolgokat, amiket te nem.

– Mondjad szolgám! Tudom, meg fogok halni, azért érzem ezt a melegséget a szívemben. – válaszolta bánatosan a király, és a szemeiből szürke könnyek helyett már fehér könnycseppek gurultak le az arcán.

– Dehogy fogsz, királyom! Te most nem haldokolsz, hanem éppen meggyógyulsz! Amit érzel, az a szeretet, és szerelem érzése. Beleszerettél a Boldogság királynőbe, a szíved azért melegszik, mert beleköltözött a szeretet.

– Ó! Tényleg! Neked elhiszem, amit mondasz. Most mit csináljak? Nem tudom… Adj tanácsot, kérlek! Szép a királynő, nagyon tetszik, de én biztosan nem tetszem neki. Hiszen ő ragyog, én meg szürke vagyok a bánattól. Hogyan közeledhetnék felé, ha én ilyen vagyok! – mondta bánatosan, szomorúan a király.

– Kedves királyom! Addig, amíg nem mész el hozzá, ezt nem tudhatod. És ha tetszel neki, és vonzódik hozzád? Már te is változtál, már a szemeid is ragyognak, a szíved szeretettel töltődik, a könnyeid fehérek lettek. – mondta a szolga.

– Igazad van, szolgám! Készülj, velem jössz, és én is kicsinosítom magam, azután indulunk! Kapsz egy repülő unikornist, azzal repülsz velem a Boldogság királynőhöz. – válaszolt a király.

Így is lett. Szépen felöltöztek, és útnak indultak. A király izgatott volt, de öröm töltötte el, hogy újra láthatja a szépséges királynőt. A szolga figyelte a királyt, és mosolygott, mert tudta, nagy változások lesznek a királyságban. Egyszer csak megérkeztek. A Bánat király csak ámult – bámult, mennyire szép helyen élt a királynő. Az ő királysága szürke és virágok nélküli volt.

– Mi járatban itt nálam, Bánat király? – kérdezte a királynő.

– Hozzád jöttem, Boldogság királynő! El kell mondanom neked, hogy beléd szerettem. Amikor megláttalak, a szívem elkezdett meggyógyulni, mert megérintetted. – vallott szerelmet a Bánat király.

Közben átnyújtotta a királynénak az ajándékot, amit neki hozott. Egy gyönyörű gyémántgyűrűt, ami még a király édesanyjáé volt.

– Szeretném, ha feleségül jönnél hozzám! – kérte meg a kezét a király.

A királynő nagyon meglepődött. Tetszett neki a király. Amikor először meglátta, már megragadta a figyelmét a jóképű király. Boldog volt, mert látta, hogy már a királyban is a szeretet uralkodik, nem a bánat. Amikor a király kimondta, hogy szereti, abban a pillanatban a királynő szíve egyesült a királyéval. Gyönyörű, rózsaszínű fény jött ki mind a kettőjük szívéből, és összefonódott. Mindenki csak nézte ezt a csodát.

– Igen, boldogan, leszek a feleséged! Ígérd meg nekem, addig nem tartunk lakodalmi ünnepséget, amíg a királyságodban akár csak egy bánatos ember is lesz! Mindenkihez elmegyünk, és átadjuk nekik a boldogságot a szívükbe. Tele lesz virággal és gyönyörű fákkal az egész királyság. – kérte a királynő a királyt.

– Rendben, Szerelmem! Úgy lesz, ahogy szeretnéd. Még a mai napon elkezdem a munkát. Ugye velem tartasz? Együtt megyünk? – kérdezte Bánat király.

– Igen természetesen! Együtt dolgozunk, és szórjuk szét a szeretetet és a boldogságot! – válaszolta Boldogság királynő mosolyogva.

El is indultak, és kézen fogva repültek egyik házból a másikba. Nevetve a boldogságtól az egész királyságot bejárták. Nem maradt ki egy ember sem, akinek szomorúság, bánat maradt volna szívében. Ezután készültek a nagy lakodalomra. Bánat király teljesen megváltozott. Mosolygós és boldog király lett. Hatalmas lakodalmat ünnepséget rendeztek. Mindenki táncolt, mulatott, és nevetett. Boldogan életek amíg meg nem haltak.



2024. április 6., szombat

Szebb világ

 

Mi lenne, ha a világ tele lenne szeretettel,
Sebek helyett őszinte tiszta érzetekkel,
Mi lenne, ha a fájdalom nem rémálomként létezne,
A reménysugár még a falon is átmenne.
Mi lenne, ha az emberek megértenék,
Hogy a különbség híd, nem pedig szakadék,
Mi lenne, ha a békéért nem vérontás kellene,
Hanem együtt dobbanó szívek összessége.
Mi lenne, ha a természet kedvesen,
Őszintén érintene és átölelne lelkesen,
Mi lenne, ha a zaj helyett a csend lenne a győztes,
Hol a lelkünket körül vevő villámok,
csendben jönnének mint, a fénynyalábok.
Mi lenne, ha a választás minden sorsot átírna,
Segítenének a csillagok, megkérdeznék őket az angyalok,
Fénysugárral megérkeznek az emberi szívekbe,
A földön élő létező összes ember lelkébe.



2024. április 1., hétfő

A szív szava

 


Írta: Aurora Amelia Joplin és Rose Logan

 

(Aurora Amelia Joplin)

 

Augusztus vége volt, fülledt meleg már kora reggel. Még egy kis szellő sem áramlott be az ablakon. Amanda az ágyon feküdt és azon gondolkodott, hogyan mondja meg az anyjának, hogy terhes. Még csak tizenhét éves és tanulnia kell. Azt sem tudja a két fiú közül melyik lehet a gyermeke apja. Otthon minden káosz, anyja folyton részeg. Jönnek mennek a férfiak a házban. Nem is érdekli az anyját mi van vele, el van a saját világában. Meg kell találnia azt a pillanatot amikor józan, és lesz rá pár perc figyelme. Nem tarthatja meg hogyan nevelné fel? Szeretné a szíve mélyén, mert lenne, akit szerethetne, és lenne, aki szeretné. Ilyen helyen, ahol most él nem szülhet gyereket. Miből élne meg? Meggondolatlan volt, hitt a fiúknak, a szép szavaknak, igen elcsábították. Annyira jól esett neki, hogy szerették, és ölelték. Naivan viselkedett, de már nem tud ezen változtatni. Tanult belőle. Hallotta, hogy az anyja felkelt és kávét főz. Megpróbálja elmondani neki, hiszen a babát el kell vetetnie. Ebben csak az anyja tud segíteni, van benne tapasztalata. Félt, hogy kiabálni fog vele, de elébe állt.

 

– Anya! Beszélnünk kell. Bajban vagyok! Terhes vagyok! – mondta félve Amanda.

 

– Na, még csak ez hiányzott. Miért nem vigyáztál? Ki az apja? – válaszolt mérgesen az anya.

 

– Nem tudom. Két fiúval voltam. – mondta a lány.

 

– Meg akarod tartani? Hogyan nevelnéd fel? Vagy el akarod vetetni? – kérdezgette az anyja.

 

– Ha elveteted nem biztos, hogy lehet még valaha gyereked. Ha megtartod fel kell nevelni. Ez komoly dolog, egy életre szóló. Az iskolát is be kellene fejezned. Van még egy lehetőség. Kihordod és intézetbe adod, onnan ki kerül egy családhoz, lehet jó helyre kerül a baba, és szépen felneveli az a család amelyikhez kerülhet, ha kiveszik az intézetből. Kérsz segítséget, és támogatnak addig, amíg meg nem szülsz. Gondold át, te döntesz. – magyarázta el anyja a lehetőségeket.

 

Amanda visszament a szobájába és gondolkodott. Egy élet van a pocakjában. Döntött. Kihordja és bízik abban, hogy jó helyre kerül majd a kicsi. Anyja elkísérte, és meglepően támogatta, segítette Amandát. Az iskolát is folytatta terhesen. A pici szépen fejlődött, és elérkezett az ideje a szülésnek. Félt, és szomorú is volt mert tudta, mikor megszül akkor látja először, és utoljára. Az ő gyermeke, és a legjobbat akarja neki. A szíve mélyén érezte, lehet találkozni fog vele majd a jövőben. Gyönyörű kislánya született. Nagy fekete hajjal, egészségesen. Amit meglátott rajta az a kézfején lévő pici szív alakú anyajegy volt. Ennek végtelenül örült, mert, ha a jövőben találkozna vele erről fel tudja ismerni. A kislánynak a Jáde nevet adta. Elvették tőle és intézetbe került a kicsi. Hivatalosan is lemondott róla. Hazament a kórházból, megerősödött, befejezte az iskolát, és elkezdett dolgozni. Sokszor eszébe jutott a kislánya Jáde. Teltek az évek, élte az életét.

 

A kicsi Jáde is szépen fejlődőtt. Az intézetben élete a mindennapjait. Gyönyörű szép okos kislány lett belőle. Nagy szerencséjére egy ott dolgozó nevelő nő már akkor a szívébe zárta amikor odakerült. Úgy szerette, mint a saját lányát. Corának, mert így hívták a nevelőnőt nem volt saját gyermeke még csak férjnél sem volt soha. A kicsi Jádéval sokat foglalkozott, mindenre megtanította. Segítette a tanulásban is, sőt még a lelkivilágára is gondja volt. Esténként ott ült Jáde mellet és olvasta neki az esti meséket. Sokat játszottak együtt, mert Cora nevelőnő elvitte magával kirándulni, sétálni. Jadénak ő volt a pótanyukája, nagyon szerették egymást. Hirtelen elteltek az évek, és eljött a búcsú ideje. Jáde betöltötte a tizennyolcadik életévét, befejezte a tanulmányait. Mennie kellett az intézetből. Cora segített neki munkát és albérletet találni. Egy étteremben lett felszolgáló.

 

– Drága Jáde! Ugye meglátogatsz engem? Nagyon fogsz hiányozni nekem! – szólt kedvesen könnyeivel küszködve Cora.

 

– Ez nem kérdés, hiszen nekem te vagy az anyukám, és az is maradsz! Minden nap fel foglak hívni. Tudni fogod, hogy vagyok, és én is tudni akarom te, hogy vagy drága Cora néném! – válaszolta sírva Jáde.

 

Szorosan megölelték egymást és elbúcsúztak.

 

Jáde beköltözött az albérletébe, a kis bőröndjéből kipakolt, mivel nem volt túl sok mindene. Azon gondolkodott most mi lesz vele? Dolgozik, keres egy kis pénzt összegyűjti. Azon gondolkodik milyen lehet a valós élet? Holnap lesz az első napja az étteremben. Izgult, hiszen még soha nem dolgozott. Vajon hogyan fognak vele bánni? Milyen lesz a főnöke? Kedves? Ezer meg ezer gondolat cikázott a fejében. Nagy, nagy nehezen elaludt, de előtte felhívta a drága Corát, beszélgettek egy kicsit, Cora megnyugtatta, hogy biztosan minden rendben lesz, és aludjon nyugodtan.

 

 

(Rose Logan)

 

Eljött a másnap reggel Jáde álmosan lecsapta az ébresztő órát, 5:30. Még egyszer ránézett az órára á hirtelen tudatosult benne, hogy mennie kell dolgozni. Felpattant villámgyorsan, ki szaladt a fürdőszobába gyors zuhanyzás, öltözködés, kifutott a konyhába egy korty kávé,

 

– Júj ez hideg! – szisszent fel. Közben gyorsan lófarokba gumizta csodálatos ébenfekete haját. Kiviharzott ajtaján, le a lépcsőkön futott át a parkon keresztül megállt a zebra előtt, idegesen igazgatta haját. A kávézó a zebra túloldalán volt szerencsére. Végre a lámpa zöldre váltott, át-sietett gyorsan. Belépett a kávézóba. Egy érces hang így szólt:

 

– Elkésett, kislány. – mondta a hang.

 

– Sajnálom uram!

 

– Nem fordul elő többé. – válaszolta reszkető hangon Jáde.

 

Hátra rohant átöltözött, utána nekilátott a munkának. A rendelések felvételekor mindig kedvesen válaszolt és bájosan mosolygott a vendégekre. Hazaért 23:45 örült, amit főnöke mondott:

 

– Meg vagyok magával elégedve. – kislány. Emlékezett visszagondolva szavaira. Fáradtan ámbár boldogan lezuhanyozott és bezuhant ágyába altatni sem kellett. Másnap ugyanúgy indult a gyönyörű lány napja. Kora hajnal zuhanyzás, öltözködés, korty kávé rohanás le a lépcsőkön át a zebrán, gyors ruhacsere és beállt felszolgálni. Az idő kint esőre váltott. Már minden vendég elégedetten sietett haza az esőt látva. Csak egy kivételével ott ült a sarokban, újságját bújva néha-néha belekortyolt kávéjába. Jáde odament a fiatalemberhez, néma csendben várt egyszer csak így szólt:

 

– Parancsol még valamit? – kérdezte. Váratlanul a fiatal férfi felnézett az újságja mögül. Elakadt a szava a lányt látva maga előtt. Egy gyönyörű karcsú, ébenfekete hajú, csodaszép kék szemű lány állt várva, hogy végre megszólaljon. Jáde megismételte a kérdést.

 

– Kér még valamit? – mosolygott. A férfi sármos volt kék szemű barnás-szőke hajú jól szituált. Megbabonázta Jáde külseje. De feleszmélve kábulatából így szólt dadogva:

 

– Neem kérek semmit! – Köszönöm kisasszony. – válaszolta Matt. A férfi mégis csak meggondolta magát. Az éppen már távolodó Jádét látva.

 

– Kisasszony! – hangzott el a mondat onnan a távoli sarokból. A lány visszasietett az egyetlen vendéghez. – mosolygott és kedvesen megszólalt ismét.

 

– Mit parancsol uram? – kérdezte Jáde miközben tekintetük egymáshoz tévedt.

 

– Még egy kis kávét szeretnék, ha nem fárasztó. – kérte Matt kedvesen a pincérlányt.

 

– Ugyan uram! – nem tesz semmit ez a munkám. – felelte mosollyal az arcán. Visszasietett a pulthoz, a kávé még forró volt egy szempillantás alatt már a vendég előtt állt.

 

– Tessék uram, öntött a sármos férfi poharába kávét.

 

– Köszönöm! – mondta Matt kedvesen.

 

– Kérem kisasszony hozná a számlát? – kérte Matt udvariasan.

 

– Természetesen!

 

A fiatal férfi belekortyolt kávéjába, lerakott 1 dollárost az asztalra. Felállt az ajtó felé nézve elindult.

 

– Akkor a viszontlátásra – mondta a férfi visszanézett egy pillanatra a lányra.

 

Ahogy teltek múltak a hetek és hónapok, Jáde egyre jobban bele rázódott a munkájába, ha kellett kolléganőit is kisegítette, hogy helyettesítette őket. Főnöke is igazán meg volt vele elégedve. Az a bizonyos sármos fiatal férfi Matt minden egyes nap ott volt, egyre szorosabb lett a kapcsolatuk. Sokszor találkoztak a kávézón kívül is.

 

(Aurora Amelia Joplin)

 

Jade és Matt egyre több időt töltöttek együtt, mert komoly vonzalom alakult ki közöttük. Jádénak Matt volt az első szerelme, és furcsa érzések kezdték átjárni. Megismerték egymás mivel sokat beszélgettek. A fiú az édesapja vállalkozásánál dolgozott. Matt türelmes volt és ki várta mikor érhet Jádéhoz hozzá. Ahogy kísérte haza a lányt megkérdezte.

Megengeded nekem, hogy megcsókoljalak? – kérdezte halkan Matt.

Igen! válaszolta a lány.

Összeforrtak az ajkaik. Első csókjuk édes volt, és mámorító. Szerelmesek voltak és nagyon kívánták egymást. A fiú tudta várnia kell, mert Jádénak ő az első. Annyira megszerette a lányt, nem akarta elveszíteni. Úgy érezte ő az igazi, és mást nem tudna elképzelni a gyermekei anyjának. Szép is, és okos érzékeny finom lelkű lány. Minden nap találkoztak. Jáde tudta most már készen áll arra, hogy Matt a karjaiban tartsa és szeresse. A fiú egy nap egy csokor rózsával várta a lányt. Jáde boldogan fogadta el a virágot. Matt hazakísérte. Boldogan olvadtak egybe. Finoman szerette Matt és a lehető legédesebben szerette ahogy egy férfi szerethet egy nőt. Lassan szépen készítette fel a lányt, csókokkal halmozta el. A lány szintén csókjaival árasztotta el Mattot. Boldog mosollyal ébredtek másnap. Szabadnaposak voltak, így élvezhették újra egymást, csodás napot tölthettek együtt. Jáde érezte ő az, akivel szeretné le élni az életét.

Drága Jáde! Mit szólnál hozzá, ha hozzám költöznél? Nem kell albérletet fizetned. Minden reggel egymás mellett ébredhetnénk. kérdezte a fiú.

Nem is tudom. Nem hamar van még? kérdezte a lány.

Miért lenne hamar? Hiszen szeretjük egymást, és jól megértjük egymást. Próbáljuk meg, és majd látjuk, hogy mennyire vagyunk jól el minden nap együtt. válaszolta Matt.

Végül is igazad van. mondta a lány.

Összeköltöztek. Jól el voltak együtt. Jáde továbbra is felszolgálóként dolgozott. Egy nap egy középkorú hölgy tért be az étterembe. Ébenfekete hajú jól öltözött nő szép ápolt arcú foglalt helyet egy asztalnál. Jáde odament és megkérdezte.

Mit hozhatok? Mit parancsol a hölgy? kérdezte mosolyogva, kedvesen Jáde.

Szeretnék valami finomat ebédelni, egy pillanat és választok az étlapról. – válaszolta a hölgy.

Jáde elébe tette az étlapot a hölgynek, és akkor a hölgy meglátta Jáde kézfején a kicsi szív alakú anyajegyet. A szemei kikerekedtek, a szíve gyorsan elkezdett dobogni, a pulzusa szapora lett. Elfehéredett az arca. Jáde megkérdezte gyorsan:

Hölgyem rosszul van? Hozhatok egy pohár vizet? Segíthetek? kérdezte.

– Semmi baj, csak egy kicsit megszédültem. Elfogadom a vizet. válaszolta a nő.

Amanda, mert ő volt a hölgy, felismerte a kislánya anyajegyét. Amanda boldog volt, és izgatott is egyben, hogy hogyan is közeledjen a lányához. Megtalálta! Mennyit kereste, kutatta éveken át. A férjével mindent megtettek. Amanda élete jól alakult. Férjhez ment egy jómódú férfihoz, aki nagyon szerette őt, és mindent megkapott tőle. Boldog élete lett, de gyermekük nem született. Nem sikerült teherbe esnie. Hosszú éveket, sok időt és fáradságot nem kímélve keresték Jádét. Nem találták meg. Most itt áll előtte az ő gyönyörű lánya. Nézte, csodálta, és a könnyeivel küszködött. Gyorsan kigondolta mit is tegyen.

Meddig dolgozik kedves? Biztosan nagyon elfárad, hiszen elég forgalmas ez az étterem. kérdezte Amanda a lányát.

Most este nyolc óráig, ma hamarabb végzek, rövid műszakom van. Valóban forgalmas, és el is fáradok, de szeretem a munkámat.

Azt látom olyan kedves, és figyelmes. Köszönöm szépen. mosolygott Amanda, mivel megtudta meddig dolgozik Jáde. Ezt akarta.

Ugyan, ez a munkám! Természetes számomra. válaszolta a lány.

Amanda fizetett, jó kis borravalót adott. Mosolyogva elköszönt. Boldogan mondta el a férjének, hogy megtalálta a lányát. Estére készült, mert úgy döntött elébe megy, ha indul hazafele, ő ott lesz, és elkezd vele beszélgetni. Félt is, de tudta mindent el kell mondania neki. Vagy megbocsájt neki, amiért intézetbe adta, vagy nem. Gondolta lesz, ami lesz. Erre várt sok, sok éve. Amanda férje látta mennyire izgatott a felesége, és ő is vele ment. Nem engedte, hogy ő vezessen. Nem ment oda az étterem elé, de ott volt, és várta a fejleményt. Jáde végzett és kilépett az étterem ajtaján.

Szia! Elnézést! Lenne pár perced a számomra Jáde? Nagyon fontos kérlek! szólította meg Amanda

Hogyne persze! Honnan tudja a nevemet? Nem mutatkoztunk be egymásnak amikor itt volt ebédelni az étteremben. válaszolta meglepődve a lány.

Sétáljunk egy kicsit, és mindent elmondok. Kérlek, hallgass végig, és eldöntöd mit is akarsz a jövőben velem kapcsolatban. kérte Amanda.

– Rendben! válaszolta tisztelettudóan, és kíváncsian Jáde.

Tudod, én adtam neked a Jáde nevet. Az édesanyád vagyok. Most találtam rád. Az anyajegyed a kézfejeden, az, amiről felismertelek. Hosszú éveken át kerestelek, kutattam utánad. Tudom hibáztam, de akkor nem tehettem mást. Fiatal voltam, és nehéz körülmények között éltem. A legjobbat akartam neked, ami tőlem tellett. Gyönyörű lány lettél. Meg tudsz nekem bocsátani, hogy nem én neveltelek fel?

Jáde megszólalni sem tudott. Mélyen soha nem értette miért mondott le róla az édesanyja. Miért dobta el magától. Hiányzott neki az igazi otthon, a normális család. Az igazi anyai szeretet. Cora volt az, aki szerette, és vigyázott rá egészen addig amíg felnőtté nem vált. Egy kis dühöt érzett és a szíve hevesen kalapált. Vett egy mély levegőt és megszólalt:

Először is megkérdezhetem, hogy szólíthatom? Nem várja el ugye, hogy két perc után anyának szólítsam? válaszolta kicsit dühösen és élcelődve a lány.

Nem dehogy! Amanda vagyok. válaszolta az anyja.

Szeretném hallani az egész életemet addig, amíg intézetbe nem adtál engem. Haragudtam mindig rád. Miért dobtál el engem? Miért nem kellettem neked? Millió kérdésem van. kérdezgetett Jáde.

Mindent elmondok neked, és válaszolok az összes kérdésedre. mondta Amanda.

Szépen elkezdte elmondani az egész életét Amanda. Mindent megtudott Jáde. A végén már mindketten elsírták magukat. Jáde is elmondta hogyan nőtt fel, Cora mennyi szeretetet adott neki, és mennyire hálás neki ezért. Amanda hallgatta és nézte. Nem győzött betelni a lányával. Látta nem csak szép, de csupa szív, és okos is.

Későre járt, így elköszöntek egymástól. Megbeszélték holnap folytatják. Amanda meghívta Jádét az otthonába. Sok időt töltöttek együtt. Hiszen nem ismerték egymást. Sok közös volt bennük. Jáde nagyon megszerette az édesanyját, mivel csupa szív volt, már az első beszélgetéskor megbocsátott neki. Amanda megismerte Corát. Hálásan megköszönte neki, hogy gondját viselte a lányának. Jádénak lett egy szép családja.

Matt is örült, mert látta milyen boldog a párja. Édesanyja hihetetlenül örült, és Jáde is, hiszen újra együtt lehettek. Ugyan kimaradt sok-sok év, viszont, ami a hátralévő idő, amit együtt tölthetnek, az az igazán fontos. Három szerető szív, újra együtt dobog.



2024. március 29., péntek

Albert a beszélő cica

Egy szép kis faluban élt az öt éves Samu a szüleivel egy kertes házban, ahol sok, sok fa és virág vette körbe a házat. A falu lakói nagyon kedves emberek voltak, mesterségükkel cserekereskedelmet folytattak. Valaki kenyeret sütött, a másik család gyümölcsöket termesztetett, és egymás között cserélgették a portékájukat. Nem ismerték a pénzt, nem létezett. Boldogan éltek a faluban az emberek. Olyan volt a falu, mint egy kis tündérfalu. Ott élt Samu is a szüleivel. Samu szülei süteményeket készítettek, cukrászok voltak. Samu nagyon sírt, mert már jó ideje könyörgött a szüleinek egy kiscicáért. A szülei nem akartak cicát a házba, még az udvarra sem, mert a süteménykészítés miatt nagyon oda kellett figyelni a tisztaságra. A cica meg milyen? Mindenhova felugrik, szemtelen. Nem lehet megtanítani, mert pimasz.

Anya, Apa szeretnék egy kiscicát! könyörgött Samu.

– Nem lehet, már ezerszer megmondtam! Samu kisfiam, tudod milyen a macska, nevelhetetlen! mondta Samu anyukája.

Én megtanítom mindenre! mondta a kisfiú.

Nem és kész! zárta le a témát az anyukája.

Akkor szerzek magamnak! válaszolt dühösen Samu.

A kisfiú mérgesen, dacosan bepakolt a hátizsákjába egy kis pogácsát, egy üveg vizet és elindult, mert eldöntötte, hogy világgá megy. A szülei éppen süteményeket sütöttek, észre sem vették Samut, ahogy kilépett az ajtón. A falu szélén volt egy nagyerdő. Elkezdett esteledni szürkülni. Samu nem félt, gondolta hátha talál ott egy kiscicát. Mérgelődött magában, dühös volt, hogy őt bizony a szülei nem szeretik. Annyira vágyott a szíve mélyén egy kiscicára. Belépett az erdőbe, ment, ment majd leült egy fa tövébe. Félelmetes hangok jöttek mindenhonnan. A fák levelei susogtak, recsegéseket hallott, mintha valaki közeledne, a baglyok huhogtak. Megijedt, és elkezdett félni. Már a dühe is eltűnt. Akkor eszébe jutott a kiscica. Tiszta szívéből vágyott rá. Összekulcsolta a kis kezét és hangosan imádkozott.

Kedves Istenem! Kicsi vagyok még csak öt éves. Tudom, hogy létezel, mert annyi szépséget láttam már eddig is, anyukám elmondta nekem, hogy te teremtetted a fákat a virágokat és a csodaszép pillangókat is. Mondd meg nekem hogyan lehetne nekem egy cicám? imádkozott könnyes szemekkel a kicsi Samu az Istenhez.

Egyszer csak mit lát, egy fehér fekete tarka cica volt előtte. A fején egy pici korona. A cica megszólalt:

Szia Samu! A nevem Albert, tiszta szívből akartál egy cicát, és én meghallottam és jöttem hozzád. Én a Macskák Birodalmában élek egy másik világban. Jöttem, hogy szeresselek, és te is engem. mondta a cica.

Szia Albert! Jaj, de örülök neked! mondta ámulva, bámulva Samu. Felvette az ölébe és elkezdte simogatni, Albert meg dorombolt neki. Majd csak ezután kérdezte meg Samu:

Albert te tudsz beszélni emberi nyelven?

Igen tudok, de csak neked beszélek, senki másnak. Nem is kell elmondani senkinek. válaszolt a cica.

Jó nem mondom el senkinek! Sajnos nem mehetek haza, mert a szüleim nem engedik meg nekem, hogy legyen egy cicám, így itt kell maradnunk az erdőben. Keresnünk kell egy helyet, ahol aludhatunk. Van nálam pogácsa, azt megesszük vacsorára. – mondta Samu Albertnak.

Haza kell menned, itt nem maradhatsz, ez nem biztonságos. Segítek hazamenned. Tudod én nem hétköznapi cica vagyok. A szüleid szeretnek, és biztosan keresnek, aggódnak érted. – próbálta Albert rávenni Samut, hogy hazamenjenek.

Nem megyünk haza. Gyere ide Albert! – felvette a cicát Samu és egyre beljebb haladtak az erdőben.

A nap lemenőben volt, a fények már szinte be sem szűrődtek az erdőbe. Egy hegy lábához értek. A kisfiú meglátott egy bejáratot mely egy barlang bejárata volt. Sötét volt bent, így nem mert bemenni csak a bejáratnál ült le. Elővette a kis pogácsáját megosztotta Alberttel, és ittak egy kis vizet is.

Közben a szülei is észrevették, hogy eltűnt Samu. Az egész falu elkezdte keresni. Nem találták sehol a faluban. Nagyon megijedtek a szülők. Rájöttek, hogy bemehetett az erdőbe. Lámpákkal kisebb csoportokban indultak el a falu lakói Samu keresésére az erdőbe. Samu kezdett fázni, és álmos lenni, de boldogan ölelte és simogatta a cicáját.

– Drága Samu! Haza kellene indulnunk. Megfázol itt a hidegben. Én mindig veled leszek, ha hívsz ott termek nálad. Nagyon szeretlek, és a szüleid már biztosan keresnek. Induljunk haza. Én tudok varázsolni, segítek hazajutni és kérlek bízz bennem. A szüleid jó emberek. Gyere induljunk! – győzködte Albert Samut.

– Rendben menjünk haza. Már nagyon álmos vagyok és félek is ebben az erdőben, és hiányzik Anya meg Apa. De mi lesz, ha nem vihetlek be a házba, mert nem engedik meg? Nem akarlak elveszíteni! Annyira örülök neked, és boldog vagyok, hogy itt vagy velem kiscicám! – mondta Samu.

– Minden rendben lesz, bízz bennem! Albert elmondott egy varázsigét hangosan:

– Szentjánosbogarak jöjjetek, most itt a helyetek! Világítsatok és utat mutassatok!

Hirtelen megjelentek a szentjánosbogarak és hosszú csíkban világítottak. Samu csak ámult és tátva maradt a szája a sok világító bogár láttán. Tudta a pici fiú, hogy neki egy csoda macskája lett, és a szívét boldogság járta át. Viszont félt is, mert tudta a szülei lefogják szidni, mert világgá ment, és attól is félt, hogy elveszíti Albertet, mert nem lehet cicája, nem engedik.
Albert és Samu elindultak a szentjánosbogarak után. Mentek szépen haladtak kifelé az erdőből. A falu lakói, és a szülei egyre beljebb haladtak az erdőbe, ahogy kiabálták Samu nevét. Samu apukája észrevette a világító szentjánosbogarakat, és elindult abba az irányba. Samu meghallotta a nevét. Anyukája elkezdett szaladni Samu felé. Samu a macskáját szorítva szaladt az anyukájához. Megölelték egymást.

– Drága kisfiam, végre megvagy! Miért mentél el? – kérdezte az anyukája.

– Azért mentem világgá, mert nem engeditek meg, hogy legyen egy cicám.  Anya lett egy cicám, látod? Albert a neve! – mondta boldogan Samu.

– Nem haragszotok rám? –  Nézett a szüleire Samu.

– Hazahozhatod a cicát, és nem haragszunk. Otthon beszélgetünk. Menjünk haza, az egész falu téged keres az erdőben. Szólnunk kell mindenkinek, hogy megtaláltunk téged. – mondta az anyukája.

Apukája ment szólni, hogy megtalálták Samut. Közben hazaértek. A szentjánosbogarak a házuk ajtajáig kísérték őket, csodálva nézték a szülei. Nem értették hogyan teremtek az erdőbe, és világították az utat. Samu elmondta miért ment világgá, hogyan termett ott Albert a cica, és nem tudta megállni, elmondta, hogy tud beszélni emberi nyelven. A varázslatot is, ahogy Albert odahívta a bogarakat, hogy mutassák az utat. Persze a szülei nem hitték el, de a szentjánosbogarak megjelenése elgondolkodtatta őket. A cica csak figyelt, és egyszer csak megszólalt:

– Drága Anyuka és Apuka! Albert vagyok és tudok beszélni. A Macskák Birodalmából jöttem. Samu imádkozására, megható szívbéli kérésére jöttem hozzá. Szeretnék az élete része lenni. Megengedik nekem, hogy itt legyek? A családjuk tagja legyek? – mutatkozott be a cica.

– Ó! Hogyne! – dadogták meglepődve a szülők.

– Hogyan tudsz beszélni? – kérdezték a szülők.

– Én a Macska Birodalom királyának a fia vagyok. Azért is van koronám. A szüleim is tudnak beszélni emberi nyelven, és varázsolni is. Ritkán jelenünk meg embereknek. Samu esete megható volt, és apám megengedte, hogy eljöjjek ide, és itt éljek Samuval, addig amíg szüksége van rám. – válaszolt Albert.

– Maradhatsz természetesen. Boldogok vagyunk, hogy Samut választottad, és kisegítetted az erdő sötétjéből. Hálásan köszönjük neked. – válaszolta az apuka.

– Megkérdezném tőled, hogy a süteményeket nem fogod-e bántani? Nem ugrálsz fel az asztalokra, ugye? Tisztaságra vigyázol? Tiszta cica vagy Albert? – kérdezte érdeklődően az anyuka.

– Nagyon tiszta vagyok!! Naponta többször is nyalogatom, tisztítom magamat. Okos vagyok, és nem fogok az asztalokra ugrálni, messziről kerülöm majd a süteményeket. Nem szeretem annyira az édest, jobban szeretem a halat. – válaszolt a kérdésekre a cica.

– Szuper! Anya, Apa akkor tényleg maradhat Albert? Nagyon szépen köszönöm! – tiszta szívből örült Samu, és közben Albertet simogatta.

Már nagyon álmos volt, alig bírta nyitva tartani a szemeit. Anyukája lefektette, betakarta, és adott neki egy jóéjt puszit. Apukája is megsimogatta és rámosolygott. Nagyon örült, hogy ilyen bátor, és okos kisfia van. Albert dorombolva ott feküdt Samu mellett. Elkezdett egy mesét mondani neki a Macska Birodalomról. Samu álmosan hallgatta és elaludt boldogan a cicáját ölelve.