ezüstös fény simítja a lelkem.
Kék virágcsokor kezembe simul,
szirmai között az élet bizsereg – elindul.
Nem csupán csokor – maga a lét,
mely lüktet, árad, szabadon zenél.
Öröm, mely lángol, szívemben dobban,
álmokból valóság születik halkan.
A csokor illata, mint friss hajnal,
simítja lelkem mély zugát,
és én – ki a fényben önmagam vagyok –
szívemben érzem, hogy a fény is én vagyok.
Virág színei suttognak létezésről,
minden szál, illat új kezdetet rejt.
A Hold vigyáz rám csendes ragyogással,
fényével vezet – szelíden, tisztán.
Ez a csokor – én vagyok magam,
megéltem harcot, békét, minden vágyat – s elértem:
az igaz életet – ajándékul,
melyet önmagamnak adok tiszta szívvel.
Ünnepelek, mert végre élek –
nem csak túlélek… hanem végre igazán élek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése