karodban elhalkul a test.
Lágyan simít a halk lélegzet,
mint hajnalnak ébredő nesz.
Szívek zenéje szavak nélkül szól,
ajkad hív, mégis néma.
Párnád én vagyok, te takaróm,
együtt ring a csillagfényes éj.
Lelkem benned talál otthont,
szívem érint, nem csak vágy.
Egy hívás, mely túlmutat mindenen —
lélektárs vagy, kit így ismerek már.
Merre jársz, kedves? Várlak csendben,
mint hajnal szellőjét az ébredő fák.
Lelkem suttog, hív némán és türelemmel,
jöjj hozzám, légy a lágy éj selyme.
Te, ki érzed szívem titkait,
szavak nélkül együtt élünk szerelemben.
Érintésed selymes, mint hajnal húrja,
simítja virágok lágy szirmát, csendben.
