Csendben érkezik - Reményik Sándor „Csendes csodák” című versének ihletésére írtam ezt az evokációt

Ne várd, hogy hangos jel legyen,

az ég sem nyílik meg neked,

a csoda néha csak annyi,

hogy béke érinti szíved.

Ott van egy pillantásban,

kézben, mely megsimogat,

egy levélben, tavaszi szélben,

fényben, mely rád mosolyog.

Ott van a reggel csendjében,

víz tükrében, odakint,

s fáradt lelked mégis képes

észrevenni a jót megint.

Ne a nagy csodát keresd,

mely messziről ragyogva jön,

a legszebb ajándékban olykor,

amikor Isten csendje köszön.

Álom kéz

Éjfél után a fény lassan bekúszik,

ablakod peremén megáll,

az ágyadnál időzik.

A levegő körülötted illatos,

a csillagok közelebb hajolnak,

hogy hallják a szíved ritmusát.

Valaki benned felébred,

szárnyai áttetsző csillagporból születnek,

és amikor megmozdulsz,

minden egy árnyalattal világosabb lesz.

Álmodban fény kéz ér hozzád,

szavak helyett ragyogás marad,

mire reggel lesz,

a fény újraírja életed.

www.muzsakkonyvtara.hu

Minden

Két kéz emelkedik a sötétből –

egyik parázsló emlékezet,

másik csillaghűvös jövő.

Ujjaik közt rezeg a világ,

finom szálakon fut az idő.

Az egyik tudja, mit jelent zuhanni,

ismeri a törések nyelvét,

a testben maradt sóhajok súlyát.

A másik már fényből tanult,

látja a zaj mögötti fényt.

Amikor közelednek,

a kérdés a válasz

egy pillanatra ugyanaz lesz.

Az ember ott születik meg igazán,

ahol érinteni mer –

ahol a félelem eloszlik,

a tapasztalat bölcsességgé simul.

Minden kéz emlékszik valamire:

egy ölelésre,

egy elvesztett névre,

egy kimondatlan igazságra.

Mégis újra nyílik,

mert a lélek mozgása örök.

A fény sosem győzi le a sötétséget –

csupán emlékeztet rá,

hogy ugyanabból az anyagból születtek.

Két kéz közötti térben együtt

az ember több lesz önmagánál:

átjáró,

rezdülés,

minden.

A láthatatlan kéz

Sok lélek vét, tudatlanságban jár,

nehéz szívvel önmaguknak bevallani hibáikat.

A szó, mely szeretne gyógyítani,

falaknak csapódik, elnémul, és csak vár.

Fájdalmas látni, amint vesztük felé mennek,

s én csak figyelek, együttérzek,

csendben hordozom mások terhét,

mint rejtett köveket a szív mélyén.

Segítenék… de nem engedik,

mert még nem értik –

talán egyszer majd felébrednek,

és megtanulják a szeretet nyelvét.

Addig is fogom kezüket, láthatatlanul,

és szeretek.

A szívem szeret – nem tud mást tenni,

erre született.

Csendesen, kitartón,

láthatatlan fényben élek,

szeretve mindent és mindenkit,

míg el nem érkezik a megértés tavasza.

Anyai kéz

Mily gondoskodó egy anyai kéz,

Ápol, szeret, cirógat,

Ha kell megfegyelmez,

Ölelésével szeretve védelmez.

Anyai kéznél szebb nincsen,

Hisz értünk van minden percben,

Szeressük és vigyázzunk-e kézre,

Anyai kéz mennyei angyali érintés.

Egyszer majd nem lesz,

Az anyai kéz elmegy,

A kéz többé nem simogat,

Már csak örök emlék marad.