Csendben ülünk, a szél is hallgat most,
Könnyünkben tükröződnek régi csillagok.
Nem kell beszélni, elmond mindent a szem,
Barátságod őriz, míg e világon élek.
Ha jön a vihar, s a szívem félve ver,
Te fogod kezem, elcsitul bennem, s újra ott lesz a csend.
Nevetünk, sírunk, szél sodor dalokat,
Lelkünkben születik ezer pillanat.
S bármerre sodor is az élet,
Barátságunk már rég a szívünkben égett,
Mint ősi láng, mi sosem halványul el,
Örök fényként bennünk él tovább.
