Hajnali lebegés / lélekvers/

Hajnali csend ölel,

a Hold aranyhídja rám hajol,

csillagok szelíd szemével kísér,

és a levegő friss érintése

úgy simít végig rajtam,

mintha tudná: itt vagyok… és mégsem.

Lépteim nem érintik a földet,

szívem egy másik dimenzióba ring,

ahol a béke lassan lélegzik,

ahol nincs idő,

csak a pillanat tiszta lüktetése.

Ott lebeg a lelkem,

mint felhő, mely egyszerre

érzi a hajnal hűvösét

és az örökkévalóság melegét.

Tiszta Lélek

 

A tiszta lélek, mint égi fény,

Sérthetetlen, mint az időtlen táj,

Összetörhetetlen, mint a csend,

Mert tiszta fény, és szeretet, mi éltet,

Mi mindent átölel, és meggyógyít.

Szavak, mikor tiszták, a szívbe csengenek,

Tettek, melyek szívből jönnek, sosem felednek.

Lélekben rejlik a tiszta csend,

Gondolatok, mik nem káoszt teremtnek,

Szemekben tükröződik a tisztaság,

Érzések, mik nem hazudnak, csak ragyognak.

Tisztaság, mint a friss hajnal pírja,

Nem kér, csak létezik, és az igazságot hirdeti,

A szívben, lélekben örökre ott marad,

Értéke a legdrágább kincs, mely kimondhatatlan.

Mint a hajnal ragyogása, tiszta és szelíd,

A lélek nem védelmezi önmagát,

Szeretetet nem kér, csak ad,

Fényében minden árnyék elhalványul,

És semmi sem veszélyezteti,

Mert ő az örök tisztaság, az örökkévalóság.