Kabátok alatt

Voltam, vagyok, leszek,

nevem alatt élek,

identitások rétege

alá bújt régi lényem.

Valóságnak hitt valóság

tapadt rám kabátként,

szerepeim rám simultak

megszokott ruhaként.

Szavak, érzések mögött

rezdült energiamező,

mozdulat és rebbenés

lett bennem útjelző.

Árulkodó jelek sora

futott át arcomon,

minden régi mozdulás

ott élt a hangomon.

Lehull rólam minden réteg,

csupaszon megállok,

múlt, jelen és szerep mögött

önmagamra látok.

Romokból újjászületve

Olyan sokáig akartam megfelelni,

Mint árnyék a napfényt, úgy követni.

Eladtam lelkemet és önmagamat,

Felépítettem sötét birodalmamat.

Építettem, mint rabok építik a várat,

Lelkem köveit szorosan tapasztottam.

Erőt, fáradságot észre sem vettem,

Egyszer csak a szívemben repedést leltem.

Gyönyörű váram lassan homokként hullt,

És az emberek, mint szél, elfordultak.

Akiknek odaadtam életemet,

Eltűntek, nekik többé már nem léteztem.

A váram romokká lassan omlott szét,

Az identitásom füstté foszlott szét.

A megfelelés kényszerének súlya,

Nem lett más, mint életem új útja.

Igen, az lett belőle, átváltozott!

A sötét romok mélyén újra születtem.

Végre igazi önmagam lettem,

Szabad emberként az életet élvezhetem.