Vihar és Csokoládé

A vihar az ablakot rázta, villámok szabdalták a sötétséget.

– Hallasz? – szólalt meg mögöttem egy hang.

Megdermedtem. Tudtam, egyedül vagyok. Gyorsan a kezembe kaptam egy kocka csokoládét, és a számba dobtam, mintha az édesség megvédhetne. Az íz lassan szétolvadt a nyelvemen, és a hang újra megszólalt:

– Jó választás. A vihar éhes.

A mennydörgés fényében egy alak jelent meg az ablak üvegnél. Szemei a csokoládé mélybarna fényét tükrözték.

– Mit akarsz?

– Semmit – suttogta, majd eltűnt.

A vihar tombolt, az ablak reszketett, a csoki elfogyott, bennem különös béke maradt, és egy pillanatra úgy éreztem, a félelem és az édesség együtt különös dolgokat idézhet elő.

Csodás Mikulás

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Hó betakar mindent, fehér a táj,

Csengő szól, oly gyorsan suhan a szán.

Puttonyban cukor, ajándék, csoda,

Gyerekek várják, mikor ér oda.

Nagy szakálla lebben, hópihe száll,

Mosoly sok kisgyermek arcán megáll.

"Kívánságlistám rég elkészült már,

Mikulás, várom ajándékod már!"

A hóban megáll a szánja nesztelen,

Ablakban a cipő fényesen pihen.

Cukorral, édesség-titkokkal teli,

S szívekben öröm, mert reggel meglelik.

Tovább siklik a hó birodalmán,

Minden gyerekhez eljut ma talán.

Szakálla fehér, mint friss hólepel,

Vele a csoda sosem múlik el.