– Hallottad a csengőt? – kérdezte Nóra, miközben a homokban mezítláb lépkedett, mintha a föld meséit hallgatná.
– Csak a szél mozdította meg – felelte Bence, a sátor felé pillantva, ahol egy szarka figyelte őket, tollát igazítva.
Nóra a kardigán ujjába törölte a kezét, elővette a rúzst, és lassan végighúzta ajkán, mintha bátorságot festene rá.
– Ha elmondom, mit érzek, bolondnak hiszel – súgta halkan.
– A képzelet a legszebb igazság – válaszolta.
Ekkor egy méhecske szállt a friss paradicsom illatára, mintha jelet hozna.
– Minden jel beszél hozzánk, ha figyelünk – mondta Nóra.
Az este hűvös szellője körülölelte őket, és egy meleg, szelíd ölelésben a világ csendesen megállt örökre.
