Kávé-suttogás

Anne az írógépe fölé hajolt, ujja megállt a billentyű felett. A kávé illata betöltötte a kis konyhát, mint egy halk, vigasztaló ölelés, amely enyhítette a lelkében gyűlő feszültséget.

– Nem írsz ma? – kérdezte a fekete bögre, hangja mély, mégis meleg volt, mintha élne, törődne vele.

– Még nem tudom, miről… – sóhajtotta, miközben félve és kíváncsian várta, vajon mi jön még.

A gőz lassan kígyózott felfelé, majd a porcelánból halk, titokzatos suttogás érkezett: „Írj rólam.”

Anne elmosolyodott, megnyugodott, és tollát tintába mártotta, végül írni kezdett.

Másnapra a bögre üresen állt – a kézirat viszont tele volt olyan sorokkal, amelyeket Anne soha nem írt le.

Hála

 

Hűvös nyári estén Elena egy Los Angeles-i padon ült, könnyekkel a szemében szorongatva kéziratát. Elveszítette mindenét: munkáját, otthonát, reményét. Hajléktalan lett. Minden kiadó visszautasította könyvét, és már nem tudta, merre tovább.Egy jól öltözött férfi sétált arra, meglátta Elenát, és megállt:

– Segíthetek valamiben? – kérdezte együttérzéssel.

Elena némán átnyújtotta neki a kéziratot. A férfi rápillantott, majd elmosolyodott:

– Kiadónál dolgozom. Holnap ilyenkor találkozunk itt újra.

Elena reménykedve bólintott. Az éjszakát reménnyel töltötte. Másnap a férfi visszatért, szemében csillogott az izgatottság:

– A könyve csodálatos! Szerkesztés alatt van. Bejönne velem a kiadóhoz?Elena könnyes szemekkel suttogta:

– Igen! Hálásan köszönöm – és megölelte a férfit.Szívét átjárta a hála. Vannak még csodák!