Neked írom

Nem tudom, ki vagy,

csak azt érzem, egyszer majd ideérsz.

Talán fáradt szemmel olvasod,

talán épp akkor, mikor elfogy benned a remény.

Én csak itt hagyok egy mondatot,

mint mécsest az ablakban,

hogy ha sötét úton jársz,

legyen valami, ami hazahív magadhoz.

Lehet, hogy ma nehéz a vállad,

túl messzinek tűnik a reggel,

de valahol benned még moccan az élet,

mint parázs a hamu alatt.

Ne hidd, hogy minden elveszett,

mert most nem látod az utat,

van, hogy a szív lassan gyógyul,

míg a könny lassan elapad.

Tedd le egy percre, ami fáj,

pihenjen meg benned a bánat,

nem kell ma erősnek látszanod,

elég, ha megvárod a holnapot.

Mert akire egyszer rátalál egy vers,

talán épp választ keresett,

lehet, hogy ez a néhány sor

reménnyel teli új életet hoz.

A szelíd érkezés

Egyetlen lélegzet áll a lét fölött,

megpihen a csoda szárnya.

Nem menekül semmi elől,

most elfér benne a csend és bája.

A lepke érintése könnyű, mégis súlyt ad

annak, amit eddig nem neveztünk néven.

A színek lassan kinyitják a teret,

ahová csak bizalom léphet be egészen.

Az a béke érkezik meg,

amit nem kell bizonyítani senkinek.

Nem kér helyet,

mégis teret teremt,

és bennünk nyitja ki az otthonát.

A nagy tanítások néha észrevétlenek:

egy szárny, egy rezzenés, egy pillanat.

Nem visz semerre, mégis elmozdít belül,

és onnantól nincs visszaút régi önmagunkhoz.

…és attól a perctől kezdve tudjuk:

van bennünk hely a szépségnek — örökre.