Gesztenyefa árnyékában hallgatom a csendet,
Föld ölel át, hol gyökerek mélyén remeg a múlt,
Feszültség szűnik, halk könnycseppként száll,
testemben, lelkem mélyén oldódik már.
Szeretet árad szét bennem, mint szél a hajnalban,
Ölelés nélkül is gyógyulok itt,
ebben a csendben, ahol létezem.
Egyedüllét mélyén bontakozik ki a fény,
Ember vagyok – és szeretek,
csendben, egyedül, mégis szeretve a mindenség által.
