fák hajolnak szél ölébe,
susogó lomb közt énekelnek
madarak a reggel fényébe.
Szívem dala útra kél,
fújja, viszi messze a szél,
elér minden nyitott szívhez,
ki él, s befogadásra kész.
Itt ülök a terasz sarkán,
ágak libbennek, táncot járnak,
beszélgetnek a széllel halkan,
mint rég ismert, jó barátok.
Gesztenyefa virága hull,
szórja a szél, mint az emléket,
a Nap elbújik a felhők mögé,
mégis fény ragyog a létben.
Levendula illat száll a térben,
szinte szavakat suttog csendben.
Fehér liliom áll egyedül,
mint királynő – büszkén, szelíden.
S minden – fa, virág, szél és fény –
összhangban él, ragyogva bennem.
Most nem kérdezek, nem szólok,
csak vagyok.
És érzem: ez az élet.
