Harminckét év suhant el fölöttünk,
s még hallom régi kis szavad,
ahogy nevetve rám kiáltod:
„Én is! Én is! Adj, anya, adj!”
Apró kezed utánam nyúlt még,
mindenből kértél egy darabot,
s én boldogan adtam tenéked
ölelést, mesét, csillagot.
Te voltál a legkisebb kincsem,
ki hozzám bújt, ha jött az est,
s én őriztem minden lépted,
míg álmod édes útra lelt.
Ma már férfiként állsz előttem,
válladon ott a felnőtt lét,
de bennem él a régi gyermek,
ki rám emelte két szemét.
Nem kérem vissza a régi éveket,
hisz szép, hogy idáig jutottál,
de egy hang bennem megmaradt még,
ahogy boldogan kiáltottál.
„Én is! Én is!” – szól ma újra,
születésed ünnepén,
s úgy ölel át ez az emlék,
mint napsugár a tél egén.
Fiam, bármerre visz az élet,
anya szíve veled halad,
s ha néha elfárad a lelked,
tudd, nálam mindig helyed marad.
Kívánok néked tiszta erőt,
jó szerencsét, szép napot,
s hogy amit szíved igazán kér,
az élet adja meg neked ott.
Boldog születésnapot, drága,
legkisebb fiam, nagy fiam,
anya szívével ma is látlak:
kisfiúként, boldogan.
