Minden szürke.
A világ kopár és kilátástalan.
A Föld alatt némán pihennek a válaszok,
és az Ég sem mond semmit már régóta.
De én lépkedek tovább.
Csendben, de biztosan.
A kezem üres,
de a kulcs ott van —
már régóta nálam.
Húzom magam után,
mint valami nehéz örökséget.
Mint valamit, amit még nem mertem megnézni igazán.
És most… most már tudom:
ez a kulcs a szívem.
Nem valaki másnál van.
Nem kívül.
Nem az idő múlásában,
nem a válaszokban, amiket másoktól vártam.
Hanem bennem.
A szívemben van,
a felismerésben.
Ez a lényeg.
Hogy nem adom fel.
Hogy minden lépésem emlékeztető:
a megoldás ott van velem.
Csak bátran
a szívembe kell néznem.
