Távoli szívek éje - Evokáció Ady Endre Szívek messze egymástól című verse nyomán

Valahol egy árva sóhaj felszállt

S most lelkem mélyén pihen,

Valahol nevetés nyílt ki most

S mosolyba fordul szívem.

Valahol méz csordul az életre,

Mert férfi lelke után futok,

S valahol fekete gyökerű az átok,

Mert zokogni sem tudok.

Valahol egy szív még lüktet értem,

Lázas, sebhelyes szegény,

Fölitta vágy és vad mámor,

Mint bennem a vérző fény.

Hallják egymás lázas kattogását,

Míg rájuk sűrű éj leszáll,

Az éj torkában e pillanatban

Két könnybe zárt szív megáll.

A szó ünnepe A költészet világnapja alkalmából

Ma fényből szőtt sorok nyílnak bennem,

mint hajnal, mely csöndből felemel,

suttog a toll, s a lélek ír helyettem,

hol minden szó egy rejtett üzenet.

Ott ül velem József Attila csöndje mélyén,

mint padra hullt, megfáradt gondolat,

szívem peremén rezdül a törékeny fény,

s egy elhagyott vers bennem marad.

Lobban a sor, mint Ady Endre tüze bennem,

láz és ima egyszerre szól,

a vágyból épülő jelenben

minden kimondott szó egy oltárból.

És halk esőként hull Radnóti Miklós hangja,

mint levél, mely az időn áthalad,

fájdalom szirma ring a szél karjába,

s mégis széppé oldja a szavakat.

Messziről érkezik Rainer Maria Rilke mélye,

mint kút, melyben csillag alszik el,

csendbe hajló lélek tükröt kérve

önmagához végül visszafelé lel.

Ma ünnep van – de bennem él tovább,

időn túl íródó pillanat,

a költészet bennem nyitja önmagát,

mint örök, fénybe írt végtelen.

www.muzsakkonyvtara.hu