A következő címkéjű bejegyzések mutatása: József Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: József Attila. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 16., szombat

Ha egyszer megszeretlek Aurora Amelia Joplin /Evokáció József Attila „Kopogtatás nélkül” című versére



Ha egyszer megszeretlek, ajtóm nyitva találod,
de jól fontold meg,
mert nálam a szerelem nem vendégség, hanem sorsba írt jelenlét.

Fehér abroszt terítek eléd, ünneppé teszem a napot,
friss vizet hozok, s kenyeremet kettétöröm,
kabátodról lesimítom az út porát,
s a szemedben keresem, igaz maradsz-e hozzám.

Ha elfáradtál, a szívem mellé ültetlek,
két tenyeremben őrzöm szerelmünk melegét.

Kevésből élek, de érted ünneppé válik a kevés,
ha éhezel, előbb neked adom a falatot,
hanem akkor adj nekem is, mert én is szeretetre vágyom.

Ha egyszer megszeretlek, ajtóm nyitva találod,
de jól fontold meg,
mert fájna, ha utánad szívem árva maradna.

2026. április 10., péntek

A költészet öröksége Április 11. Költészet napja



Április fényében ünneppé lesz a szó,
József Attila jár a sorok peremén,
arca fölött sok csillag hajol,
s magyar szív őrzi költeményét.
A költészet ősforrás, mély kút, régi láng,
tegnapból hoz erőt, mába vet hidat,
holnap felé viszi az igaz szavakat,
s megtartja könyvekben a sorsokat.
Nekem az írás kenyér, kehely, menedék,
sebhelyből vert arany, belső jel,
amikor papírra hajol bennem a lét,
a hangtalan lényem végre alakra lel.
Ezért e napon hálával állok itt,
fejemben fény lobog, szívemben tisztelet,
József Attila neve, költészete él,
s aki ír, az mulandóból teremt életet.

2026. március 22., vasárnap

A szó ünnepe A költészet világnapja alkalmából



Ma fényből szőtt sorok nyílnak bennem,
mint hajnal, mely csöndből felemel,
suttog a toll, s a lélek ír helyettem,
hol minden szó egy rejtett üzenet.
Ott ül velem József Attila csöndje mélyén,
mint padra hullt, megfáradt gondolat,
szívem peremén rezdül a törékeny fény,
s egy elhagyott vers bennem marad.
Lobban a sor, mint Ady Endre tüze bennem,
láz és ima egyszerre szól,
a vágyból épülő jelenben
minden kimondott szó egy oltárból.
És halk esőként hull Radnóti Miklós hangja,
mint levél, mely az időn áthalad,
fájdalom szirma ring a szél karjába,
s mégis széppé oldja a szavakat.
Messziről érkezik Rainer Maria Rilke mélye,
mint kút, melyben csillag alszik el,
csendbe hajló lélek tükröt kérve
önmagához végül visszafelé lel.
Ma ünnep van – de bennem él tovább,
időn túl íródó pillanat,
a költészet bennem nyitja önmagát,
mint örök, fénybe írt végtelen.