A mély tenger árnya Evokáció William Shakespeare 75. szonettje nyomán

Te vagy szívemben a hajnal aranya,

szomjas lelkem tiszta forrásod várja,

s féltve őrizlek szívem rejtekében,

ahogy gyöngyöt zár a mély tenger árnya.

Ma boldogságom bennem égig ér,

holnap az idő markától féltelek,

vágyam nevednél nyitná rám az ajtót,

s rád fordítanám az egész eget.

Ha látlak, fényed mellkasomba árad,

s bordáim közt arany folyó ered,

ha távol vagy, szívem partja omlik,

s minden szívdobbanásom hozzád kiált.

Bennem tengerré nő minden érintésed,

s partján szomjam térdre hull érted.

Távoli szívek éje - Evokáció Ady Endre Szívek messze egymástól című verse nyomán

Valahol egy árva sóhaj felszállt

S most lelkem mélyén pihen,

Valahol nevetés nyílt ki most

S mosolyba fordul szívem.

Valahol méz csordul az életre,

Mert férfi lelke után futok,

S valahol fekete gyökerű az átok,

Mert zokogni sem tudok.

Valahol egy szív még lüktet értem,

Lázas, sebhelyes szegény,

Fölitta vágy és vad mámor,

Mint bennem a vérző fény.

Hallják egymás lázas kattogását,

Míg rájuk sűrű éj leszáll,

Az éj torkában e pillanatban

Két könnybe zárt szív megáll.