Amire emlékeznek majd…

Az élet nem rohanás,

hanem lassú, fénybe mártott festmény,

ahol minden ecsetvonás egy pillanat,

amit együtt élünk meg.

Példát mutatni –

minden nap egy kicsit,

átadni a tudást és bölcsességet,

hogy a fény tovább égjen

gyermekeink szemében.

Az idő madárszárnyon száll el.

És mikor visszanéznek,

nem a ház rendjére emlékeznének majd,

hanem a beszélgetések melegére,

a mosolyaink puha takarójára,

és azokra az ízekre

amiket csak anya tudott varázsolni az asztalra.

Ne fussunk.

A házimunka várhat,

a mosatlan edények nem szaladnak el –

üljünk le,

és hallgassuk a gyerekek szavainak

kis patakját,

amely egykor majd nagy folyamként

folyik tovább bennük.

Mert amit most átadunk –

a bölcsességet, a figyelmet,

az együttlét egyszerű csodáját –

az lesz az örökségük.

És ez az örökség

nem porosodik el soha.

És amikor mi már messze járunk,

talán egy illat, egy mondat, egy íz

újra leülteti őket az asztalhoz –

és akkor majd ők is továbbadják

azt a bölcsességet,

amit egykor tőlünk kaptak.

Égi remény

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Hópelyhek szállnak, mint égi csodák,

Földre terítik a béke ruháját.

Csend van odakint, nyugalom ragyog,

A tűz melege meghittséget hoz.

Csillog a gyertya, mint égi remény,

Gyermekek szemében csillog a fény.

Szeretet fonja át a családokat,

Ma béke tölti be az egész világot.

Mit jelent nekem a karácsony?...

A fenyőfa, mézeskalács édes illatát,

A csillogó gyermekszemek ragyogását,

A házat az emberek szíve is melegíti,

A szeretet mindenki szívét megbékíti.

Kint nagy pelyhekben hull a hó,

Bent a kandalló ontja a meleget,

A karácsonyfa csillog, villog, pompázik,

Alatta a sok szép ajándék várakozik.

Szenteste mindenki szeret, ölel és könnyezik,

Az emberek szívébe angyal költözik,

Mindenki a szívét kinyitja egy kicsit,

A szeretet angyala a házakba beköltözik.

Szívetekben ott élek...

Ha eljön az átkelésem napja,

Mély szeretettel lesz átitatva,

Fogadnak majd az angyalok,

Nem kell, hogy sirassatok.

Földbe engem ne temessetek,

Hanem tűzben égessetek,

Hamvaimat szórjátok szét,

A tengerbe oda vágyok rég.

Olvassátok fel egy versemet,

S csak öröm könnyeket ejtsetek,

Szerető szívem a tiétek volt,

Ölelésem egy életre szólt.

Eljött az időm, mert a testem feladta,

Értsétek meg, az élet nekem így adta,

Legyetek boldogok, mert arra születtetek,

Örülök, hogy a gyermekeim lehettetek.

Tudom, maradhattam volna még,

Hiányozni fogok nektek sokszor én,

Boldogultok nélkülem ügyesen,

Szívetekben ott élek majd szüntelen.