Újra itthon, újra tavasz

A tavaszi levegő illata még szinte szűz volt – friss, harmatos, tele új ígéretekkel. A rózsaszín virágok kinyíltak, mintha csak őket várták volna. A ház tetején, a vén cserepek között ott állt a fészek, és benne újra egymás mellett a szerelmes gólyapár.

Megérkeztek. Hosszú volt az út – ezer mérföldnyi emlék, fáradt szárnycsapások, viharok és csillagfények vezették őket haza. De most már itt vannak. Egymás mellett álltak újra, a szél lágyan borzolgatta fekete-fehér tollukat, a napfény pedig piros csőrükön csillant meg.

Nem kellett szólniuk. A minden beszélt helyettük – a virágzó bokrok, a melegedő égbolt, a fészek, mely régi történetúket őrzi: a szerelmük történetét.

A tavasz velük kezdődött. És úgy bújtak össze a tetőn mint első alkalommal : szerelmesen.

Hol lakik a szeretet?

Hol lakik a szeretet?

Ott, ahol hazavárnak,

Az ölelésedre várnak,

S a szívedben tanyáznak.

Ott, ahol mosoly születik,

És a nevetés visszhangzik,

A boldogság mindent betölt,

Mint a napfény, úgy ragyog föl.

Hol lakik a szeretet?

Ahol a figyelem nem kényszer,

Őszintén, mélyről, szívből jövő,

Együttérzésben születő.

Ott, hol az emlékek élnek,

Múltunk és jövőnk kezet fog,

A nyugalom szerteszét árad,

A gondokra szeretet a válasz.

Ott nem a pénz az elsődleges,

Hanem a szeretet mindenek felett,

Hol a falakból is melegség árad,

Oda mindig hazavárnak.