A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelmes vers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szerelmes vers. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. május 24., vasárnap

Lesz-e érintés?




Képzelet vagy kezdet, mondd, merre visz tovább,

szívemben kérdez most egy rejtett vallomás.

Beszédünk felemel, magasra hív, vezet,

de földre ér-e majd, ha nyújtom a kezem?


Az elme tétován őrzi kételyét,

a szívem csak rád figyel, s ünnepli közelségét.

Részem vagy már, vagy vendég csak bennem,

rövid időre kértél helyet a szívemben?


Lesz-e találkozás, szemünkben vallomás,

lesz-e kimondott szó, vagy marad hallgatás?

Megmarad nekünk a hosszú éjszakák

mély beszélgetése, sok édes vallomás?


Érintés lesz-e majd, vagy csak szó marad,

mely átölel belül, de testben elakad?

Jössz-e majd hozzám, amikor hív a perc,

s nem kérdez tovább már a félő elme sem.


Mert én már érzem,

ez több, mint könnyű játék,

nem futó gondolat, nem múló káprázat.

Valami bennem él, feléd hajolva kérdez:

leszünk-e egymásnak a földi érkezésben?


S ha egyszer itt leszel, kezed arcomhoz ér,

minden kétely lehull,

s a szívem ölelésedbe simul.

Akkor majd tudni fogom, mit eddig csak reméltem:

nem álom volt csupán – megérkeztél egészen.


www.muzsakkonyvtara.hu

2026. május 16., szombat

Ha egyszer megszeretlek Aurora Amelia Joplin /Evokáció József Attila „Kopogtatás nélkül” című versére



Ha egyszer megszeretlek, ajtóm nyitva találod,
de jól fontold meg,
mert nálam a szerelem nem vendégség, hanem sorsba írt jelenlét.

Fehér abroszt terítek eléd, ünneppé teszem a napot,
friss vizet hozok, s kenyeremet kettétöröm,
kabátodról lesimítom az út porát,
s a szemedben keresem, igaz maradsz-e hozzám.

Ha elfáradtál, a szívem mellé ültetlek,
két tenyeremben őrzöm szerelmünk melegét.

Kevésből élek, de érted ünneppé válik a kevés,
ha éhezel, előbb neked adom a falatot,
hanem akkor adj nekem is, mert én is szeretetre vágyom.

Ha egyszer megszeretlek, ajtóm nyitva találod,
de jól fontold meg,
mert fájna, ha utánad szívem árva maradna.

2026. május 7., csütörtök

Esőbájoló Evokáció Radnóti Miklós „Bájoló” című versére


rebben a napfény
ablakom résén,
ülök a fényben,
várlak idézvén,
bokrokon átfut

rózsafa árnya,
mintha a kert is
téged kívánna,
sűrűsödik fenn
a sötét felleg,
villan távolban,
szívem felelget,
mélyül az égbolt,
kékje se tiszta,
tó tükrén rezzen
reszketőn vissza,
jöjj be a házba,
künn hideg árad,
hozd be a tested,
hozd be a vágyad,
hajadból áradjon
vállamra mámor,
szádról a vágyat
lecsókolom százszor,
már veri kint az
ereszt az eső,
bőrünkön ébred
a vágy, az erő,
mossa az eső
rólunk a múltat,
minden szavunkból
szerelem hullhat,
jöjj, amíg villám
hasít a tájba,
míg a világ kint
esőben áll ma,
s két külön szívünk
egy dobbanásban
összefut halkan
az esőszagú házban.

2026. május 6., szerda

Nem mondtam el



Nem mondtam el, pedig bennem maradt,
amit a szívem régóta tudott,
az eső mosta kint az éjszakát,
bennem egy mondat halkan elfutott.
Nem mondtam el, hogy más lett az idő,
amióta hangod ritkán érkezik,
a toll előttem mozdulatlan állt,
s hófehér lapján árnyékká lett a hiány.
Nem mondtam el, csak néztem az eget,
a fényeket a párás ablakon,
és úgy maradtál bennem, kedvesem,
mint forró tea téli hajnalon.
Nem mondtam el. Talán már késő is,
de amit hallgattam, most mégis él,
ha egyszer mégis rád talál e szó,
tudd meg: bennem maradtál kimondatlan.

2026. május 1., péntek

Melléd ülök Ady Endre „Őrizem a szemed” című versére írt evokációm




Nem kérem már a tegnapot,
halkan melléd ülök.
Tenyeremben hajnali harmat,
s a szívedhez hajolok.
Ha kint világok dőlnek össze,
bennem még ablak nyílik,
s ahol a félelem beszélne,
ott egy csillag fénylik.
Nem őrizlek rácsok mögött,
nem kötlek semmihez.
Úgy maradok melletted,
ahogy fény simul a vízhez.
Láttam már hosszú éjjeleket,
széthulló, néma életeket,
mégis éltetett valami:
a szívem emlékezett.
A szemedben nem múltat keresek,
válasz helyett téged,
azt az otthont találom,
ahol a szívem hazatérhet.
Ha egyszer minden szó elfogy,
s már némaság marad,
én akkor is felismerem benned
a régi, tiszta arcodat.
Nem tudom, merre visz az út,
sem azt, ki meddig marad.
De amíg bennem hajnal ébred,
emlékeimben őrzöm arcodat.
S ha majd a világ elcsendesül,
s nem kérdez többé semmi,
én nem búcsúzni érkezem:
hozzád hazatérek, kedvesem.

2026. április 22., szerda

Vajon tudod a nevemet?



Ülj mellém egy reggel,
amikor aranylik az Ég,
gőzöljön közöttünk a kávé,
ébredjen velünk a fény.
Nézzük együtt a napfelkeltét,
ahogy felragyog odafenn,
maradj még utána is,
ne csak ezen a reggelen.
Vajon tudod a nevemet?
Létezel? Nem tudom.
Elképzelem sok napon.
Talán igen, talán nem.
Képzeletem végtelen.

2026. február 18., szerda

Beteljesülés



Amikor hozzám érsz,
a testem előbb válaszol, mint az eszem.
Forró vagy, türelmetlen,
én lassú és mély,
mégis bennem is megindul minden.
Te égetsz,
engedélyt kérni eszedbe sem jut.
Én körülveszlek,
oltani soha, inkább megtartani.
A csókunkban egyszerre él
a szenvedély, a gyöngédség.
Tűz és víz egymásnak feszül,
egyik sem akar hátralépni.
Minek is tenné?
Ez a szerelem beteljesülése.
– Tűz és víz egymásba ér.
Otthonná válik.

Illatod



Pulóvered a széken. Megérintettem,
és az ismerős, mély illat hirtelen közelebb volt,
mint bármelyik emlék.
Belefúrtam az arcom az anyagba.
Egy darab belőled velem marad.
A szoba hallgatott.
A tested már távol,
de a mozdulat él tovább:
ahogy egy estén magadhoz húztál.
Az illat kísér.
Te mentél tovább.
A szerelem mégis bennem él,
mint egy fénykép –
az illat lassan átköltözik belém,
rajtam él tovább.

Ismersz



A levegő közöttünk rezeg.
A vállad majdnem érinti az enyémet.
Ez a majdnem tart meg.
Ha hozzám érsz,
a kezem helyett
azt érinted, ami mögötte él.
A szemedben ott vagyok.
Igazinak.
Fülembe suttogod a nevem,
lágy búgó hangon.
A lélek előbb mozdul,
mint a test.
Félek kicsit.
Aki ilyen közel van,
az már ismer.
A szerelem itt
az, hogy érezlek.
És egy cseppből
eggyé válunk.

2026. január 28., szerda

Kalap alatt



A kalap peremén délután pihen a fény –
mint el nem küldött levelek súlya.
Az utca lélegzik, lassan,
kávé és idő oldódik benne.
Fejem fölött galambszárny-árnyék,
szívemben egy ismerős hang íve.
A kalap csendben megtart –
hogy az Ég közelebb hajoljon.
Érkezik az érintésed,
meleg és türelmes.
Ahogy hozzám hajolsz,
a világ körénk simul.
A kalap alatt
helyet talál bennem
mindaz,
ami maradni szeretne.
Te.

2026. január 27., kedd

Te adsz nevet



A csend ma beljebb húzódik,
mintha helyet készítene.
A fény megáll a falon,
és figyel, ahogy közeledsz.
A mozdulatod mögött
idő gyűlik össze,
idők óta néma
belső terek felelnek,
mint akik tudták, hogy eljössz.
A szív csendes munkába kezd,
finoman igazít rajtam,
hogy elférj bennem.
S te adsz nekem nevet.
A közelséged
lassú tanulás,
ahogy két belső világ
egymás ritmusát keresi.
A pillanat kitágul,
és az érkezés
fontosabb lesz benne, mint az út.
Lassan
a bennem élő lélek
egy pillanatra megállt,
mintha benned keresné
a folytatás alakját.

2026. január 23., péntek

Szerelem = Átjárás



Amikor belépsz,
a csend irányt vált –
lélegzik minden körülöttünk,
a pillanat elfelejti,
hogyan kell továbbmenni.
A kezed térkép
egy sosem jelölt országhoz,
ahol a szív
szabadon kimondja önmagát,
ahol az idő lehajtja a fejét, enged.
A tekintetedben
megáll minden,
ami valaha menekült bennem –
szétesik a múlt,
mint túl szoros ruha,
a test végre
belefér a jelenbe.
Ez a szerelem
átjárás –
bőrön, szavakon, életeken át.
Amikor a bennem lakó magány
megszólít téged,
és választ kap.
Összeérünk,
a világ megtanul hallgatni.
A szív ritmusa marad,
lassú, biztos,
mint egy ígéret,
amely már beteljesült.
Amikor egyszer
visszanéz az élet,
arra a pontra mutat majd,
ahol összeértünk.
Ott történt meg minden.
Ott vált a vágy
otthonná,
a keresés érkezéssé,
és a szív végre megérkezett.

2025. november 19., szerda

Maradj még



Vörösen lélegzik a pohárban a bor,
fénye fölött ezüst hídra lép a Hold.
A percek lassan nyílnak, belénk simul a mámor,
s a szívet megtalálja Ámor.
A vágy körénk hajol, nem kérdez, csak figyel,
szerelmesen átölel.
A bor illatából heves történet születik,
s csókkal megpecsételődik.
Parázslik a levegő, lelkünk egymásra talál,
a pillanat csak a miénk,
szívünk halkan suttogja: maradj még,
s érzem, hogy melletted igazán élhetek én.

2025. november 14., péntek

Engedd



Engedd, hogy válladra hajtsam fáradt fejem,
ahol a világ zaját végre elfeledem.
Engedd, hogy csókom puhán arcodra simuljon,
s szíved dobbanása bennem visszhangra találjon.
Engedd, hogy illatod bőrömben megmaradjon,
kísérjen minden hajnalon és minden alkonyon.
Mert te vagy a levegő — a láthatatlan éltető,
nélküled a lét csak árnyék, néma, színtelen idő.
Ha egyszer távol lennél, még akkor is éreznélek,
mert a lelked ott marad bennem — csendben, mélyen.
Nem kérek mást az élettől, csak egy percet,
amikor megint hozzád bújhatok…
és szívemet tieddel összefonhatom.

2025. október 31., péntek

Csak egy tánc




A homok puha, lábam alatt szétfolyik,
mintha a múlt simulna ki belőlem.
Sós szél cirógatja arcom,
hajamba túr, s a tenger illata
összekeveredik bőröd melegével.
Karodban tartasz, szorosan,
szíved dobbanása belesimul
mozdulataink ritmusába.
Nevetésed mélyről tör fel,
rezdül bennem,
mint hullám, amely újra és újra
visszatalál a partra.
Szemedben fény lobban,
fény, amit nem lehet kimondani,
csak inni belőle,
mint szomjas forrásból.
Lélegzeted végigsiklik a nyakamon,
melegsége belém ívódik,
és minden porcikám tudja:
ez a szerelem.
Táncolunk.
Testünk összeér,
a homok langyosan meleg,
könnyűek vagyunk,
mintha nem tartana semmi,
csak a pillanat szárnyai.
Ujjad tenyerembe fonódik,
érzem,
soha többé nem engednél el.
Illatod körülölel,
mint láthatatlan kendő,
bőröd érintése végigsimít,
betölti vágyaimat.
És érzem,
kortalan a boldogság.
Nem években mérik,
hanem abban, ahogy átölelsz,
ahogy belém neveted
az örökboldogságot.
Ez vagyunk mi –
tánc, szív, szerelem,
a tenger morajlása,
és két ember,
akik mernek őszülő fejjel élni
a most szent pillanatában.

2025. október 14., kedd

A tűz és a víz csókja



Lángból születtem, te jégből érkeztél,
szívemre fagyva mégis felégtél.
Szikra lett minden kimondott szavad,
forróság ringatta jeges arcodat.
Én perzseltem, te hűtöttél puhán,
mint hajnalcsillag az est oldalán.
A szívem lobban, tiéd megpihen,
s a két erő most eggyé lesz velem.
Olvadsz ajkamon, s én égve várlak,
a vágyak tengerén a szívek találkoznak.
Hullám és láng egy táncban forr össze,
hol véget ér, ott kezdődik az örökre.
Nem oltasz el, és én sem égetlek,
csak őrzünk egymásban szent tüzeket.
Te könny vagy rajtam, én fény az árnyban,
szerelmünk izzik az örök világtáncban.

2025. szeptember 30., kedd

Őrzöm álmod



Alszol csendben, s én ágyad szélén ülök,
Arcodhoz hajol a szívem titokban.
Őrzöm minden álmod, minden lélegzeted,
Szerelmem lágy fénye vigyáz reád ma éjjel.
A Hold fényén táncolnak árnyak,
Simogatja arcod a puha éj.
Nincs zaj, csak a szíved halk dobbanása,
S én itt vagyok, hogy ne légy egyedül.
Minden szívdobbanásod hozzám ér,
Minden álomkapu nyitva áll még.
Őrzöm a csendben, míg reggel jő,
Míg újra és újra rám talál lelked.

Ha tényleg szeretsz

 



Mondd ki: szeretsz…
hadd ringasson a szó,
mint szellő érintése,
mely szerelmet hordozó.
Ha tényleg szeretsz,
keresel, és jössz felém,
ujjad hegyével gyengéden érintesz,
szíved vágytól dobbanása:
szerelmünk örök tánca.
Ha tényleg szeretsz,
időt ajándékozol,
hisz a jelenből születik
a múlt, s a múltból épül a jövő.
Ha tényleg szeretsz,
őszintén kérdezel, érdeklődsz,
szívből, szeretetből.
A szó is simogat,
bizserget, ölel,
a tett és érzés együtt
valóságot teremt.
Mondd, szeretsz-e?
Szíved ha adna hangot ma…
lelkem a boldogságtól szárnyalna,
hiszen a szavakból
örökkévaló lesz az ima.