Nem vagyok boldog,
nem vagyok szomorú,
egy csepp vagyok
az örök folyamban.
Semmi vagyok –
és mégis minden,
egy hangtalan mozdulat
a létezés.
Lebegés vagyok
az időn kívül,
ahol a csend
önmagát hallgatja.
Nem keresek,
az áramlásban vagyok,
ahol csak a most létezik.
Tücskök zenéje ciripel az estében,
fülemüle éneke lebeg a levegőben,
egy hűvös, éjjeli fuvallat
érint – lágyan, hangtalan.
Már nem vagyok testemben,
nincs súlyom, nincs határom,
összeolvadok mindennel.
Itt nincs idő, sem tér,
ez a lét tiszta pillanata.
Csak ülök, és figyelem,
mi érkezik: érzések,
gondolatok,
és el is engedem.
Nem tartom meg,
nem utasítom el.
Áramlok.
A földi világ eltűnt,
annak minden zaja, szennye,
ez itt már másik világ.
Ahol nem kell idő,
nem kell szó,
minden elmondódik
egy fuvallatban,
egy rezdülésben.
Itt vagyok én –
de már nem számít a nevem,
sem a szerepeim.
Sem boldog nem vagyok,
sem bánatos.
Semmi vagyok –
és mégis: Minden.
Egy csodás állapot.
Lebegek. Csak vagyok.
Nincs vágy, nincs kérdés,
nincsenek válaszok,
mert nincs szükség semmire.
Ez az, amit egész
életemben kerestem.
Ez a Szabadság.
Nem kell hozzá semmi.
Csak ez az este,
ez a csend,
és a levegő,
amellyel együtt lélegzem.
Létem finom fátyol,
átlátszó és örök.
A világ nem kívül van,
hanem én vagyok a világ.
A fák suttognak velem,
a csillagok rám hunyorítanak,
és a sötétség sem félelmetes –
csak mély, puha, befogadó.
Otthon vagyok. Megérkeztem.
