Hála – ajándék

www.muzsakkonyvtara.hu

A reggel szürkébe öltözött, a szél hidegen tépte a tájat, mégis vannak dolgok, amelyekhez semmilyen idő nem ér fel. A becsület ott lakik az emberben, él. Nem kell bizonygatni, nem kell magyarázni. A szív mélyén, onnan indul minden, onnan árad szét.

A hála apró jelzés – mégis mélyen meg tud érinteni. Egy figyelmesség, egy valódi szó, ami nem dísz, ajándék. Az érzések könnyűek, abból a helyből törnek fel, ahol az ember igaz. Kimondani őket erőt ad. Néha egyetlen mondat is elég: köszönöm szépen. Nem az a lényeg, hogy szép legyen, hanem hogy igaz legyen. Érzem, amikor szívből jön, és azt is, amikor csak odadobják, mert „illik”, kötelességből.

Az idő nem kímél, de tanít. Fölemeli a fátylat azokról, akik csak játszották a szerepüket, és megmutatja azokat, akik mindig ott voltak. Nem könnyű felismerni, és még nehezebb elfogadni, amikor valaki helyet veszít az életemben. Látni fáj, de tisztít. Közelebb hozza a valódiakat.

Akik maradnak, azoknak oka van rá. Nem könyörögtem, nem kértem, mégis itt vannak. Tiszta lelkű emberek, akik nem a szavaikkal, hanem a létezésükkel bizonyítanak. Nem kell sok – őszinte jelenlét, figyelem, emberség. Ez az, ami megmarad, ami továbbvisz. A többieket elengedem. Az igaziakat megtartom.

Őszinteség velem született, a felszínességet nagyon nem szeretem.

Szánkó és kacagás

Havas dombon siklik a szán,

cseng a kacaj, messzire száll.

Piros arcok, vidám futás,

csizmák alatt hóroppanás.

Mint kis csillag száll a nevetés,

szél viszi szét, messzire már.

Csúszik a szánkó, hull a hó,

minden perc most csoda-jó.

Lebbenti a szél a kis kabátot,

száll a sapka, jeges kesztyű.

Földre bukfenc, aztán tovább,

mosoly száll, ez megér egy csodát.

Kutya rohan, integetnek a kis kezek,

a szívben nincs más — csak szeretet.

Gyermeki játék — ez nem álom,

szárnyal tőle a gyermek a szánon.

Havas dombon repül a szán,

szívükben él örökké tán.

Ha egyszer felnő a kicsi kéz, a láb —

az emlék a szívben örökké él tovább.

A tündér, aki a könyvekben lakott

www.muzsakkonyvtara.hu

Sokan azt gondolják, hogy a domboldalban csak gyökerek és kövek rejtőznek, pedig nem így van, mert ott él valaki, akit senki sem lát, mégis mindenki érez valamit ha a közelében van. Ő egy apró tündér, aki rajong a könyvekért. Nem gyűjt kincseket, nem repked csillogó szárnyakkal, és nem tesz hatalmas varázslatokat, mert ő egészen másfajta tündér; a történetek tündére. Reggelente barackvirág-illatú teát főz, majd letelepszik a kandalló mellé, és addig olvas, amíg a tűz finoman meg nem simítja az oldalak szélét aranyló fénnyel. Azt mondják, ez a tündér sosem ír történeteket, csak kinyit egy könyvet, és az élet megírja önmagát előtte. Néha mégis hallani lehet apró lépteit, amikor este a polcokon rendezget, vagy az álmos sóhaját, amikor egy történet eléri az utolsó mondatát, és aki igazán figyel, talán még a kuncogását is elcsípi, amikor egy rosszcsont mesehős kilép a sorok közül, hogy játszadozzon vele egy kicsit. Hogy miért él a föld alatt, arra egyszerű a válasz: mert ott csend van, béke és melegség, és ott még teljes szívvel lehet hinni a csodában. És hogy ki találhat rá? Csak az, aki nemcsak a szemével olvas — hanem a szívével is.

www.muzsakkonyvtara.hu