A magány fénye

Egyedül vagy, ha társ is van veled,

Mint csendes szigeten, hol senki sem felel.

Mélyen belül a lélek halkan sír,

Mint elhagyott—ártatlan gyermeki szív.

Egyedül maradsz, hiába szeretsz,

Mint viharban hajó, mely partot keres.

Körülötted ezer hang is lehet,

Csak saját gondolatod—mi igazán felel.

Egyedül leszel, de ez nem baj,

Mint erdő mélyén nyíló titkos virág.

Az élet végén kinyílsz, illatozol,

Az egyedüllétben újra kibontakozol.

Az ember társas lény—ezt jól tudod,

Mint madár, mi párt keres a szélben.

De nem mindig kell másik mellé simulni,

Néha jobb—egyedül a széllel szárnyalni.

Nem mindenáron kell a másik fél,

Mint fény és árnyék—néha külön válnak.

Mert a csend is lehet szép és tiszta,

Így ébredhetsz—igazi öntudatra.

És ha az út végére lassan odaérsz,

Megérted, hogy egyedül sem kell félned.

Mert a fény, amit hordozol, örökké a tiéd,

S örömben térsz vissza a szeretteid közé.

A Szív Reménye

Élni? Miért? Kiért?

A reményért?

A szerelemért?

A boldogságért?

Szeretni valamit,

Szeretni valakit,

Szenvedéllyel,

Mély érzésekkel.

Az igazi remény,

Mélyen gyökerezik,

Nem a szülő,

Nem a család.

A párod az!

Igazi remény,

Mi éltető erő,

Mi a szívben nő.

Új Nap Fénye

Felébredtem, nézem a napkeltét,

Csodálom a ragyogó Nap fényét,

Aranypalástjának elterülését,

Életet hozó nagy szépségét.

Ébredezik a természet,

A madarak álmosan csicseregnek,

Hűvös nyári reggelen,

Csoda tárul elém, nekem.

Köszönöm szépen ezt a napot!

Ki tudja, mit is alkotok?

Én is ragyogok mindenkinek,

Élvezem a reggeli szépséget.

Új nap kezdete mindig reményt hoz,

Friss erővel tölt fel minden reggel,

A fényben új célok bontogatják szárnyaik,

Melyek életre kelnek a hajnal sugarain.

Lélek Dala

Leülnék a zongorához, eljátszanám,

A lélek dalának csodás dallamát.

Mindenkinek elhoznám

Az örök nyugalom dalát.

Szívet érintő, lágy, mennyei zenét,

Mi megváltoztatná mindenki életét.

Boldogság költözne az emberi szívbe,

A gonoszság teljesen megszűnne.

Játszanám a dalt éjjel és nappal,

Míg az egész Földön szétoszlana

A félelem köde, s a szeretet

A szívekbe végleg beköltözne.

Csillagok, vezessetek...

Csillagok, csillagok,

Mondjátok el nekem,

Hol lehet, merre jár

A lelkem énnekem.

Nélküle félig létezem,

Nem teljes az életem.

Szomorú a szívem,

Üres az életem.

Éjjelente felnézek,

Őt keresem az égen.

Csillagok, csillagok,

Ragyogjatok nekem!

Vezessetek hozzá,

Hogy együtt legyünk,

Egész legyek újra,

Boldogan nevessünk.

Csillagok, csillagok,

Éjjel veletek álmodom,

Fényetekkel takarózom,

S lelkemet oda adom.

Művészet és élet

Más vagyok, mint az átlagemberek,

Bennem a művészet felülkerekedett.

Írok, festek, dolgozom,

Családomról gondoskodom.

Nem születtem költőnek,

Szívemből jönnek elő a szavak.

Festeni sem tanultam,

Egyszer csak neki fogtam.

Kétkezi munkásként éltem,

Művészi világ lett életem.

Festek szép világokat,

Megírom az álmokat.

Főzök, mosok, takarítok,

Közben sokat álmodozom.

A művészet bennem szunnyadt,

Most szívemből előbukkant.

Megélem e szépséget,

Környezetem nem érti ezt.

Hisz ők soha nem élték meg,

Furcsa világ ez nekik,

Szerelem nélkül nem létezik.

Szerelem a betűk iránt,

Minden ecsetvonás vallomás.

Érdekes az életutam,

Nyugalomban, csendesen halad.

Megtaláltam a szerelmet,

Szívemnek ez így kellett.

Talán lesz, ki értékeli,

S szeretettel megköszöni.

Boldogság cseppek

Az élet egy röpke utazás,

Szárnyak nélküli próbálkozás,

Reménnyel teli várakozás,

Pillanatnyi szeretetvágyás.

Álmodozás a szépről,

Boldog földi létről,

Kudarc nélküli életről,

Örök boldogságról, békéről.

De az élet néha rögös út,

A bánat olykor ránk borul.

A remény mégis élni tanít,

Új napokkal tovább gazdagít.

A szeretet mindig felemel,

Újra tölt, és utat mutat.

A szemünkkel újra látunk,

Reménnyel tovább haladunk.

Az élet egy röpke utazás,

Véget nem érő szeretetvágyás.

A boldogság cseppekben hull,

Minden szívben újjászületik, s virul.

Csak egyszer...

Csak egyszer, még egyszer, szeress még!

Hadd érezzem, fontos vagyok, élek még.

Hadd érezzem, mit jelentek neked, ki vagyok én,

Szerelmünk nem halt meg, még él.

Csak egy szót mondj, hadd halljam:

Én úgy szeretlek, drága bogaram!

Szívem ölelésedkor ugyanúgy megdobban,

Mint a legelső alkalommal, boldogan.

Csak egyszer simogasd meg őszülő hajamat,

Ne hagyd a szavakat, némán magadban.

Talán ez lesz az utolsó érintés, mit adhatsz.

Próbáld meg! Hiszen lehet, szíved újra értem dobban.

Szabadon

Az élet olyan mint a tenger,

Hullámzik, háborog szüntelen,

Néha az élet oly reménytelen,

Sodorva áramlik, mint a végtelen.

Néha tiszta, fényes; néha zavaros,

De, olykor a napfénytől csodálatos,

Mint ember, sodródunk az árral,

Akár a hajó tarajos hullámmal.

Szél szárnyán ringatózva, dobálva,

Hullámok közt fel-le, játszadozva,

Szabadon élvezzük: hadd vigyen!

Csodát is tartogathat a végtelen.

Eltűnt

Elizabeth és Mark szenvedélyes együttlét után ellazulva feküdtek az ágyban. Elizabeth biztos volt benne, hogy a szerelmükből házasság lesz. Ennyi év után is nagyon szerették egymást. Gömbölyödő pocakját megsimogatta. Hogyan mondja el Marknak? Gondolta, most alkalmas a pillanat.

– Drágám, szerelmünknek gyümölcse lesz. – mondta Elizabeth.

– Ezt most komolyan mondod? – csattant fel Mark.

– Igen! -válaszolt Elizabeth meglepődve a dühös Marknak.

– Én nem akarok gyereket! Ha nem veteted el, örökre eltűnök az életedből! – mondta dühtől feldúlva Mark.

Gyorsan felöltözött, az ajtót jól becsapta, és elment.

Elizabeth sírva borult a párnára. Soha többet nem látta gyermeke apját. Örökre eltűnt az életükből.

Hála

Miguel a tengerparton sétált, csillagok ragyogtak az égen. Mély szomorúság volt a szívében. Az élete romokban volt. Se munkája, se párja semmije nem maradt. Mi értelme az életének? Kérdezte magától. Nem akart élni tovább. Egyszer csak egy férfi ott termett mellette. Észre sem vette.

– Jó estét! – köszönt a férfi.

– Jó estét! – köszönt Miguel.

– Szeretnék átadni egy üzenetet Önnek! Anna azt üzeni, légy hálás azért, amit megtapasztaltál. Különleges vagy.

Mire felfogta az üzenetet, a férfi eltűnt. Senkit nem ismert, akit Annának hívtak, csak az anyukáját, aki a mennyekben volt. Édesanyja mondogatta neki: „Különleges vagy Miguel" Felnézett az égre, és a szemei könnybe lábadtak.

A szeretet

Ha csak teheted, tegyél jót,

Támogasd, kinek kell egy jó szó,

Szeretet nélkül élni nem jó,

Szeretettel egy élet átformálható.

Vedd észre, ha valaki bajban van,

Egy bátorító mondat mindent megoldhat,

Valakinek a szívébe új lehetőséget adhat,

A szeretet ingyen van, soha el nem fogyhat.

A szeretet ragyog, mint a csillagok éjszaka,

Meleg, kedves, gyógyító hatása,

Illata olyan, mint a levendula,

Nyugtató hatása maga a csoda.

Ábrándozás

Ábrándozni oly csodás,

Több mint álmodozás,

Képzeletbeli világba repülni,

Vágyainkat ott megélni.

Mesebeli tájakon járni,

Gyermeki szívvel csodálkozni,

Teremteni csupa szépet,

Mosolygós - virágos réteket.

Nevető felhőket festeni,

A csillagokkal játszani,

A Hold hátán kacagni,

A Nap sugaraival játszadozni.

A Földön aranyvirágokat szedni,

Csillogó ezüst tóban fürdeni,

Aranyhomokban sétálni,

A tenger hullámain pihenni.

Az ábrándozással túlélünk,

A napjainkat szebbé tesszük,

Szívünket újra töltjük élettel,

Ábrándos, csodás élményekkel.

Háború és gyász

 

Hatalom és pénzéhes emberek,

Háborúra, mindenre képesek,

Ők a, hatalomért mindent megtesznek,

Az életek nekik semmit sem jelentenek.

Apák, fiatalok mennek harcba,

Mert pár ember ezt kitalálta,

Anyák veszítik el szeretteiket,

Gyász üli meg szíveiket.

Otthonuk romokban hever,

Menekülniük, bujkálniuk kell,

Az életüket mentik szegények,

Élelem sincs mit ehetnének.

Talán egyszer végleg elmúlik,

Béke, boldogság, ami a szívekbe bújik,

Szeretet és Béke lesz a világon,

Ezért imádkozom, szívemből kívánom!

Múlt, jelen jövő

 

Van aki a múltban él,

Az emlékeitől remél,

Van aki a jövőben él,

A reményben éli életét.

A múlt, végleg idejét múlt,

Az emlékek könyvében elnémult,

A jövő soha nincs a jelenben,

Képként az elmében van jelen.

Létezni, élni a mostban kell,

A jelen világában, valóságában,

Ha, a múltban s jövőben élünk,

A boldogságot soha el nem érjük.

Bezárva

 

Saját börtönünkben bezárva léteztünk,

Elhittük, hogy szabadságban élhetünk,

Pici fény néha bevillant a börtön ablakán,

Mint szomjazónak egy esőcsepp az ajakán.

Lekorlátoztuk saját magunkat,

Az életről elhittük amit tanítottak,

Tudatra ébredve láthatóvá válik,

Az élet miértje, valódi igazi értelme.

A börtön falai teljesen leomlanak,

Ha a fénysugarak utat mutatnak,

A létezés új útjai megmutatkoznak,

A szabadság korlátjai örökre lehullanak.

Gyöngyszemek XII.

 

Válaszd önmagad

Szeretnék nektek a hallgatás fontosságáról és a csend szeretetéről megosztani pár általam megtapasztalt gondolatot.

Ha hallgatsz az nem gyengeség jele, hanem az intelligenciád bizonyítéka. Tudod a csend erősebb, mint a bizonyítási szándék. Beszélgetni szeretnél valakivel, aki fontos neked, és ő nem akar téged meghallgatni, nem akar figyelni rád, arra ne pazarold el az idődet és energiádat. Azokat az embereket ki kell zárni az életünkből, mert nem adnak hozzá, csak elvesznek. Mégpedig a drága időnket, és energiánkat. Megfigyelheted egyszerűen azt, ha beszélgetsz valakivel, és kérdezel tőle számodra fontos érzelem alapú dolgot, és nem azonnal válaszol akkor az illető nem őszinte veled. Hogy miért nem? Azért, mert nem azonnal válaszolt, hanem eltelt egy kis idő, tehát nem szívből, hanem elméből válaszolt neked. Az érzelem alapú válasz rögtön azonnal történik. Itt el lehet gondolkodni pláne, ha párkapcsolatról van szó, vagy számunkra fontos személyről, hogy mit is jelentünk mi neki, ha nem őszinte, és nem hallgat meg minket. Ráadásul nem érezzük jól magunkat a társaságában a beszélgetés után, sőt inkább rosszul, ez azt jelenti, hogy jobb, ha elengedjük az életünkből bármennyire is szeretjük. Sokan ezt önzésnek gondolnák, egoistának, pedig nem az, csak önmagunk szeretetéről szól. Önmagadat választod. Megjelennek ezek után olyan emberek az életedben, akik téged választanak, akik hozzá adnak az életedhez sok szépet és jót. Nem csak elvesznek, hanem kölcsönös energiacsere történik. Jómagam is megtapasztaltam, hogy milyen az, ha csak adsz és adsz. Hosszú éveken keresztül csak adtam, és kimerültem, beteg lettem, elfásultam. Nekem nagyon nehéz volt, és még most is előfordul, hogy elfelejtkezem, és csak adok és adok. Annyira berögzült, mert betud rögzülni. El kell tudni szeparálni magunkat még akkor is, ha egy helyen élsz azokkal az emberekkel, akik folyamatosan elvesznek tőled energiát és időt. Nem egyszerű, sőt, azt hiszem az egyik legnehezebb dolog. Folyamatosan emlékeztetni kell magunkat és odafigyelni, hogy ne tudjanak leszívni. Ha ez sikerül, ezt követi a végleges elválás, talán elköltözés, szétválás. Nagy kitartás szükséges. Önmagunk szeretete meghozza a várva várt eredményt. Lélegzés, napi tizenöt perc lazítás, és a hála. Már a felismerésért is hálásak lehetünk, mert ez egy nagy lépés önmagunk felé. Bízom benne, hogy ezzel a rövid kis írásommal ismét segítettem abban, hogy az életedet kedves olvasó jobbá tudd tenni.

Nagy ölelés: Aurora Amelia Joplin.

Érdemes élni

Borongós tavaszi napon Hana hazafelé tartott a munkából az autójával. Dühös, és elkeseredett volt, mert ma kapta meg a felmondólevelét. Pont őt és egy kollégáját bocsátották el a szerkesztőségtől. Soha nem hiányzott, odaadóan dolgozott. Miért pont én? Nem értette, talán mert nem volt olyan szimpatikus a főnöknek. Mindent megcsinált, amit kért, a legrosszabb munkákat is, nem ellenkezett. Hát ez van, nem tud mit tenni. Könnyei potyogtak. Nem elég, hogy még fel sem dolgozta, azt, hogy a párja két hónapja elhagyta egy másik nő miatt, még ez is. Bízott benne, nem ő lesz az, akit elküldenek A gondolatai csak úgy cikáztak, érzései kiabáltak. Nincs elég tartalék pénze, mert nem keresett sokat, az albérlet sokba kerül. Mi lesz, ha nem talál pár héten belül új munkát? Hová költözik? Miből él meg? Meg az sincs, akit felhívjon, hogy legalább megossza a fájdalmait valakivel. Most nagyon hiányoztak a szülei, akiket tíz éve veszített el egy autóbalesetben. Észre sem vette, hogy egyre gyorsabban vezet annyira elborították a fájdalmas érzések. Egyszer csak a másik sávból egy autó áttért az ő sávjába és hirtelen nekicsapódott az autójának, és bumm. Nagy fényesség vette körül, és egy alakot vélt felfedezni.

– Meghaltam? A mennyben vagyok? - kérdezte az ismeretlen, fényes alakot.

– Nem haltál meg, csak itt vagy velem egy másik világban. Gábriel angyal vagyok, az őrangyalod. Még nem jött el a te időd… Szeretnék átadni neked valamit, amire most a legnagyobb szükséged van. Elmondom, hogy fel fogsz épülni, nem vészes a sérülésed. A szüleid azt üzenik, nagyon szeretnek, és arra kérnek téged, bízz magadban, és bízz Istenben, az angyalokban. Eddig hit nélkül éltél. Nem lehet hit nélkül és szeretet nélkül élni. Nyisd meg a szívedet. Tudom, sok fájdalmat átéltél, nagyon sokat szenvedtél, de te egy értékes, csodás nő vagy. Tehetséges író. Minden okkal történik az életedben, majd később megérted. Most térj vissza a testedbe, és tudd, én veled vagyok az utad minden lépésénél.

Hana kinyitotta a szemét, és egy kórházi ágyon ébredt. Kicsit szédült, ahogy végignézett magán, azt látta, a bal karja eltört, be volt gipszelve, a teste sajgott. A nővérke azonnal hívta az orvost.

– Jó napot kívánok, kedves Hana - köszöntötte az orvos.

– Hogy érzi magát? - kérdezte. -  Köszönöm, hát el tudnám képzelni jobban is magam. - válaszolta Hana

– Van egy jó hírem magának. Mégpedig az, hogy senki nem tudja, hogyan élte túl az autó balesetet. A másik sávból át sodródott autó okozta a balesetet. Frontálisan önnek ment. Az autója totálkárosra tört. Úgy feszítették ki az ajtót, hogy önt kiszabadítsák. Enyhe sérüléseket szenvedett, magával egy csoda történt, Hana! Pár napig bent tartjuk, és utána hazamehet.

Hana csak ámult bámult az elhangzottakon. Emlékezett mindenre, amit átélt, addig, amíg eszméletlen volt.  Gyorsan erősödött, így hazaengedték.

Szabadidejében könyvet írt, amit nemrég fejezett be. Több kiadóhoz is elküldte kéziratot, de vagy nem tetszett nekik, vagy válaszra sem méltatták. A könyv egy misztikus és fantasztikus történet keveréke. Egy másik bolygón játszódik, ahol a szeretet nem létezett, és egy idegen érkezik a bolygóra, aki megtanítja szeretni az ott élő lényeket, sok-sok tanítás, és küszködés árán. Így a bolygó a szeretet bolygója lesz. A könyv címe is latinul Amor bolygó. Ahogy hazaérkezett készített egy teát magának, és megnézte az üzeneteit. Hát mit lát? Egy kiadónak tetszik a kézirata, és egyeztetést kér, amikor személyesen is megbeszélnék a továbbiakat. Minden, amit leírtak, a feltételek, tetszettek Hanának. Boldogság járta át a szívét. Fel is hívta őket és megbeszéltek egy időpontot. Hátradőlt és mosolygott. Eszébe jutott Gábriel angyal, és érezte is őt. Igen, hitetlen volt, bezárta a szívét, nehogy valaki bántsa, és fájdalmat okozzon neki. Most már hisz, Istenben is, és önmagában is.  Lelki békét kezdett érezni, amit soha nem érzett ezelőtt. Olyan végtelen nyugalmat és szeretetet, ami Gábriel angyal energiájához volt hasonló. Tudta, most már minden nap hálát ad azért, hogy él, és az Istennek, hogy megtalálta. A kiadóval a lehető legjobban megegyezett, és megkérték a könyv folytatására. Így az anyagi helyzete is helyreállt. El is kezdte írni a második kötetet.

Egyik napon vásárolni indult, mikor a bevásárló központban összetalálkozott egy régi gyerekkori barátjával, már vagy tizenöt éve nem látták egymást. Elkezdtek beszélgetni, és beültek egy kávézóba. Hana tudta, érezte, a srác nagyon intelligens, és még jóképű is. A munkája meg újságíró. Gondolta ilyen nincs. Vagy mégis? Minden kezdett szépen helyreállni az életében. Boldog volt, mert tudta, nincs egyedül. Isten vele van, és Gábriel őrangyal is. A lelki békéjét megtalálta.

Tudja-e valaki?

 

Az életet élvezni, tudja-e valaki, mit jelent ez?

Én senkit sem láttam még, akinek arcán

boldog mosoly él,

Kinek szemében az élet csillogó fény.

Kinek szívéből boldogság áradna,

Kinek kedvessége a szíveket átjárta,

Kinek kacagása az embert felrázza,

Kinek ölelése egy angyal csodája.

Lehet-e élvezni az életet egyáltalán?

Vagy tapasztalat az egész élet talán?

Minden pillanatban boldognak lenni?

Lehet-e az élet örömét a valóságba vinni?

Esőcseppek Tánca

 

Selymes esőcseppek halkan koppannak,

mint gyöngyök, a földre hullanak,

Élénk zöld leveleken Táncra kelnek,

Mikor az esőcseppek rájuk nevetnek.

Patakok halk zenéje az esőcseppek dallama,

Életet hoznak a Földön mindenhova,

Minden cseppben ott csillog az élet,

Ahogy megsimogatja a földet és a rétet.

A langyos eső lassan elcsendesedik,

Az esőcseppekből új élet éledezik,

Örök kör, az élet és cseppek táncolása,

Örökkön örökké újra megnyilvánulása.