A régi levéltár legfelső polcán porosodott egy pergamen, melyet madártollal írtak, és egy különös pecsét zárta: egy apró toll lenyomata viaszban. A legenda szerint ez a pecsét csak akkor engedett, ha az olvasó szíve elég tiszta volt. Amikor Aurora megérintette, a viasz halk roppanással engedett, és fény áradt belőle, mintha egy ajtó nyílt volna meg régen elfelejtett tudáshoz.
A sorok nem pusztán történetet meséltek: madarak dalát, puha szelek hívását és tudást hordozták.
A végén ez állt: A szárny nem mindig kívül nő. A szívben. Ott tud repülni igazán.
Aurora mosolygott. A madártoll melege a szívében maradt most már egész életen át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése