színek tánca, búcsú dala.
Piros, arany, barnába hajló,
minden árnyalatban szívbe szálló.
Egyedül szállok, mint a falevél,
mely titkot visz, s nem beszél.
Hol landolok – ki tudja azt?
Az út sodor, az út szabad.
Talán nem is kell tudni, hol a vég,
csak hagyni, hogy ringasson a lét.
Egy fuvallat jön – karjába zár,
egy pillanat, s újra magány vár.
De szép ez így, hatalmas csoda,
érzések tánca, szív szimfónia.
Mint őszi lomb közt a napfény árnya –
bennem él minden szín varázsa.
