A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. július 1., hétfő

Váratlan vendég



Kint a városban csend van, késő estére jár. Nagy pelyhekben hullt a hó, és szépen lassan befedi, fehérbe borítja a várost, betakarja. A téli estének ez a varázsa, mely álommal átitatott csendje volt érezhető. Kedvenc évszakom a tél, mert ha esik, nyugalom átjár mindent, és elcsendesednek az emberek.
Bekuckóznak az otthonukba a jó melegbe, és pihennek. Én is ezt tettem. Begyújtottam a kandallóba, és készítettem egy forró teát. A kandalló mellé a nagy fotelomba leültem, és élvezettel néztem a tüzet. Egy mondás jutott az eszembe, amit régen a nagyszüleimtől hallottam, hogy aki nézi a tüzet, annak a lelke megcsendesül, édes nyugalom szállja meg.
A lángok lobbantak hol fel, hol le, vörösen izzottak, szinte táncoltak. Olyan, mintha mondani szeretnének valamit, mesélni. Aztán hirtelen eltűnnek a lángok, mintha az izzó parázs elnyelné őket. Kellemes, meleget adó tűz, felmelegítette a testemet, mert kint hideg volt. A forró tea átjárta a belsőmet.
Nehéz napom volt, de még dolgoznom kell itthon. A kandallóra tettem még pár darab fát, és a parázsból újra életre keltek a tűz lángjai, elkezdtek táncot járni, vörösen izzani. Szépen duruzsoltak nekem, olyan andalítóan! Felálltam, mert elálmosított.
Bekacsoltam a számítógépemet, és átolvastam, amit eddig írtam. Folytatnom kell a regényemet, mert kifutok az időből. A kiadó már nagyon sürget. Mióta egyedül élek, elköltözött a párom, sajnos nem jön az ihlet. Hiányzik a szenvedély abból, amit írok. Mintha nemcsak a ház ürült volna ki, hanem a lelkem, a szívem is. Befejezem a könyvemben a részt. A tűz még szépen ég, a lángok tácolnak a kandallóban.
Megnézem a telefonomat, és lám, jött egy új üzenet. Volt szerelmem, Viktor azt írja, fél óra múlva ott vagyok nálad. Tíz éve nem találkoztunk. Hú! Most mit csináljak? Gyorsan letusoltam, és kicsit rendbe tettem magam. Öt perc és itt van. A hajam még csurom vizes. Betekertem egy törölközővel, és már csengettek is. Mentem ajtót nyitni.
– Szia, Viktor! – köszöntem.
– Szia, Betti! –köszönt vissza Viktor!
– Fáradj be! – hívtam be a házba.
Megöleltük egymást.
– Nem volt könnyű megtalálnom téged, de addig kutakodtam, amíg sikerült! – mondta Viktor.
– Tényleg? Miért kerestél ennyire? – kérdeztem.
– Tudod, a gimi után elváltak útjaink. Éltük az életünket. Én soha nem tudtalak elfelejteni. A szerelem soha nem múlt el irántad. – mondta Viktor.
Elkészítettem közben egy meleg teát. Átnyújtottam Viktornak, és zavaromban hozzá ért a kezem a kezéhez. Belebizseregtem.
– Nem is tudom, hogy mondjam el, de én is próbáltalak elfelejteni. Nem igazán sikerült. – mondtam.
Viktor kortyolgatta a forró teát, és figyelt engem. Látta, hogy zavarban vagyok. A vizes hajam kócosan száradt a kellemes meleg nappaliban. Én is jól megnéztem Viktort. A barna, nagy, kerek szemei ugyanolyanok voltak, mint amilyenekre emlékeztem. A teste most izmosabb volt. A szívemben soha nem szűntem meg szeretni. Az élet elszakított minket, mert túl fiatalok voltunk.
– Örülök, hogy itt vagy. Hol szálltál meg? – kérdeztem.
– Nem lenne gond, ha itt tölteném az éjszakát ma este? Nem foglaltam sehol le szobát, mert ebben a kicsi városban nincs is szálloda, csak jóval messzebb. – válaszolta Viktor.
– Rendben, nem probléma. Beszélgetünk. Van miről, szerintem. Tíz év hosszú idő, mióta nem találkoztunk. – mondtam.
– Hoztam neked valamit. Viktor elővett egy finom bort. Meg kell ünnepelnünk, hogy tíz év után újra látjuk egymást.
– Ó! Emlékeztél rá, hogy ez a kedvencem borom! – válaszoltam meglepődve.
Egymás mellé ültünk, és meséltünk, mert volt mit. A kandalló tüze még pislákolt, és kellemes hangulatot árasztott. Közben a bor szépen fogyott az üvegből. Nevetgéltünk, a bor is hozzásegített.
Viktor hozzám hajolt, és megsimogatott. A szívem gyorsabban dobogott. Arcomat a két kezébe tette, hozzám bújt, és meg csókolt, én vissza csókoltam. Egymás iránti szerelmünk soha nem szűnt meg. Csak tíz évig aludt. Most felébredt. Az élet érdekes fordulatokat hozott nekem ezen a szép téli estén. A szerelmet.

Megállt az idő




Megállt az idő, mint mikor fülledt a levegő,
Nem mozdul semmi, néma lett mindenki,
A Nap pihen, csend honolja be a végtelent,
Megdermedt levegő, a fájdalom érezhető.

A szavak elhaltak, az érzések elakadtak,
A szív sír, láthatatlanul ejti könnyeit,
Nem látja senki, csak az angyalok,
Szeretetükkel űzik el a szívből a bánatot.

Álmunkban meglátogatnak, szeretnek,
Suttognak, szüntelen énekelnek,
Az emberi létezés kihívás, nem képzelgés,
Isteni szeretet nélkül nehéz minden egyes lépés.



2024. március 24., vasárnap

A kávé

 

A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen, és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta azt, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon heverészett. Most viszont valami történt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra leesett a rózsaszín szemüveg a szeméről. Tudta, annyira szerette a párját, hogy nem látta mindezeket a dolgokat. Ennek így kellett lennie, nem bánja, már nem. Mindig is szeretni fogja gyermekei apját, de már csak, mint gyermekei apját. Visszagondolt arra, mi is történt vele. Eszébe jutott az első találkozás az igaz szerelmével. Mosolygott, mivel vicces volt. Felidézett minden percet. Éppen kifelé tartott a bevásárló központból, mind a két keze tele volt táskákkal, és próbálta a válltáskájába tenni a pénztárcáját, amikor kiesett a kezéből. Ahogy lehajolt érte, egy férfi is lehajolt, hogy felvegye neki. Felvette, és fel akart egyenesedni, a férfi is, és pont egyszerre történt, erre összekoppantották a fejüket. Vicces volt, és nevettek, de amikor ránéztek egymásra és a tekintetük találkozott, egy furcsa érzést éreztek mind a ketten. Zavarba jöttek, és nevettek. Valami furcsa vibráló erő jelent meg kettejük között. A férfi negyven körüli, barna, enyhén őszülő hajú, kék szemű, kellemes arcú, intelligens kinézetű volt. Sarah harminchét éves, átlagos testalkatú hosszú fekete hajú, barna szemű, szép arcú nő volt. Sarah megszólította a férfit:
– Nagyon szépen köszönöm, hogy segíteni próbált.
– Ó, nagyon szívesen. Önnek is fáj a feje? – kérdezte a férfi.
– Igen, sajog, jól összekoppantunk. – válaszolta Sarah.
– Meghívhatom egy kávéra? Szeretném enyhíteni a fájdalmát. – mondta huncutul a férfi.
Sarah elgondolkodott, elmenjen-e vagy sem? Nagyon régen nem beszélgetett idegennel, na és a férfiban volt valami, ami vonzotta. Jóképű volt és intelligens, de ő nem ismerkedik soha idegennel. Úgy döntött, iszik vele egy kávét, ebből nem lehet gond.
– Rendben, benne vagyok, igyunk egy kávét. – válaszolta.
A férfi kikérte a kávékat, és elkezdtek beszélgetni.
– Szeretnék bemutatkozni, a nevem Axel William. – mondta a férfi.
– Az én nevem Sarah Smith. – mutatkozott be Sarah. Zavarban voltak mind a ketten.
– Sarah, nehogy azt hidd kérlek, hogy minden nőt meghívok egy kávéra, akivel véletlen összeütközöm a bevásárlóközpontban, te vagy az első. – próbált magyarázkodni Alex.
– Én sem kávéztam még egy idegen férfival sem, akivel össze koppantottam a fejem. – mondta kuncogva Sarah.
– Mindig ide jársz vásárolni? – puhatolózott óvatosan Alex.
– Igen, minden pénteken munka után itt szoktam bevásárolni egy hétre. – válaszolta naivan Sarah.
Alex megörült, mert tudta, akkor még láthatja, megmagyarázhatatlan vonzalmat érzett, ami arra késztette, hogy kérdezzen Sarahtól.
– Fáj még a fejed? – az enyém már nem sajog. – mondta.
– Nem, már nem fáj. – válaszolta kissé zavartan Sarah, – de most már mennem kell.
– Igen, nekem is. Örülök, hogy megismertelek, és remélem még találkozunk. Szeretném. – mondat Alex, és Sarah arcát figyelte miközben a választ várta.
– Nem is tudom, én férjnél vagyok, és hát ez nem lenne helyes, de köszönöm szépen a kávét.
Alex sejtette, hogy van párja Sarahnak, de nem igazán érdekelte, mert azt érezte, ez a nő az, akire egész életében vágyott. Mikor azt mondta Sarah „hát” akkor tudta van remény, és ennek a pici reménynek is örült. Amit érzett, az szokatlan volt, és tudta, türelmesnek kell lennie, ha el akarja nyerni Sarah szívét. Következő pénteken Alex várta türelmesen Saraht, nézte a parkolót mikor látja meg Saraht, izgatott volt. Megérkezett és sietett elébe.
– Szia Sarah! – köszönt boldogan Alex.
– Szia Alex! – köszönt viszont Sarah.
– Hogy vagy? Milyen heted volt? – kérdezgette Alex. Segíthetek bevásárolni? Én már túl vagyok rajta.
– Rendben, ha ráérsz! – válaszolta Sarah.
Alex nagyon örült, mert addig is beszélgethetnek, és Sarahval lehet. Szerette nézni Sarah mosolygós kedves arcát, minden szavát szívta magába ahogy hallgatta. Mikor mellette sétált érezte az illatát, és egyre jobban kívánta őt mindenestől, az egész nőt.
– Alex te, hogy vagy? Ugye nem véletlen, hogy pont itt vagy, pont most? – kérdezte mosolyogva Sarah.
– Bevallom neked vártalak, mély nyomot hagytál itt bennem a múlt pénteken. Ismét ittak egy kávét, és Alex egy pillanatra eltűnt, és visszatért egy szál rózsával.
– Virágot a virágnak! Remélem szereted a rózsákat. – adta át Alex, és figyelte Sarah arcát, reakcióját.
– Ó, köszönöm szépen, és megillatozta a rózsát Sarah, milyen finom illata van! – mondta.
– Ezt miért kaptam? – kérdezte meglepetten.
– Vártalak, és örömet akartam okozni, hiszen olyan szép vagy, és remélem örülsz neki. – válaszolt Alex.
Péntekenként találkoztak és kávéztak, beszélgettek. Sok mindent megtudtak egymásról, ami mind kettőjük számára kedvező volt. Sarah megtudta, hogy Alex két éve elvált, a felesége beleszeretett egy másik férfiba. Egy vállalatnál dolgozik, mint informatikus, és van egy tizenkét éves fia. Volt két rövid kapcsolta, de nem jelentett neki semmit sem. Sarah is elmondta, hogy a kapcsolata nem jó már a férjével pár éve. Valahogy minden elromlott köztük. Alex ezt sejtette is, hiszen az első kávéra sem ment volna el vele. Ha eddig várt az igaz szerelemre, és most itt ül előtte, akkor vár mindaddig, amíg Sarah készen nem áll arra, hogy megnyíljon neki. Minden péntek a legszebb nap volt nekik. Sokat nevettek, egyre jobban megismerték egymást, sok közös volt bennük. Mind a ketten imádtak olvasni, és kirándulni a természetben. Szerették a csípős ételeket és a finom bort.
– Alex elárulod nekem mi a rossz szokásod, de őszintén kérlek válaszolj kérlek! – kérdezte kuncogva Sarah.
– Utálom a papucsot, és mindig zokniban mászkálok a házban. Na, és szeretek filmezés közben nassolni, enni. Ezt sokan nem tudják elviselni. – válaszolta mosolyogva Alex.
– A te rossz szokásodat hallhatom? – kérdezte Alex.
– Hát… tudod én, ha ideges vagyok rágom a körmömet, piszkálom. – mondta zavarában Sarah.
– Azt hiszem nem a legjobb dolog, de nem tudtam abbahagyni próbálkoztam, de a tied is érdekes. – fejezte be a témát Sarah.
– Mindenkinek van, csak el kell tudni fogadni a másik gyengeségeit. Nincs tökéletes ember.
– Az nincs, de együk meg a desszertet, mert még a végén megromlik! – viccelődött Sarah.
Telefonszámot cseréltek. Megpuszilták egymást, és elköszöntek egymástól.
Alex nem hívta soha, várt, hogy Sarah hívja, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, várt türelmesen. Alig várta, hogy megcsókolja, megölelje, hogy szerethesse. Sarah is azt vette észre, hogy hiányzik neki Alex, hiányoznak a beszélgetések, a társasága. Ott, mélyen, várta, hogy megölelje, szeresse, de zavarban volt, hiszen férjnél volt. Egy napon Alex megemlítette nem menne-e el vele pár órára fürdőbe, egy szaunázásra, mivel látta, hogy Sarah fáradt, és jót tenne neki, és végre kettesben lehetnének. Sarah örült neki, és kért is egy szabadnapot. Délelőtt elmentek egy közeli város fürdőjébe, zavarban voltak, mint a tinik. Nézték egymást. Alex viccelődött, és egyre többször és jobban magához szorította Saraht. Érezték egymást, és érződött a testi vonzalom, ami csak erősödött. Alex megkérdezte, hogy szeretné-e, ha egy órácskára felmennének hozzá, úgymond pihenni egy kicsit. Sarah akarta, tudta, a szíve mélyén készen áll. Azt is tudta, most végleg véget ért a házassága, ha most elmegy Alexhoz. Mindennél jobban akarta férfit, akarta, hogy szeresse. A férje már jó ideje nem szerette, és nem ölelte. Alex egy csokor rózsát rendelt, és felvitette a szobába, meglepetésként Sarahnak. Beléptek a szobába. Ahogy becsukódott az ajtó, hirtelen egymásnak estek, annyira vágytak már egymásra, és olyan erős volt a szenvedély, a kívánás, hogy szinte robbantak mindketten. Az első csók forróbb volt, mintsem gondolták, az első érintés izgatóbb, mint remélték. Alex akár milyen erősen akarta is, lágyan visszafogta magát, és szenvedéllyel ugyan, de végig csókolta Sarah mindenét. Nem sietett, hiszen arra várt már fél éve, hogy szeresse őt. Imádattal és finoman forrtak össze. Sarah olyat érzett, amit még soha, Alex szenvedélyesen, de lágyan szerette, csókja mámorító volt, az érintése izgató, az illata kábító. Érezte, a szíve hevesen dobog, de az Alexé is. Az első együttlétük maga volt a csoda. Sarahnak sikerült teljesen oda adnia magát, átadnia önmagát, Alexnak, mert a férfi mindent megtett, hogy az együttlétük csodás legyen, hiszen annyira szerette. Sarah nem bánt meg semmit, tudta Alex az igazi. Boldogan, mosolyogva feküdtek az ágyban. Sarah a rózsákat illatozta, Alex Sarah haját simogatta. Nem kellettek szavak, az érzések elegendőek voltak. Felöltöztek egymásra néztek Alex tudta Sarahnak most nem lesz könnyű dolga, mert megismerte annyira, hogy tudta a férjének el fogja mondani, hogy van valakije. Lépni fog.
- Sarah! Ha bármi probléma lenne kérlek hívj, és megyek hozzád! – mondta Alex.
- Tudom, hogy számíthatok rád! Ezt egyedül kell lezárnom, elboldogulok a férjemmel. Köszönöm, hogy vagy nekem! – válaszolta Sarah. Megcsókolták egymást, és Sarah hazaindult.
Miközben hazafelé vezetett, százszor megtervezte mit, és hogyan fog mondani a férjének. Hát semmi nem úgy lett. Este amikor a gyerekek elaludtak így szólt a férjének:
– Szeretnék neked mondani valamit. A mi házasságunknak vége. Van valakim, és nagyon szeretem. – mondta kissé félve Sarah.
– Nem hiszem el, ez nem igaz! Mindezeket csak kitalálod! – válaszolta a férj dühösen.
– De bizony igaz! Szeretném, ha elköltöznél, holnap megyek az ügyvédhez, mert el akarok tőled válni. Nem éltünk már jól, nem voltam boldog, már nem szeretlek. Tudd nagyon szerettelek, de te engem nem, csak kihasználtál, most már tudom. Vége.
A férj nem akarta elhinni, de látta bizony komolyan gondolja a felesége, amit mondd, és az igazat mondja. Hirtelen összeszorult a szíve ahogy érezte elveszítette, most értette meg nem becsülte meg, nem szerette eléggé, pedig mindent megkapott, amit akart tőle, figyelmességet odaadást, amit kért. Tudta hibázott, de már másé lett. Elfordult és egy könnycsepp gurult le az arcán. Kiment a szobából, hogy ne lássa a felesége a könnycseppeket az arcán.
Elváltak. A férje elköltözött, Sarah maradt a házban. Alex egyre többet ment hozzájuk, a gyerekek is elfogadták. Sarah boldog volt, mert Alex nagyon szerette és tisztelte, mindent, mit tudott megadott neki. Imádták egymást, és született egy kislányuk. Boldog párkapcsolatban éltek. Sokat nevettek, és kirándultak, utazgattak.
Mindez, ahogy lepergett Sarah elméjében az egész történet, mosolygott. A tengerparton a homokban ülve az jutott az eszébe, milyen jól döntött, hogy elfogadta sok évvel ezelőtt kávé meghívást.



Tetszik
Hozzászólás
Megosztás

2024. március 7., csütörtök

Gyöngyszemek X.

 

Szeretnék most nektek a megbocsájtásról írni, egy számomra, és úgy gondolom, nektek is fontos dologról. Mindezekre magam jöttem rá.
Nagyon nehéz téma a megbocsájtás. Nem is beszélve arról, ez milyen hosszú, akár egy életen át tanulandó folyamat. Már egészen kicsi korunktól követünk el hibákat, rosszat csinálunk, amit tudjuk, nem szabadna, de mi akkor is ki akarjuk próbálni, azt a dolgot meg karjuk tapasztalni. Persze aztán kapunk is a szüleinktől, jó esetben esetleg csak szidást, számonkérést. Későbbiekben is döntünk rosszul, mert nincs meg a tudásunk akkor, az adott pillanatban, és a számunkra az úgymond rossz döntést hozzuk meg. Na, akkor jönnek lelkiismeret -furdalások és a bűntudat. Annyiszor rosszul döntünk, hibázunk, hiszen emberek vagyunk, tapasztalni jöttünk ide a Földre, tanulni. Így fejlődünk, a tudatosságunk, a lelkünk. Viszont nagyon nehéz elengedni a sok rossz döntés által okozott fájdalmakat. Hiszen van úgy, hogy megbántottunk egy szerettünket, és ő nem tud megbocsájtani, például ez évekig tud nekünk bánatot okozni. Egy valami biztos, ezeket csak cipeljük magunkkal, és csak rakódnak, rakódnak, olyan, mintha egy zsák követ hurcolnánk magunkkal minden pillanatban. Egy idő után megrogyunk, elfáradunk, és elmegy az életkedvünk is. Hogyne menne el, hiszen mi mindent cipelünk magunkkal nap mint nap! Nekem jó pár évembe telt, mire édesanyámnak meg tudtam bocsájtani. Ha olvastad, kedves Olvasó, az „Isten velem van” című írásomat, abból megismerheted az életem egy darabját. Rájöttem, ő csak ennyire volt akkor képes, szellemi, érzelmi tudása ennyi volt. Nem tudott engem szeretni, akkor nem volt rá képes. Saját fájdalmában volt elveszve. Még anyaként is sokszor elkapott a sírás, hogy mennyire hiányzott nekem az anyai szeretet! A gyermeki énem néha előjött felnőttként is. Ma már jó a kapcsolatom az anyukámmal. Nagyon sokat olvastam, és nagyon sok tanfolyamot végeztem az elmúlt harminc év alatt. Spirituális tanfolyamokat, angyal-tanfolyamokat, huszonévesen. Faltam a misztikus írásokat. Mai napig fejlesztem magam, olvasok, és alkalmazom a tanultakat. Egy biztos, kedves Olvasó, hogy az első lépés az- az, hogy magadnak kell MEGBOCSÁJTANOD! Tudom, ez furcsa, mert arra gondolsz, hát nem azoknak kell megbocsájtanom, akiket megsértettem, megbántottam? Igen, az is fontos, valóban. De nem az az első. Hogyan is tudnál megbocsájtani nekik, ha önmagadat utálod emiatt, és haragszol magadra? Tudna az tiszta szívből jönni, tudnál tiszta szívvel megbocsájtani nekik? Érezz bele ebbe! Hát nem. A legelső dolog saját magadnak megbocsájtani, mindent elengedni. Nekem az segített, és lehet segít neked is, hogy akkor, amikor azokat az úgymond rossz döntéseket hoztam abban az életszakaszomban, akkor olyan tudatossággal bírtam. Ennyit tudtam tenni, erre voltam képes, olyan érzelmi szinten voltam. Azóta fejlődtem, változtam, tanultam. Már teljesen más ember vagyok. Tehát, ha ezt tudatosítod, és elengeded azt a sok fájdalmat, megkönnyebbülsz. Néha visszatér egy-egy emlékérzés még évek múlva is, de ezek szépen elmennek, és leteszed a sok követ, amit a hátadon cipelsz, vagyis egyre kevesebb lesz a zsákban. Ez hosszú folyamat is lehet. Mindenkinél más. Hiszen mindenki mást él át, mást tapasztal meg. Nincs két egyforma élet, mint ahogy ember sem. Tehát az életed egyre jobb lesz, az egészséged is, erősebb leszel, és mosolygósabb. Remélem, tudtam egy két jó tanácsot adni. A lényeg az első dolog, hogy önmagadnak megbocsájtani. Ha elkezded szeretni önmagadat, már megbocsájtottál magadnak. Egyre jobb és könnyebb lesz az életed. Nehézségek mindig jönnek, de sokkal könnyebben tudod őket kezelni. Ajánlom a lélegzést, a napi tizenöt perc önmagadra figyelést és lazulást, a „Gyógyító álom” írásomat, melyet már hangos videóként is megtalálható.
Nagy ölelés: Aurora Amelia Joplin.