Eszmi még alig volt több fényből született szelíd rezdülésnél, amikor Isten magához hívta, és kedvesen szólt hozzá: – Eszmi, egy feladatot bízok rád. Ültess egy fát. Nem akármilyet: egy Csillagfát. Olyan fát, amelyben minden fény egy-egy lélek reménye, tisztasága és ereje. Gondozd nap mint nap, szeretettel, ahogy csak egy angyal tud szeretni.
Eszmi két kezébe fogta a piciny, fénylő magot, és a mennyei kert egyik hófehér tisztásán elültette. A mag csendesen fölfénylett, az angyal pedig minden reggel és este hozzá hajolt. Rásimította gondoskodását, énekelt neki, s a fa lassan növekedni kezdett. Évek múltak el, a csillagok száma pedig egyre nőtt az ágakon. Némelyik finoman pislákolt, másik ragyogva lobbant fel, de mindegyik Eszmi szeretetéből született. Ő sosem fáradt el; az angyali türelemből és tisztaságból épült. A gondoskodás lett a létezése, s a Csillagfa mindezt hálás fénnyel viszonozta.
Egy napon Isten ismét magához hívta: – Eszmi, eljött az idő. Karácsony estéjén a fát le kell vinned a Földre. Sok lélek készen áll rá, hogy megváltoztassa az életét. Egyetlen csillag magában hordozza az isteni szeretet minden összetevőjét. Aki befogadja, meg tudja változtatni az életét, abba az irányba, amelyre vágyik. Ez a te feladatod: juttasd el a fát azokhoz, akik meg tudják nyitni a szívüket.
Eszmi örömmel fogadta a küldetést. Karácsony éjjelén a Csillagfa ágai megnyíltak, és az angyal óvatosan a Földre ereszkedett vele. A hó puhán érintette apró lábait.
Az első csillagot egy idősebb hölgynek vitte. Egy nőnek, aki sokat látott és sok mindent megélt; hosszú idő óta úgy érezte, fénye talán már nem elég erős ahhoz, hogy bármit megváltoztasson. Egész életében adott másoknak: szeretett, segített, támogatott. A sajátjából adott akkor is, amikor már alig bírta. Kívülről erősnek tűnt, belül azonban napról napra gyűltek a terhei. A saját életében egyre nehezebben boldogult, mintha alig haladna valamire.
Azon az estén is ott ült a szobájában, körülötte a feladatok sora végtelennek tűnt. Leült, arcát a tenyerébe rejtette, és halkan mondta: – Adok, szeretek, segítek… mégis úgy érzem, a saját életem valahogy nem alakul. Valamit elrontottam? Nem jól csinálom? A kérdések már régóta benne éltek, most végre kimondódtak. Miért nem alakul úgy az életem, ahogy szeretném? Elfáradtam…
Ekkor rebbent meg körülötte a levegő. Eszmi ott állt előtte. A hölgy nem látta, de érezte a jelenlétet: gyengéd, békés, meleg, szeretettel teli. Az angyal tenyerében kibomlott egy apró, aranyló fénygömb – a Csillagfa egyik legfényesebb csillaga. A csillag lassan a hölgy mellkasához szállt, és hangtalanul belesimult a szívébe.
A nő mellkasában valami felengedett; mintha befagyott tájak olvadnának fel benne, mintha évtizedek súlya könnyülne el egyetlen pillanatban. A fény azt súgta: – Értékes vagy. Nem vagy egyedül. Álmaid valóra válnak. A hited meghozza a gyümölcsét.
A nő szeme megtelt könnyel, de ez nem fájdalom volt, hanem felismerés. A csillag finoman szétterjedt benne, melegséget vitt minden zugba, reményt a fáradt részekbe.
A következő hetekben lassan, de biztosan változni kezdett az élete. Először belül történt minden: a reggelek könnyebbé váltak, a teher kisebbnek tűnt, a feladatok nem tornyosultak olyan magasra. Mintha a csillag arra tanította volna, hogyan lélegezzen újra. Aztán megérkezett a valódi fordulat. Egy nap különös hívást érzett: itt az idő továbblépni, helyet adni annak az életnek, amelyre mindig vágyott.
Régóta dédelgetett egy álmot: egy otthont a természetben, nagy terasszal, ahol a reggelek békések, a napok nyugodtak. Sokáig, hosszú-hosszú évekig azt hitte, ez számára lehetetlen. Ám ekkor, mintha a sors megmutatná az utat, felbukkant egy lehetőség: egy kicsi ház az erdő szélén, nagy terasszal, madarak énekével, csenddel, békével. Pont olyan, amilyet hosszú idő óta a szívében hordott.
Régen habozott volna, most azonban a csillag fénye fellobbant benne. Elment, megnézte, és amikor kilépett a teraszra, a levegő friss volt, a fény tiszta, és hirtelen tudta: otthon van. Nem az épület miatt, hanem mert a lelke végre helyet talált – egy helyet, ahol békében és boldogságban élheti hátralévő életét.
Rövid időn belül odaköltözött. A természet ölelése, a reggelek fénye, a terasz csendje olyan lett számára, mintha a csillag minden nap kibontaná benne mindazt, amire hosszú időn át vágyott.
