A csillagok alszanak

A Hold sötét lett,

A fénye elveszett,

A csillagok alszanak,

Sehol sem látszanak.

Az emberek hallgatnak,

Meg sem szólalnak,

A világ hideg lett,

A szeretet elveszett?

Sötét lett mindenhol,

Talán, van fény valahol,

Egy csillag még pislákol,

Földünk talán haldokol?

Ha a szív még szeret,

A fényben újjászület,

A remény el nem veszett,

Szeressünk amíg lehet.

A fény

 

Lelkem a gyöngyszem,

Csillog a napfényben,

Beragyog mindent,

Vakítóan a hitben.

Nem bírja az, ki sötét,

Megvilágítom a lelkét,

Szembesül önmagával,

A fény valóságával.

Árasztom a fényem,

Fényként létezem,

Bölcsességem átadom,

Szívemből árasztom.

Elfelejett szó

 

Egy elfelejtett szó,

mint múlt emléke,

Titkok világába tévedt,

Fény nélküli várban réved.

Egy elfelejtett szó,

Álomban tárt ajtó,

Hol titkok nyílnak,

A szavak elmúlnak.

Eltűnt álmok világa,

Elveszett érzelmek múltja,

Az idő homokjába tévedt

Az elfelejtett szó végleg.

Égi Királynő

 

Sötét égen pompázik, ragyog a Hold,

Csillogó karjával mindent átkarol,

Égi Királynőként, mint tündöklő múzsa,

Varázslatos fényét a Földre szórja.

Sugárzik fénye, ahogy Földre száll,

Csillagok fényével az éjt festi át,

Varázslatot csempész az éji csendbe,

Álmokat hoz az álmodó emberi szívekbe.

Ragyogó Hold fényt hoz az éjszakába,

Rímeket sző az éjszakai szellő dallamába,

Mint égi Díva, ki mesébe simogatja a teremtést,

Jelenlétével átöleli a Föld mindenségét.

Arany Napfény

 

Napfény sugarai üdvözölnek reggel,

Rám mosolyog, ébreszt szeretettel,

Kellemes meleg éltető erővel,

Napindító csendes reménységgel.

Fénylő sugarai életet lehelnek a mának,

Aranyköntösbe varázsolnak tájat,

Az üde fű virág is meghajol,

ahogy az érintésére válaszol.

Tó vízen táncoló csillagok ezek,

A madarak is ebben fürdenek meg,

Lágyan átölelik a Földet és Eget,

Sugározzák fényük mindenkinek.