Elteltek az évek olyan gyorsan,
hogy csak az tudja igazán,
aki gyermeket nevelt fel:
mennyi erő, mennyi csendben hordozott teher,
mennyi fáradt nap, elnyúló hét
és rengeteg megélt esztendő marad mögötte.
Egy anya csak ad –
egyedül küzd, mégis tovább viszi a napokat,
segítség nélkül is kitart,
mert az anyai szív akkor is teszi a dolgát,
amikor már a teste súlyosan fárad.
A gyerekek elmennek… felnőnek,
az élet messzire viszi őket,
de néha még visszanéznek,
rád pillantanak egyetlen halk emlékre,
arra a fényre, amit tőled kaptak valaha.
Anya a szívét is odaadná,
még a gyermek fájdalmát is magára venné,
ereje fölé hajolva,
míg végül a teste elnehezül,
s csendben jelzi: túl sok volt már ez a teher.
Egyedül marad – mert ilyen az élet,
örök körforgás, amely sosem ér véget.
Ezt megérti minden nő,
aki már végigélte:
milyen mélységeken vezet át az anyai szív,
mennyi kimondatlan történetet őriz magában
a végtelen szeretet jegyében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése