A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novella. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: novella. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 27., hétfő

Híd




Afra gyönyörű afrikai lány volt, Franciaországban élt, és ott ismerte meg szerelmét Áront. Már az egyetemen egymásba szerettek. Áron szülei mindent megtettek, hogy szakítson Afrával. Nem tudták elfogadni, hogy Afra fekete bőrű, afrikai származású. Áron meglepetésként a szerelmesek hídjához hívta Afrát.
Szia Áron! – köszönt Afra.
– Szia Afra! – köszönt vissza Áron.
– Drágám döntöttem! – mondta Áron.
Afra azt hitte szakít vele.
– Igen? – kérdezte izgatottan Afra.
A szüleimmel örökre megszakítom a kapcsolatot. Nem szólnak bele többet az életünkbe.
Együtt zárták le a lakatot a szerelmesek hídjára. A kulcsot a folyóba dobták.
– A szerelmünk örök. – mondta Áron.
– Igen szerelmem! – válaszolta Afra, és meg csókolták egymást.

Rózsa


Mary éjjel, álmában csodás piros rózsákkal teli kertben járt, illatozta a rózsákat. Mikor felébredt, jól emlékezett mindenre. Az illatokat is érezte. Álmosan ivott egy kávét, és elindult dolgozni. Különösen jó kedve volt. Busszal járt a munkahelyére. Ahogy beért, az asztalon egy csokor vörös rózsa volt, és egy üzenet.
Este hat órakor meglátogatlak, kislányom! Megtaláltalak végre!
Szeretettel, édesapád!
Mary utoljára öt évesen látta az édesapját. Anyukájával Amerikába költöztek. Azóta semmit sem tudott apukájáról, mert ő a Fülöp-szigeteken maradt. Szülei elváltak. A boldogság töltötte el a szívét. A rózsáknak olyan volt az illatuk, mint az álmában. Egy álom vált valóra.

Eltűnt




Elizabeth és Mark szenvedélyes együttlét után ellazulva feküdtek az ágyban. Elizabeth biztos volt benne, hogy a szerelmükből házasság lesz. Ennyi év után is nagyon szerették egymást. Gömbölyödő pocakját megsimogatta. Hogyan mondja el Marknak? Gondolta, most alkalmas a pillanat.
– Drágám, szerelmünknek gyümölcse lesz. – mondta Elizabeth.
– Ezt most komolyan mondod? – csattant fel Mark.
– Igen! -válaszolt Elizabeth meglepődve a dühös Marknak.
– Én nem akarok gyereket! Ha nem veteted el, örökre eltűnök az életedből! – mondta dühtől feldúlva Mark.
Gyorsan felöltözött, az ajtót jól becsapta, és elment.
Elizabeth sírva borult a párnára. Soha többet nem látta gyermeke apját. Örökre eltűnt az életükből.

2024. május 18., szombat

Hála


Miguel a tengerparton sétált, csillagok ragyogtak az égen. Mély szomorúság volt a szívében. Az élete romokban volt. Se munkája, se párja semmije nem maradt. Mi értelme az életének? Kérdezte magától. Nem akart élni tovább. Egyszer csak egy férfi ott termett mellette. Észre sem vette.
– Jó estét! – köszönt a férfi.
– Jó estét! – köszönt Miguel.
– Szeretnék átadni egy üzenetet Önnek! Anna azt üzeni, légy hálás azért, amit megtapasztaltál. Különleges vagy.
Mire felfogta az üzenetet, a férfi eltűnt. Senkit nem ismert, akit Annának hívtak, csak az anyukáját, aki a mennyekben volt. Édesanyja mondogatta neki: „Különleges vagy Miguel" Felnézett az égre, és a szemei könnybe lábadtak.


Emlék


Nyári estén Ádám a teraszon üldögélt. Gyűrött fényképét nézegette, melyet oly féltve őrzött. Csak ez maradt neki. Egy emlék, melyen láthatja szerelmét, Angélát.
A háború elszakította őket. Hét éve keresi, kutatja, nem találja. A legszebb nő. A mosolya elbűvölő.
Nem bírta volna ki azt a sok borzalmat, ha nem idézi fel minden alkalommal Angéla arcát. Meg kell találnia! Nem adja fel. Szívében érzi, él, és várja őt.
Éppen a zsebébe tette vissza a fényképet, amikor lépéseket hallott.
Megfordult, és meglepetésében hangosan megszólalt:
– Angéla!
Karjaikat széttárták, és szorosan ölelték egymást. Egy szót sem tudtak szólni. Nem akarták egymást elengedni. Soha többé.


2024. április 23., kedd

Szerelem- gyógyulás- Malagában

 


Gyönyörű nyári este volt, a nap aranyló fényben úszott az égen. A felhőkön átszűrődő narancssárga fénysugarak kellemes hangulatot árasztottak egy igazi romantikus vacsorához illő estéhez. Maya izgatottan készült az esti találkozóra, mert a szerelme meghívta vacsorázni. Vörös estélyit vett fel, amely feszesen simult hibátlan testére. Hosszú, barna haját szépen kifésülte. Enyhe sminket tett az arcára, az ajkait vörös rúzzsal kiemelte. Azt akarta, hogy Michael szépnek lássa, az alkalomhoz illően felöltözve. Elegáns étterembe hívta meg vacsorára. Biztos volt benne, hogy Michael megkéri a kezét. Taxival ment el az étterembe.

– Szia Maya! Fontos dologról kell beszélnünk. – mondta Michael.

– Szia Michael! Rendben. – válaszolt Maya.

Maya látta, hogy az asztalra volt készítve egy szál vörös rózsa.

Michael átnyújtotta a vörös rózsát, és mondta:

– Imádod a vörös rózsát! Ez az utolsó vacsoránk együtt! Szeretném, ha szépen válnánk el.

Maya megfogta a rózsát, és ekkor egy tüske megszúrta. Spriccelt belőle a vér, de nem csak az ujjából, hanem a szívéből is. A sírás fojtogatta, de a szavak belefagytak. Nem tudott megszólalni. Nem erre számított. Olyan jól megvoltak. Mély szerelemmel szerették egymást. Nem veszekedtek soha. Mindent meg tudtak beszélni. Valamit nem vett észre? Van valakije Michaelnek? Elrontott valamit? Mi lehetett a baj, hogy el akarja hagyni? Gondolatok cikáztak a fejében. Összezavarodott. Annyit érzett, hogy a szíve majd megszakad az elhangzott mondattól. „Ez az utolsó vacsoránk együtt.” Futott végig újra Michael szavai a fejében.

Maya egy szalvétát tett a vérző ujjaira, és gyorsan kirohant az étteremből.

Michael utána sietett.

– Maya, kérlek, várj! – kiáltotta Michael.

Maya megállt, és könnyező szemekkel kérdezte:

– Miért?

– Nagyon szeretlek! – mondta Michael.

Közelebb lépett Mayához, arcát a két kezébe tette, és a szenvedély tüzével megcsókolta.

– Drága Maya! Nem akarom, hogy végignézd, ahogy meghalok. Beteg vagyok. Azt akarom, hogy úgy maradjak meg az emlékezetedben, ahogy most vagyok. Ezt akartam elmondani a vacsora alatt. – mondta Michael.

Maya meglepődve hallgatta. Már mindent értett. Magához húzta Michaelt, és azt mondta:

– Drágám! Imádlak! Ezt együtt fogjuk végig csinálni! Melletted leszek az utolsó percig!

Visszamentek az étterembe. Rendeltek vacsorát, és közben beszélgettek. Michael elmondta, hogy egy jó ideje nem érzi jól magát. Gyenge és fáradékony. Elment kivizsgálásra. Nem akarta ezt elmondani Mayának, mert úgy gondolta, semmi komoly, csak kimerült. Az állandó fejfájás az, ami aggasztotta. Tegnap tudta meg, hogy agydaganata van. Keresztülment minden kivizsgáláson az eredményt most tudta meg. Hat hónapja van hátra. Nem akarta megbántani, habár tudta, hogy nem igazán fogja megérteni Maya, miért döntött így. Nem akarja, hogy szenvedni lássa, és azt akarja, hogy Maya boldogan élje az életét. Gyönyörű, okos, és jószívű. Megérdemli a boldogságot.

Maya nagyon meglepődött. Michael élete szerelme. Nem tudná magára hagyni ebben a helyzetben. Végig mellette marad. Úgy döntött. Bármi lesz, ő nem hagyja el.

Hazamentek a vacsora után Maya otthonába. Michael elmondta, nem várja el tőle, hogy vele maradjon. Sokkal jobban szereti annál, minthogy szenvedjen mellette. Maya megmondta, márpedig végig vele marad. Viszont ezt a hat hónapot, vagy amennyi van, ki kell használniuk.

Szeretni, és szeretkezni kell. Michael ledöbbent. Micsoda nő! Csodálta, és ezért is szerette annyira. Szenvedélyes éjszakájuk volt. Még jobban szerették egymást, mint valaha. Michael végig csókolta az egész testét. A finom bőre illatát magába szívta, mely virágillatot árasztott. Törékeny testével úgy bánt, mintha porcelánból lenne, de mégis szenvedéllyel szerette. Maya végig simogatta Michael izmos testét, élvezte a férfi erejét. Biztonságot nyújtott számára. Ahogy ölelte és szerette, mintha Michaelnek a királynője lenne. Szívük egybe volt forrva. Mindenben összepasszoltak. Egymást imádták. A szenvedélyes együttlét után jót aludtak.

Reggel elmentek dolgozni. Mayának egész nap Michael járt az eszében. Nem is igazán tudott a munkájára figyelni. Hogyan segíthetne a szerelmén? Mindenhová el fogja kísérni. Hallani akarja az orvosoktól a pontos diagnózist. Lenni kell megoldásnak, gyógyírnak, hogy meggyógyuljon. Ezt el fogja mondani Michaelnek. Közben kitalálta, hogy el fogja vinni két hétre egy másik országba nyaralni. Azt hallotta, ha kikerülnek a betegek a megszokott környezetükből akkor van remény a gyógyulásra. De hová is menjenek? Valami nyugodt, de romantikus helyre gondolt.

Michaelt elkísérte mindenhová. Michael egész jól érezte magát, néha fájt a feje, ennek ellenére még dolgozott. Az orvosok valóban körülbelül hat hónapot adtak Michaelnek.

Maya sokat nézegette az internetet, hová vigye el Michaelt, gyógyulni. Megtalálta. Spanyolországba egy nyugodtabb, csendesebb helyre, Malagába. Ez egy gyönyörű sziget, és nyáron is elviselhető a meleg a magas páratartalom miatt. Sokat tudnak sétálni, kirándulni. A pálmafák alatt a homokos tengerparton csak gyógyulni lehet. Meg is vette a repülőjegyet. Ebből a zsúfolt városból jó lesz kimozdulni mindkettőjüknek. Alig várta, hogy elmondja Michaelnek személyesen a meglepetést.

– Michael, van egy meglepetésem neked! Úgy kell intézned a dolgaidat, hogy egy hét múlva utazunk nyaralni Spanyolországba, Malagába. – mondta boldogan Maya.

– Ez komoly? Tegnap még szó sem volt nyaralásról! – válaszolta meglepődve Michael.

– Drágám, én hiszek abban, hogy meggyógyulsz. Ehhez el kell innen menni, ki kell zökkenned ebből a környezetből. Azért találtam ki. Mit szólsz hozzá? – kérdezte Maya.

– Nagyon örülök neki! Tudom, hogy a legjobbat akarod. Javasolták is az orvosok. Köszönöm neked, drágám! Várom, hogy minden pillanatban együtt legyünk.

Michael nem bízott abban, hogy meggyógyul, mivel az orvosok nem mondtak neki semmi biztatót. Jóindulatú volt, és pici a daganat, de olyan helyen található, ahol nem lehetett műteni. Viszont hallott már és olvasott csodáról. Fel is szívódhat, el is tűnhet. Voltak ilyen estek. Maya pozitivitása jó hatással volt rá. Örült a nyaralásnak. hamar elteltek a napok, és eljött az utazás ideje.

Szépen bevásároltak mindent, ami kellett az utazáshoz. Izgatottan várták a reggelt, és alig bírtak aludni. A repülőgépen pihentek egy kicsit. Rövid volt az utazás, mindössze két óra.

Megérkeztek a gyönyörű szigetre Malagába.

Ahogy kijöttek a repülőtérről, megérezték a friss tengeri levegőt. Meleg volt, de finom, tiszta és sós. Mélyeket lélegeztek. Egymásra mosolyogtak, és beszálltak a taxiba, mely elvitte őket a szállodába. Szépen kipakoltak, és elindultak enni valamit. Gyönyörködtek a tenger szépségében. Nagyon közel voltak a szállodához. A pálmafák mellet sétáltak. Maya látta, hogy Michael arca kisimult az utazás fáradalmai ellenére. Ettek egy finom spanyol ételt, és sétálgattak. Eldöntötték, hogy másnap kipihenten tesznek egy nagy túrát.

Este hamar elaludtak. Reggel különösen jó hangulatban ébredtek. A friss tiszta tengerparti levegő meghozta a hatását. Megreggeliztek, ittak egy finom kávét, és elindultak.

Sok szép látnivaló volt Malagában. Megálltak megebédelni egy aranyos kis étteremben. Éppen ebédeltek, amikor egy középkorú férfi megkérdezte, leülhet-e az asztalukhoz. Nem volt hely máshol. Tele volt a kis étterem. Persze, illedelmesen mondták, hogy igen, természetesen. Ebédeltek. Egyszer csak a férfi megszólalt:

– Szeretnék bemutatkozni, a nevem Carlos Pablo Ruiz! Hogy érzik itt magukat Malagában? Ha szeretnék, szívesen ajánlok pár nevezetes szép helyet, amit érdemes megnézni. –mondta Carlos.

– Én Michael vagyok, a párom Maya! Még csak tegnap érkeztünk. Csodálatos itt! Köszönjük a kedvességét. Lehet, elfogadjuk. – válaszolta Michael.

A férfi jól öltözött volt, ötven- hatvan év közöttinek nézett ki. Kellemes kisugárzású, ősz hajú, és nagyon kedves modorú. Volt benne valami, ami miatt nagyon szimpatikusnak tűnt. Ezt Maya is érezte, és további beszélgetésbe kezdett.

– Nagyon jó kellemes itt a levegő. A tengerpart lenyűgöző, és finomak az ételek. A borok íze varázslatos! – mondta Maya.

– Valóban a borokról híresek vagyunk. Sokan járnak ide vissza.

Aki egyszer eljön nyaralni általában visszatér. Nagyon jó hely lelki, és fizikai gyógyulásra is Malaga. – válaszolta Carlos.

–Igazán? Ennek örülünk. Mi is pihenni, gyógyulni jöttünk. – mondta kicsit meglepődve Maya.

–Lenne kedvük sétálni itt egy kicsit velem? Mutatnék és mondanék valamit, ami érdekes lehet. – kérdezte Carlos.

Maya és Michael egymásra néztek. Elmenjenek-e az idegennel vagy ne. Valami vonzotta őket, és Michael megszólalt:

– Rendben menjünk sétálni. – mondta Michael.

Elindultak. Carlos elkezdett beszélni.

– Tudom, hogy meg vagytok lepődve. Gondolom nem gond, ha tegezlek benneteket? – kérdezte.

– Nem, dehogy. – válaszolta Michael.

– Köszönöm. Felfigyeltem rátok. Látom Michaelen, hogy beteg. Furcsa ez nektek, és szokatlan. Meg kellett, hogy szólítsalak titeket. Késztetést éreztem. Michael ott mélyen hívott engem. Igen, mindez hihetetlen számotokra, de mindjárt elmagyarázom. Tudok segíteni a gyógyulásban. Nem vagyok varázsló, de olyat mutatok meg, ami segíthet. Viszont ebben Michaelnek kell döntenie. Valóban meg akar-e gyógyulni vagy sem. Szeretném, ha most válaszolnál. Ha nem akarod, hogy segítsek, akkor kérlek, mondd meg. Nem kérek érte pénzt, ne ijedjetek meg. Semmi mást, csak minden nap pár órát az időtökből. – magyarázta el a dolgokat Carlos.

– Húha! Most aztán igazán meglepett minket. Milyen gyógymódot ajánl? Ezt csak szeretnénk tudni. Honnan tudta, hogy beteg vagyok? Nem is mondtuk! Én hívtam volna oda? Én nem tettem ilyet. Legyen szíves válaszolni. Utána döntök, hogy akarom-e, vagy sem. Köszönöm szépen! – Tette fel a sok kérdést Michael.

– Én azt tanítom meg neked, hogyan szeresd önmagad. Semmi hókuszpókusz. Az energiád elkezdett csökkenni, azt látom, hogy csupa szürkeség leng be. Ezt nem a valódi szemeimmel látom, hanem a mesteri szemeimmel. Igen, te hívtál. Segítségért kiabált a lelked. Én meghallottam. Nincs még itt az időd meghalni, de persze dönthetsz másként is. – válaszolta meg a kérdéseket Carlos a mester.

Bizony ő egy mester volt. Aki bölcs, és tanított. Mindig megérezte azt, ha készen állt valaki a változásokra, a gyógyulásra. Nem volt sok tanítványa. Csak ámult Michael és Maya azon, amit hallottak. Maya Michaelre nézett a nagy szemeivel. és várta a válaszát.

– Rendben, Carlos, meggyőzött. Mikor kezdjük? Szeretnék meggyógyulni. – válaszolta Michael.

Maya nagyon örült, hogy Michael így döntött.

– Ha nektek is megfelel, akkor minden nap ebéd után két- három órát beszélgetnék Michaellel a tengerparton. Semmi mást, csak ásványvizet hozzál magaddal. – mondta Carlos Mester.

– Rendben, akkor holnap egy órakor találkozunk a szálloda előtt. – válaszolta Michael.

Elköszöntek a Mestertől, és visszaindultak a szállodába. Nagyon meg voltak lepődve. Milyen érdekes dolog történt velük. Kicsit kételkedtek, de úgy gondolták, nincs mit veszíteniük. Ez nagyon gyorsan történt. Viszont volt bennük valami jó érzés ezzel a dologgal kapcsolatban. Megvacsoráztak, majd kiültek a tengerpartra a homokba, és végig néztek egy naplementét. Gyönyörű volt. Azután bementek, és szerették egymást.

Szenvedélyesen szeretkeztek. Aztán egy jót aludtak, az ablakon beérkező friss tengerparti levegő nyugodt alváshoz segítette őket. Másnap várták a találkozót.

Maya úgy döntött, hogy elmegy vásárolni, amíg Michael a Mesterrel beszélget. Megebédeltek a szállodában. Maya elment, Michael a tengerpartra igyekezett. Ahogy sétált, látta, a Mester már várja. Sétálgatott a parton.

– Szép napot, Carlos! – köszöntötte Michael.

– Magának is, Michael! – válaszolt Carlos Mester. - Akkor kezdjünk is hozzá. Szeretnék neked elmondani pár dolgot, mire számíthatsz. Ha esetleg mégis meggondolnád magad, én megértem. Még most az elején tisztázni szeretnék egy két dolgot, azzal kapcsolatban, hogy mi vár rád. – mondta a Mester.

– Rendben, hallgatom. – felelte Michael.

– Ez, amit én tanítok, az önszeretetről szól. Beteg lettél, mert nem szereted magad. Persze, ehhez kapcsolódik még az, amit örököltél a szüleidtől. Első dolgunk az lesz, hogy megmutatom, hogyan engedd el a haragot és gyűlöletet, amit magad iránt érzel, fontos a megbocsátás is önmagad felé. Mások iránt is, de a legfontosabb önmagad iránt megbocsátani. Sok minden történt veled gyerekkorodban. Sok trauma ért. Látom. Olvasok benned, az életedben, a fejedben, érzéseidben. Ne kérdezd, honnan tudom. Majd egyszer te is eléred ezt. Most, amit tudnod kell,  bizony sokszor lesz fájdalmas számodra, nem testi, hanem érzelmi szinten. Elengedni, de előtte felhozni a sok sérelmet, sérült érzelmeket, bizony fájdalmas. Hiszen újra átérzed azokat, ha nem olyan erősen, mint a múltban, de érezni fogod. Nem lesz kellemes. Akkor is akarod? Készen állsz? Hosszú lesz, hónapokba telik, de meggyógyulsz, nem csak testileg, lelkileg is. – magyarázta el a lényeget a Mester.

– Szeretném végig csinálni. Hiszen biztosan nem véletlenül jöttünk ide nyaralni. Kaptam egy második esélyt. Vállalom azt, amivel jár. – válaszolta Michael. Veszíteni nem veszíthetek, csak nyerhetek.

A Mester elkezdte tanítani Michaelt. Visszamentek együtt a gyermekkorába. Sok fájdalmas trauma volt elrejtve, amikről, azt hitte, már elengedte őket. Volt, hogy belekönnyezett. Mindennap tanult valami újat. Sok mindent meg kellett bocsájtani önmagának, amiktől szintén szépen megvált. Fájdalmas érzések özöne. Rájött, hogy tényleg nem szereti önmagát. Azt hitte, jóban van magával. Tévedett. Sőt, haragudott magára, nagyon magas fokon. Ezért lett agydaganata. Mindezt a hat nap alatt megtanulta.

Amikor nem a Mesterrel volt, akkor Mayával megbeszélték a dolgokat. Ő mindenben támogatta, átsegítette a szeretetével Michaelt. Maya tudta, látta, hogy milyen nehéz ez a folyamat érzelmileg Michaelnek. Maga is meglepődött, mik vannak a múltjában, hiszen soha nem beszélt róla. A családjáról sem tudott semmit. Nem véletlenül. Elfojtott rengeteg fájdalom. Michael egy magabiztos, karakteres, de finom jellemű férfi volt. Viszont, mint kiderült, belül egy sérült érzelemmel rendelkező emberként élt. Ezek a dolgok lassan, de távoztak Michaelből.

Carlos megtanította neki hogyan kell elengedni. Ehhez Michael is kellet. Képes volt szembenézni a legnagyobb félelmeivel. Bátorság nélkül ez nem ment volna. Jól haladt.

Sokat sétáltak, és a pálmafa alatt szerettek üldögélni. Összeölelkezve, boldogan. Kivittek egy finom pohár bort, és kortyolgatták, miközben minden este végig nézték a naplementét. Ennél szebb látványt és érzést sehol nem éreztek. Nem volt kedvük hazamenni, a zsúfolt városba, Párizsba. Eljött az utolsó nap, az elköszönés Carlos Mestertől. Azon gondolkodtak, hogyan hálálják meg ezt a Mesternek. Egy üveg finom bort vettek neki. Igaz, megbeszélték, hogy interneten és telefonon tovább segíti Michaelt egészen addig, amíg szükséges. Utolsó tanítási nap volt, és véget ért. Maya is odament hozzájuk. Vitte az ajándékot.

– Kedves Carlos! Szeretnénk neked megköszönni azt, amit Michaelnek adtál. Azt, hogy elkezdted vele megtanítani az önszeretetet. Azt mondtad, pénzt nem fogadsz el tőlünk. Szeretnénk ezt átadni neked, és este meghívnánk egy vacsorára. – mondta Maya. Átnyújtotta Maya az üveg bort.

– Nem is tudom ezt neked meghálálni, Mester, soha! Tiszta szívemből köszönöm szépen! Tartani fogjuk a kapcsolatot, és a további tanítást, elmondod majd telefonon, vagy emailben. – mondott hálát Michael.

– Nincs szükség a hálálkodásra. Ez nem igazán az én érdemem. Ez Michaelé. Ha ő nem áll készen, akkor nem indul be nála a gyógyulás és a tisztulás folyamat! Köszönöm szépen a finom bort, és elfogadom a vacsora meghívást! – válaszolta a Mester.

Elköszöntek egymástól, és abban maradtak, hogy este találkoznak az étteremben. A Mester mosolygott, mert látta, hogy Michael egyre tisztább, és a feketés szürke köd, ami körbevette, egyre oszlik szét. A gyógyulás elindult. Maya szeretete és szívbéli szerelme Michael iránt csak erősítette a gyógyulást.

Michaelnek egyre kevesebbet fájt a feje. A jó tiszta tengeri levegő, a nyugodt környezet, a tanítás és Maya odaadó figyelmessége, szeretete együtt gyógyította.

A Mesterrel eltöltöttek egy utolsó kellemes estét. Beszélgettek, nevetgéltek, viccelődtek. Hatalmas humora volt a Mesternek. Persze a jó finom bor, amit fogyasztottak, hozzásegített a jó hangulathoz. Elköszöntek egymástól. Másnap hazautazás. Szomorúak voltak, mert nagyon jól érezték magukat Malagában. Mindent összepakoltak, és lefeküdtek aludni. Reggel még tettek egy sétát a tengerparton, és megbeszélték, hogy újra visszajönnek. Megszerették a csodás helyet, hiszen itt kezdődött el Michaelnek egy új élet, természetesen Mayával.

Nyugodt volt az útjuk hazafelé. Mind a ketten saját otthonukba tértek haza. Másnap Michaelnek mennie kellet az orvosához, mert az új vizsgálatokat akart elvégezni rajta.  Látni akarta. mennyire haladt előre a daganat. Maya megígérte, hogy elkíséri. Jót pihentek, hiszen elfáradtak az utazásban.

Reggel hívták egymást, és találkoztak a kórház bejáratánál.

Izgultak, amikor véget ért a kivizsgálás, vajon mit mond az orvos. Michael jobban érezte magát, de hát akkor is az eredmények fontosak. Behívták őket az orvos irodájába.

  Örömmel tudatom, kedves Michael, hogy az eredményei meglepően jók! A daganat alig látszik. Összehúzódott. Úgy néz ki, fel fog szívódni. Nagy a valószínűsége, hogy pár hónap, és eltűnik. Maga meg fog gyógyulni! – közölte mosolyogva az orvos.

  Ez valóban jó hír! – válaszolta Michael!

  A gyógyszerek adagjait lecsökkentettem. Egy hónap múlva újra elvégezném ezeket a vizsgálatokat. Akkor találkozunk újra. – mondta az orvos.

Átnyújtotta a papírokat és a recepteket, majd elköszöntek egymástól.

Michael és Maya egymásra mosolyogtak, és boldogan megölelték egymást. Erre számítottak, de mégis egy bizonyíték volt arra, amit tudtak.

Michael minden nap figyelte önmagát, és alkalmazta azt, amit Carlos Mester tanított neki. Voltak nehezebb napok és könnyebbek. Hosszú folyamat volt az egész, de megérte. Gyógyult, és egyre jobban érezte magát. Elkezdte szeretni önmagát. Egy hónap múlva visszamentek az orvoshoz, és a daganat eltűnt! Teljesen felszívódott. A gyógyszereket sem kellett tovább szednie. Meggyógyult. Két hónap múlva kellet újra az orvoshoz menne Michaelnek. Akkor is mindent rendben talált. Boldogok voltak Mayával. Felhívták a Mestert.

 – Szia Carlos! Jó hírünk van! A daganat teljesen eltűnt! Meggyógyultam! – mondta örömmel Michael.

  Sziasztok! Ez nagyszerű hír! Köszönöm, hogy elmondtátok! – Mondta örömmel a Mester.

– Lefoglaltuk már most a repülőjegyet, és megyünk a nyáron hozzád! Ott fogunk megesküdni! Szeretnénk felkérni tanúnak, Carlos Mester! – mondta Michael lelkesen.

  Boldogan vállalom! Megtiszteltek engem! Már nem soká jöttök! Pár hónap. Addig is, Michael, folytasd, kérlek, amit megbeszéltünk. Nagyon várom, hogy személyesen is láthassalak benneteket, és megbeszéljük az elmúlt hónapok eseményeit. –– válaszolta a Mester örömmel.

Elköszöntek egymástól. Teltek a napok, hetek, hónapok. Maya izgatottan készült az esküvőre. Együtt kiválasztották a mennyasszonyi ruhát Michaellel. Csodaszép volt benne. Michael nézte a szerelmét, és tudta, ő a legnagyobb csoda az életében. Eljött az utazás napja. Várták a találkozást a Mesterrel. Az utazás simán ment. Megérkeztek. Boldogan ölelték meg egymást a Mesterrel. Az esküvő napja is elérkezett. Maya gyönyörű volt a hófehér mennyasszonyi ruhájában, Michael is ki volt virulva. Ragyogtak mind a ketten. A Mester nagyon boldog volt, mert látta a fiatal párt, és azt is, hogy együtt maradnak egy egész életen át. Igazi szerelmespár. Ez nem karmikus, ez több annál.

Maya és Michael boldogan éltek, de nem Párizsban, hanem Malagában. Odaköltöztek. Michael teljesen meggyógyult, és elérte azt a szellemi, érzelmi szintet, spirituális tudást az életében, amit Carlos Mester. Sokat találkoztak és beszélgettek egymással. Neki is lettek tanítványai.

Mayának örökre hálás volt. Nem hagyta el, hiába kérte azon a napon az étteremben. Az igazi szerelem az: ha akkor is szeretnek, és nem hagynak el, ha baj van. Jóban rosszban mindig együtt maradnak.




2024. április 21., vasárnap

Tűz


Maya egy szalvétát tett a vérző ujjaira, és gyorsan kirohant az étteremből.
Michael utána sietett.
– Maya kérlek várj! – kiáltotta Michael.
Maya megállt, és könnyező szemekkel kérdezte:
– Miért?
– Nagyon szeretlek! – mondta Michael.
Közelebb lépett Mayához, arcát a két kezébe tette, és a szenvedély tüzével meg csókolta.
– Drága Maya! Nem akarom, hogy végig nézd ahogy meghalok. Beteg vagyok. Azt akarom úgy maradjak meg az emlékezetedben, ahogy most vagyok. Ezt akartam elmondani a vacsora alatt. – mondta Michael.
Maya meglepődve hallgatta. Már mindent értett. Magához húzta Michaelt és azt mondta:
– Drágám! Imádlak! Ezt együtt fogjuk végig csinálni! Melletted leszek az utolsó percig.

Tüske

 

Maya izgatottan készült az esti találkozóra mert a szerelme meghívta vacsorázni. Vörös estélyit vett fel, amely feszesen simult hibátlan testére. Biztos volt benne, hogy Michael megkéri a kezét. Taxival ment el az étterembe.
Szia Maya! Fontos dologról kell beszélnünk. – mondta Michael.
– Szia Michael! Rendben. – válaszolt Maya.
Maya látta, hogy az asztalra volt készítve egy szál vörös rózsa.
Michael átnyújtotta a vörös rózsát, és mondta:
– Imádod a vörös rózsát! Ez az utolsó vacsoránk együtt! Szeretném, ha szépen válnánk el.
Maya megfogta a rózsát, és ekkor egy tüske megszúrta. Spriccelt belőle a vér, de nem csak az ujjából, hanem a szívéből is.

2024. április 8., hétfő

Dolce destino – Édes sors

 

Jenna éppen bezárta a boltját, és úgy döntött, sétál egy kicsit. Ma lenne a kislánya kilenc éves, ma ünnepelnék a születésnapját. Nagyon nehéz ilyenkor otthon lennie, inkább sétálgat. Vannak olyan napok, amikor nagyon nehéz, hiszen hiába telt el öt év, akkor sem tudja magát túltenni a családja elvesztésén. Folyton lejátszódik előtte az a nap, amikor csörgött a telefonja, és akkor közölték vele, hogy a férje és a kislánya autó balesetben szörnyethaltak. A sokk, ami érte, talán soha nem múlik el. Könnyek öntötték el, és leült egy padra. Annyira hiányoztak neki a szerettei! Mióta elveszítette őket, csak a munkába merült el, nem járt sehova, nem beszélgetett senkivel. Egyedül a szívbéli barátnőjével, Carmennal tartotta a kapcsolatot. Ő nem hagyta magára, és minden nap felhívta, ha csak tehette, meglátogatta. Próbált segíteni a lelki fájdalmán, elterelni a figyelmét, ami nem igazán sikerült. Carmen tudta, hogy Jenna kislányának születésnapja lenne, és azt is tudta, ma nehéz napja lesz a barátnőjének. Felhívta:

– Szia, Jenna! Merre vagy? Hogy vagy, drága? – kérdezte Carmen.

– Szia Carmen! Éppen hazafelé sétálok, egy kicsit üldögélek egy padon. Olyan szép az idő! – válaszolta Jenna.

– Mikor érsz rá holnap? Szeretnélek meglátogatni, egy jót kávézni veled. Már egy hete nem láttuk egymást. Minden rendben? – kérdezgette barátnőjét, persze tudta, az nem fog neki panaszkodni, de a hangján hallotta, hogy sírt.

– Holnap zárva lesz az üzlet, mert ünnep lesz, így bármikor jöhetsz, és elmehetünk valahova sétálni, szép idő ígérkezik. Hogy hogy vagyok? Nem a legfényesebben. Ez a nap örökké fájdalmas lesz a szívemnek, hiszen tudod. – válaszolta Jenna.

– Igen, tudom, drága, nem is akartam ma menni, pont ezért. Ezen a napon egyedül szeretsz lenni. Szeretlek, tudod, és bármikor hívhatsz, ha úgy érzed, szükséged van rám. Holnap délelőtt tíz órára nálad vagyok. Pihenj. Puszi! – köszönt el Carmen.

– Szia! Oké! Várlak holnap, és köszi, hogy gondoltál rám! Neked is jó pihenést! – válaszolt Jenna.

Másnap Jenna kicsit jobban érezte magát. Jót aludt, nem kellett korán kelnie. Főzött egy kávét, és köntösben ki ült a teraszra, kellemes, friss reggeli levegő járta át. Az életén gondolkodott. Mi értelme van így élnie, a családja nélkül? Talán soha nem lép túl ezen a sok fájdalmon? Nem tudja őket elengedni. Szíve mélyén tudta, hogy a férje is azt szeretné, ha élné tovább az életét, de neki nem megy. Jenna harmincöt éves, vékony, szőke, hosszú hajú, kék szemű, szép arcú nő volt. Kedves tekintetű bájos külsejű. Egy kis boltot üzemeltetett, mert saját készítésű süteményeket árult. Volt pár alkalmazotta.

Nagyon szerette a szakmáját, melyben nagyon ügyes volt: Régebben több versenyt is megnyert, imádott új süteményeket készíteni, melyeket ő talált ki. Az elmúlt pár évben viszont már nem alkotott újat. A jelenlegi lelki állapotában nem ment. Közeledett a tíz óra, Carmen mindjárt megérkezik. Felöltözött, rendbe tette a frizuráját. Carmen mosolyogva lépett oda hozzá és megölelte.

– Szia Jenna! Hogy vagy, drága barátnőm? – kérdezte kíváncsian Carmen.

– Köszönöm szépen, egész jól vagyok. És te, hogy vagy, Carmen? – kérdezett vissza Jenna.

– Köszönöm szépen, én is nagyon jól vagyok. Boldog vagyok, mert egy örömhírt hoztam neked. Tudod, két hét múlva lesz a születésnapod. A párommal szeretnénk neked egy nagyon szép ajándékot átadni. Szeretnénk, ha fel is használnád. Ígérd meg nekünk, hogy felhasználod! – kérlelte Carmen a barátnőjét.

– Carmen, mi az? Hogy ígérhetnénk meg valamit, amiről azt sem tudom mi az? – válaszolta Jenna. Carmen átnyújtotta a borítékot.

– Boldog születésnapot kívánunk! Persze tudom, hogy hamar van, de ezt muszáj volt most átadnom. Ha kinyitod, meglátod, miért. – mondta boldogan Carmen. Jenna kinyitotta, és látta, hogy egy repülőjegy van benne, Olaszországba. Ráadásul teljes ellátással, apartman lefoglalva, és három nap múlva indulnia kellene.

– Ez nem fog menni, Carmen! Én nem tudok elutazni sehova, nagyon aranyosak vagytok! Mi lenne a boltommal? – kérdezte meglepetten.

– Én már mindent elintéztem az alkalmazottaiddal, és én is segítek, amíg hét napig odaleszel. Bízz bennem! Azt szeretnénk, ha kikapcsolódnál, kimozdulnál egy kicsit. Más környezet, más kultúra, más emberek, és pihennél. Állandóan csak keményen dolgozol! Megérdemled a pihenést. A lelked is megújul. – magyarázta Carmen, miért is kellene elfogadnia az ajándékukat.

– Hát nem is tudom… Végül is pont tegnap gondolkoztam azon, hogy a férjem is azt szeretné, ha tovább lépnek, és boldog lennék. Biztosan figyel, és nem tetszik neki, hogy ennyit szomorkodom… – válaszolta Jenna

– Pontosan! Nagyon örülök, hogy te is így gondolod! Akkor menjünk és vásároljunk be az Olaszországi nyaralásodra. Megveszünk mindent, ami kellhet az egy hetes pihenésedre. Gyere menjünk, és megebédelünk valahol. – mondta örömmel Carmen.

Nagyon boldog volt Carmen, mert tudta, Jenna elindult végre a lelki gyógyulás útján. Szép idő volt, sétáltak egy kicsit, majd bevásároltak az utazáshoz. Carmen jó alaposan felkészült, még listát is írt. Jenna meg is lepődött. Ittak egy finom kávét, majd hazaindultak. Jenna izgatott lett, milyen lesz egyedül utaznia, hogyan fogja magát érezni az úton. Carmen erre is felkészült. Mindent, amit érdemes megnéznie Velencében, azt összeírta egy jegyzetfüzetbe, és átnyújtotta a barátnőjének.

– Tessék, ez a tied! Minden rajta van, ahová érdemes elmenned. Hidd el, csodás lesz! – mondta Carmen.

– Köszönöm szépen! Nem is jutok szóhoz, meg vagyok hatódva. Ennyire figyelsz rám, drága barátnőm! Megölelte és elsírta magát Jenna.

– Annyira szeretlek, tudod, ugye? Ha te nem lennél, már lehet én sem. – válaszolta Jenna.

– Ugyan már, ne sírj! Én is imádlak! Te nem csak a barátnőm vagy, sokkal több annál! Ismerlek, te is megtennél mindent értem, ha én lennék nehéz helyzetben. – mondta Carmen.

Jenna és Carmen megölelték egymást, majd megbeszélték, hogy holnap felhívják egymást. Utazás előtti napon találkoznak és átnéznek mindent, nehogy itthon maradjon valami. Carmen kiviszi a repülőtérre Jennat. Kellemesen elfáradva, izgatottan aludt el Jenna. Másnap munka után elkezdett a bőröndjébe pakolni. Szépen összekészített mindent. Carmen is segédkezett, és át is ellenőrizték a dolgokat. Az alkalmazottaival is mindent megbeszélt. Carmen intézi a pénzügyeket a boltban, amíg távol lesz. Így nyugodtan utazhat el. Eljött a nagy nap. Izgult, mint egy kisgyerek.

– Jó utat, barátnőm! Aztán hívj engem, ha megérkeztél! Remélem, megismersz ott kint egy helyes olasz férfit! Ideje lenne boldognak lenned! – viccelődött Carmen.

– Carmen, miket beszélsz! Jó, tudom, jót akarsz nekem. Pont egy olasz férfi? Hát érdekes lenne! Hívlak persze, minden nap. – válaszolta mosolyogva Jenna.

– Miért is ne lehetne pont egy olasz pasi? Szép vagy, és csinos és kedves! Megérdemled a boldogságot! – ölelte meg a barátnőjét, és köszönt el Carmen.

– Szia, drága barátnőm! – köszönt el Jenna is.

Jenna felszállt a repülőgépre, és kényelmesen élvezte az utazást. Megérkezett az apartmanjába, majd hívta a barátnőjét, hogy megérkezett. Lepihent egy kicsit, mert éjszaka nem sokat aludt. Rendbe szedte magát, és úgy döntött, sétál egyet, és megvacsorázik valahol. Szétnéz ezen a csodálatos helyen. Elindult, és meglátott egy kis aranyos éttermet, ami közel volt a szállásához. Gondolta, eszik egy finom olasz ételt, és iszik egy kávét. Besétált, és helyet foglalt.

– Jó napot, mit hozhatok? – kérdezte egy kis akcentussal a jóképű pincér.

– Szeretném az étterem specialitását megkóstolni, és egy kávét kérnék még. – válaszolta Jenna.

– Rendben! Nagyon jól választott! Milyen kávét parancsol? Mokkát, cappuchinot vagy törököset? – válaszolta a pincér.

– Húha, nem is tudom… Mondjuk egy finom olasz hosszú kávét talán…

Közben nézelődött, és megakadt a szeme egy magas jóképű, sármos olasz férfin. A pincérrel beszélgetett. A férfi észrevette, hogy nézik, és visszamosolygott. Jenna meglepődött, és gyorsan ő is elmosolyodott, majd elfordította a fejét. Maga sem értette, miért mosolygott vissza. Már megtörtént. Kicsit mérges is lett magára. Mit gondolhat róla a férfi?! Az a hír járja, hogy az olasz férfiak imádják a nőket. Na ezt most jól megcsinálta. Már közeledik is hozzá a pasi. Jaj, pont felé tart. Most mit csináljon? A férfi oda is szól hozzá:

– Jó napot kívánok, hölgyem! Megengedi, hogy leüljek? Először jár itt nálunk ebben az étteremben? Antonio vagyok, az étterem tulajdonosa. – szólt tökéletes angol kiejtéssel a férfi.

– Igen, először járok itt! Jenna vagyok! – mutatkozott be meglepődve, zavartan Jenna.

– Ha bármire szüksége lenne, vagy szeretne információt Velencéről, keressen bátran! Ha gondolja, szívesen elkísérem egy városnézésre is. – ajánlotta fel Antonio.

– Ó! Köszönöm szépen, nagyon kedves Öntől! – válaszolta Jenna. Közben megérkezett a vacsorája is. Még meggondolom, lehet élek a kedvességgel. Minden hölgyet elkísér városnézésre, aki először tér be ide? – kérdezte kíváncsian Jenna.

– Nem dehogy! Időm sem lenne rá, csak az ön bájos arca elbűvölt engem, és láttam, hogy egyedül érkezett. Bocsásson meg nekem, ha éltem ezzel a lehetőséggel, hogy megszólítottam, és felajánlottam a szolgálataimat. – válaszolta kedvesen a férfi.

Jenna elgondolkodott, hogy éljen–e a lehetőséggel vagy nem. Egyedül nem olyan élvezetes ezen a szép helyen. Ráadásul nagyon szimpatikus volt neki Antonio, volt benne valami, ami vonzotta. A jelleme is, ahogy beszélt, és a szemei! Olyan tiszták voltak, és huncutok. El lehetett benne veszni. Hát még a csábos mosolya. Még az ajkait is megfigyelte. Szép formás vastag szája volt, és azt vette észre, hogy elkalandozott azon mi lenne, ha meg csókolná. Hát ezen önmaga is meglepődött, még zavarba is jött. Eszébe jutott Carmen barátnője. Igaza volt, és lám belépett az életébe egy olasz pasi. Bizony ő elmegy vele városnézésre. Gyorsan felhívta a barátnőjét, és mindent elmesélt neki. Volt nevetés és kacagás a telefonban, Jenna boldogan izgatottan mesélt, Carmen nagyon örült neki, és viccelődött.

– Még lehet, hogy férjhez mész Olaszországban Jenna – mondta nevetve.

– Ugyan már Carmen! Ez, csak egy városnézés lesz Antonioval. – válaszolta Jenna.

– Na, az majd kiderül! – kuncogott Carmen.

Abban maradtak, hogy mindenről be fog számolni Jenna, mert Carmen kérte, hogy mindent tudni szeretne. Jenna megígérte hívni fogja, ha hazaért a városnézésből. Izgatottan feküdt le aludni, és úgy is ébredt másnap reggel. Kicsinosította magát, felvette a kissé tapadós, de szolid ruháját, majd elindult az étterembe. Gondolta megreggelizik és iszik egy kévét. Bízott benne találkozik Antonioval, és elmondja neki, hogy elfogadja a városnézést. Úgy is lett. Megreggelizett ivott egy finom kévét, és Antonio az étteremben volt aznap. Odament Jennahoz.

– Szép napot kívánok Jenna! Hogy érzi magát ezen a napsütéses szép napon? – kérdezte kedvesen, mosolyogva.

– Köszönöm szépen csodásan! És te Antonio, hogy vagy ma? – kérdezte Jenna, hogy további beszélgetésre invitálja a férfit.

– Köszönöm szépen, máris jobban vagyok, hogy láthatom kegyed gyönyörű mosolyát! – válaszolta huncut mosollyal Antonio, s közben helyet foglalt Jenna asztalánál.

Jenna nagyon örült így biztosan eltudja mondani, hogy elfogadja a meghívást a városnézésre, na meg szerette a férfi társaságát, és élvezte a bókjait.

– Azt szeretném mondani Antonio, hogy elkísérhetsz engem a városnézésre, nagyon örülnék neki. Bemutatod nekem Velence szépséges részeit. Így nem tévedek el, és biztonságban leszek. – mondta Jenna.

– Ó! Ez szuper! Kérdezni is akartam meddig maradsz Velencében? Ma ráérek, mindent elintéztem az étteremben, ha gondolod indulhatunk! – ajánlotta fel a férfi.

– Pár napom van még. Mehetünk! Hiszen erre vágyom, hogy élvezzem Velencét. Kifizette, amit fogyasztott, és elindultak.

Antonio kedvesen elvitte a legszebb helyekre, és beszélt meg mutatott mindent, ami csak eszébe jutott. Elvitte gondolázni  Jennat. Mindenhol csak víz, és egy romantikus pezsgőzésben volt részük. Jenna élvezte, hiszen mindig szerette volna átélni ezt az élményt. Most megtörtént.



 Antonio finoman érdeklődött, hogy férjnél van– e Jenna.

Jenna elmondta, hogy özvegy. Elveszítette a családját pár éve egy balesetben. Antonio nem is kérdezett többet, nem akarta felszakítani a sebeket. Jenna is megtudta, hogy elvált Antonio, és van egy hatéves kisfia. Egyedül él, és az étterem az élete a szíve csücske. Jenna beszélt a kis boltjáról, a süteményeiről, melyeket ő talált ki. Sok közös volt bennük. Antonio imádott főzni a konyhában sokat segít a szakácsoknak. Meg is pihentek egy kedves étteremben. Megebédeltek. Jó humora volt a férfinak így sokat nevettek. Nem is emlékezett Jenna arra, hogy mikor nevetett ennyit utoljára. Mikor megebédeltek elindultak hazafelé. Antonio meghívta egy fagyira.

– Jenna gyere meghívlak egy finom fagyira! Itt lehet kapni egész Velencében a legfinomabb fagyit. – szólt Jennahoz Antonio.

– Köszönöm szépen! – válaszolta Jenna.

Jó meleg volt a fagyi gyorsan olvadt. Jenna arca fagylaltos lett, és le is csurgott a pulcsijára. Antonio odalépett, és egy szalvétával letörölte az arcáról. Jó közel hajolt, és lágyan ért Jenna arcához. Érezték egymás illatát, és vibrált közöttük a levegő.

– Ó! Milyen idétlen vagyok! – szólalt meg Jenna.

– Dehogy is, csak meleg van és gyorsan olvad a fagyi. – válaszolt Antonio.

Antonio erős vonzalmat érzett Jenna iránt. Érezte a nő is akarja őt. Nem tudta hogyan is közeledjen, annyira vágyott a csókjára. Félt, nehogy az ellenkezőjét érje el, és megharagudjon. Úgy gondolta hazakíséri, és tesz egy próbát. Lesz, ami lesz! Haza értek Jenna szállásához. Jól elfáradtak. Jenna zavarban volt. Most mit csináljon? Behívja, vagy ne? Nem is ismeri. Viszont akarja, és szeretné, ha ölelné és csókolná. Össze volt zavarodva. Saját magán meg volt lepődve. Létezik ilyen? Szerelem első látásra? Nem hitt benne. Akkor, ha ez nem az, akkor mi történik vele? Nincs idő további gondolkodásra. Megszólalt:

– Antonio szeretném, ha bejönnél, és még egy kicsit beszélgetnénk! Persze ha te is szeretnél, és ráérsz még. – szólalt meg Jenna kicsit zavartan.

– Nagyon szívesen ráérek! – válaszolta izgatottan Antonio.

Mind a ketten zavarban voltak, mint a tinik. Pedig már nem voltak gyerekek. Antonio is érezte itt valami más van, eddig soha nem érzett ilyet. Bizsergett, zavarban volt, sőt a szíve is hevesebben vert, amikor egész közel került Jennahoz. Mi történik velem? Szerelmes lettem? Gyorsan odafordult Jennahoz, és megfogta az arcát, és odahajolt kedvesen. Jenna nem ellenkezett. Antonio odaérintette az ajkait Jenna ajkaihoz és elkezdte csókolni. Lassan majd egyre hevesebben. Jenna viszont csókolt. A szívük egyre hevesebben dobogott. A férfi finoman simogatni kezdte, lágyan érzékien. Egymást simogatva, felgyorsulva a szenvedélytől az ágyon folytatták. Megszűnt körülöttük a világ. Csak ők voltak, a vágyak a csókok, az ölelések, a felhevült testük. Szerették egymás minden porcikáját. Átadták magukat a vágyaiknak. Mintha mindig is ismerték volna a másik lelkét, és testét. Nem kellettek szavak, tudták hogyan szeressenek. Gyönyörben úszva fürödtek. Csodás pillanatokat éltek át. Minden tökéletes volt. Az együttlétük fantasztikusra sikerült.


 Antonio figyelte Jenna arcát, elbűvölte a nő szépsége, és bájossága. Megkérdezte tőle:

– Jenna nem bántad meg, hogy megtörtént? Nem szokásom hidd el, nem vagyok ilyen! – kérdezte.

– Nem bántam meg semmit! Sőt folytatnám, én sem vagyok ilyen, soha nem mentem el senkivel ilyen rövid időn belül. – mondta nevetve Jenna!

Antonio meglepődött, de ő is nevetett egy jót. Antonio megsimogatta, és folytatták újra. Szeretkeztek egész éjszaka.  Másnap jó sokáig aludtak. Antonio megpuszilgatta Jennát, és sietett az étterembe. Megbeszélték ott találkoznak.  Minden nap együtt voltak. Szerették egymást. Csodás éjszakákat töltöttek együtt. Jókat sétáltak, és beszélgettek. Mindent megbeszéltek az egész életüket. Szerelmesek pár lettek.

Carmennek mindent elmondott Jenna. Carmen örült, de egy kicsit féltette Jennát. Mindjárt jön haza, és elfelejti Antoniot. Gondolta jobb lesz ez így. Volt szép pár napja a férfival. Egy kicsit másként alakultak a dolgok. Utolsó előtti nap az étteremben volt Jenna, éppen Antonoval beszélgettek, és szorosan ölelte a férfi, amikor egy nő hirtelen megjelent és elkezdett kiabálni:

– Ki ez a Nő Antonio? Akkor ezért nem jössz a fiadhoz? Ezzel a szőke ribanccal töltöd inkább az idődet mintsem velünk? – kiabálta mérgesen a fekete hajú szép olasz nő.

Jenna meglepődve hallgatta a nőt, és Antonio arcát figyelte.

– Fejezd be a kiabálást! Hogy viselkedsz már megint? Mi ez a féltékenykedés? Mi már nem élünk együtt. Hányszor mondjam még el neked, én már nem szeretlek téged! – próbálta leállítani Antonio a volt feleségét.

– Azt ígérted, hogy átgondolod a fiunk miatt! Tudod, hogy én még nagyon szeretlek téged! Kérlek gyere vissza hozzánk! – mondta sírva, zokogva a nő.

Ezeket hallva Jenna gyorsan kisietett az étteremből, és idegesen hazament a szállására. Meg volt lepődve. Antoniot a felesége még mindig szereti. Van egy fiuk. A család mindennél fontosabb. Lehet kibékülhetnek még, és ő nem áll az útjukba. Hiszen holnap hazautazik, és folytatja otthon Angliában az életét. Jobb is lesz ez így. Gondolkodott, és ekkor kopogtak az ajtaján. Antonio volt.

– Jenna kérlek bocsájtsd meg ezt a jelenetet kérlek! Sajnos a volt feleségem ilyen heves, és kiabálós. Már ezerszer megmondtam neki, hogy nem megyek vissza hozzá. Nem lehetett vele együtt élni. Mondtam neked miért váltunk el. Nem érti meg. – magyarázkodott Antonio.

– De ő még mindig szeret téged! A kisfiatok miatt is át kell gondolnod. Én visszautazom holnap, és élem az életemet, te is a te életedet. Volt pár szép napunk. Menj vissza a családodhoz. A család a legfontosabb. Hidd el! – mondta Jenna Antonionak.

– Én téged szeretek. Már amikor először megláttalak beléd szerettem.  Veled akarok élni, és nem vele. Tudom te is így érzel Jenna. Próbáljuk meg együtt. Minden kialakul. – válaszolta a férfi.

– Nem Antonio! Neked a családoddal kell lenned. A kisfiad mindennél fontosabb! Menj el elkérlek. Nagyon szép napokat töltöttünk együtt. Igen, én is szeretlek, beléd szerettem, de a családod az első. Felejts el! Menj haza! – kérte Jenna.

Antonio lehajtott fejjel elment. Jenna elsírta magát, mert tudta a férfi is szereti, és ő is nagyon szereti. Jobb lesz ez így. Antonio kisfia jutott az eszébe. Neki apa kell.

Összepakolt a bőröndbe, mert holnap korán reggel indul a gépe. Szétnézett és eszébe jutott a sok szép pillanat, amit együtt töltöttek Antonioval. Még mindig érzi a férfi illatát. Nagy nehezen elaludt. Antonio küldött pár üzenetet, de nem válaszolt rá. El kell felejteniük egymást. Nekik nincs jövőjük együtt. Korán reggel ment a taxi, és kivitte a repülőtérre. Aludt a gépen, mert egész éjszaka sírdogált nem sokat aludt. Leszállt a gépről, Carmen várta a repülőtéren.

Boldogan megölelték egymást.

Fáradtan érkezett haza. Elmesélt mindent a barátnőjének. A szakítás nehéz volt, mert szeretik egymást Antonioval. Carmen vigasztalta, próbálta kibillenteni a szomorúságból, de nem igazán sikerült neki. Elköszönt Jennatól, és megbeszélték, holnap találkoznak. Carmen mindent elmondott a bolttal kapcsolatosan, hiszen, amint tudjuk, ő felügyelte, amíg Jenna Olaszországban volt. Másnap Jenna már a boltban dolgozott, így sikerült elterelnie valamennyire a gondolatait. Teltek a hetek, már egy hónap is eltelt. Antonio nem adta fel. Folyamatosan próbálta hívni, és írta az üzeneteket. Jenna nem reagált rá, de letiltani nem tudta. Az nem ment, mert szerette, és nagyon hiányzott neki a férfi. Carmennel megbeszéltek egy találkozót. Együtt töltenek egy délutánt. Meg is érkezett, de Jenna még a süteményeket rendezgette a boltban. Barátnője főzött egy kávét, és el is készítette, úgy, ahogy Jenna szereti. Tizenöt éve szívbéli barátnők, nagyon jól ismerték egymást.

 Jenna, gyere, kész a kávé! Ideje pihenned! – kérlelte Carmen.

– Megyek, már itt is vagyok!  válaszolta Jenna.

Leültek, és beszélgettek, közben Jenna belekortyolt a kávéjába, és pár perc múlva elszaladt, egyenesen be a mosdóba. Carmen hallotta, hogy hány. Odaszaladt megállt az ajtó előtt és kérdezte:

– Jenna jól vagy? Mi történt? – kérdezte Carmen.

– Biztosan valami rosszat ettem. Túl sokat van hányingerem pár napja. – válaszolta a mosdóból.

Kijött, leült, és ekkor Carmen megszólalt:

– Jenna, jól ismerlek, még akkor sem hánytál, amikor a legnehezebb hónapokon mentél keresztül, mert nagyon stresszes voltál. Megvolt rendesen a menstruációd? Nem vagy terhes? Ugyanúgy készítettem el a kávédat, ahogy tíz évvel ezelőtt is. Ahogy te szereted. Nekem gyanús vagy, barátnőm. – mondta Carmen.

– Késik, már több mint egy hete meg kellett volna jönnie. Valóban gyanús. Eljönnél velem tesztet venni? – válaszolt, és kérte Jenna.

– Persze! Hogyne! Menjünk! – válaszolta Carmen.

Elmentek, és megvették a tesztet. Carmen izgatottan várta Jennát, hogy elmondja, mit mutat. Izgult, hiszen Jennának pont nem hiányzik egy gyerek. Egyedül nevelné fel, és az nagyon nehéz dolog lenne számára. Viszont érezte, hogy terhes. Szinte tudta. Akkor most vajon mi lesz?

– Carmen, terhes vagyok! – közölte Jenna meglepetten.

– Mit fogsz most tenni? Jól át kell gondolnod, barátnőm! – kérdezte Carmen.

– Felnevelem, Carmen! Lesz, ahogy lesz, nem lesz könnyű, tudom. Az én gyermekem, szerelemgyerek. Antonio nem fogja megtudni, hogy babát várok. Talán majd egyszer. – válaszolta Jenna.

– Biztosan tudtam, hogy ezt válaszolod. Ismerlek. Én mindenben segítek, és támogatlak Jenna. – mondta Carmen.

Beszélgettek hogyan és miként legyen tovább. A boltot még egy darabig tudja üzemeltetni, de ha megszül, akkor hónapokig nem tudja felügyelni. Annyi tartalék pénze nincsen, hogy valakit felvegyen, aki irányítja az alkalmazottait. Carmen felajánlotta a segítségét. Amiben tud, segít, de neki is van munkahelye, ezért csak besegíteni tud.

Jenna elég sokat rosszul volt a terhesség alatt. Nagyon örült a babának, és elképzelte a picit, érzete, hogy biztosan az apukájára fog hasonlítani. Már most imádta, pedig csak pár hónapos a pocakjában. Minden rendben volt, amikor megvizsgálták, az eredményei és a vérképe tökéletes.

Antonio folyamatosan írt neki. Elolvasta, de nem reagált, nem válaszolt neki. Szíve szerint felhívta volna, de az esze azt mondta, nem. Antonionak a családja mellett a helye.

Carmen éppen hazafelé tartott, amikor megcsörrent a telefonja. Nem tudta felvenni mert éppen vezetett. Otthon látja, hogy Antonio hívta. Üzenetet küldött neki. Azt írta, hogy két nap múlva odarepül és kérdezte, kimenne-e a repülőtérre érte. Jennat akarja látni, és beszélni akar vele. Ő az élete értelme, és tudja, Jenna is szereti. Beszélniük kell. Carment kérte Antonio, ne árulja el Jennanak, hogy odautazik, meglepetés lesz. Carmen meglepődött. Nagyon örült, mert bízott benne, hátha rendeződik a kapcsolatuk. Ráadásul végre megismerheti Antoniot. Visszaírta, hogy rendben, várja a repülőtéren.

Antonio izgatott volt a találkozás miatt. Carment sem ismerte, de tudta Jennától, hogy nagyon aranyos, kedves nő.

Carmen várta a repülőtéren, és kedvesen megölelte. Megkérdezte, hol szállt meg, hova viheti. Arra kérte Antonio, hogy egyenesen Jennahoz vigye, mert nem tud tovább várni, annyira látni akarja. A továbbiakat majd meglátják. Carmen megszólalt:

– Antonio, gyere igyunk meg egy kávét! Valamit el kell mondanom neked! Ezt most kell megtudnod, mert nagyon fontos. Jennaról kell mondanom valamit! – mondta határozottan Carmen.

– Rendben! Ugye jól van, nincs baja? Minden rendben van vele? – aggodalmaskodott Antonio.

– Igen, jól van!

Közben kikérte a kávét, és leültek elfogyasztani.

Jól van, csak öt hónapos terhes a te gyermekeddel! Megígértem neki, hogy nem mondom el neked. Jenna elveszítette a kislányát és a férjét, ezt te is tudod. Neki a család szent. Még akkor sem választana el téged a családodtól, ha most babát vár tőled. Felnevelné egyedül. Mivel ideutaztál, úgy gondolom jobb, ha elmondom, és tudod, hogy kislányod fog születni. Jenna azért nem válaszolt, mert azt akarta, a családoddal élj.

– Hát ez nagyszerű hír! Jaj, de örülök! Kislányunk születik! – örvendezett Antonio.

– Antonio, ez komoly dolog! A családoddal élsz Olaszországban! Jenna itt él. Ez nem olyan egyszerű. Mindent meg kell beszélnetek. Fogalmam sincs, Jenna hogy fogad majd téged. Tudom, hogy szeret, de most állapotosan elég ingadozó a hangulata. – válaszolta Carmen.

– Nem élek a családommal, amióta elváltunk, külön élek. Miután Jenna hazajött, elmagyaráztam a volt feleségemnek, hogy soha nem is fogok vele élni. Elmondtam neki, hogy Jennat szeretem tiszta szívemből, és vele szeretném leélni az életemet. A kisfiamról mindig gondoskodni fogok, és sok időt töltök vele, ő az én mindenem. – válaszolta Antonio.

Carmen látta, tényleg szereti Antonio Jennat. Valóban jóképű férfi, és intelligens. Elindultak Jennahoz. Csendben voltak végig. Mind a ketten azon gondolkodtak, vajon hogyan fogadja majd Jenna Antoniot. A férfi egyre izgatottabb lett, és a szíve egyre gyorsabban dobogott. Antonio örült, hogy kislányával várandós Jenna. Milyen gyönyörű időt töltöttek együtt! Szerelemgyermekük születik.

Megérkeztek. Carmen arra kérte Antoniot, várjon egy kicsit, előre megy és kihívja Jennat a boltból.

– Szia Jenna! Lenne egy pár perced? Szeretném, ha odajönnél az autómhoz! Hoztam neked meglepetést! – mondta Carmen.

– Máris megyek! – válaszolta Jenna.

Sietett is, hogy odamenjen, mert kíváncsi volt, mit hozott neki a barátnője. Antonio az autó mellett állt. Jenna hirtelen megállt, annyira meglepődött. Elkezdett gyorsabban verni a szíve, de Antonionak is. A férfi látta a gömbölyödő pocakját, és még szebbnek találta, mint eddig. Egyszerre megindultak egymás felé, egyre gyorsabban. Ahogy összeértek, mind a ketten széttárták a karjukat, és megölelték egymást. Antonio elkezdte puszilgatni össze - vissza, ahol csak tudta. A fülébe suttogta:

– Annyira hiányoztál, annyira szeretlek, drága Jenna.

– Én is szeretlek, nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rád! – mondta halkan Jenna.


Carmen látta mindezt, mennyire szeretik egymást. Remélte, minden jól alakul közöttük. Elköszönt. Nem akarta őket zavarni.

Jennaék bementek az üzletbe, és elkezdtek beszélgetni. Mindent megbeszéltek. Antonio elmondta, tudja, hogy kislányuk fog születni. Jenna nem haragudott Carmenre, amiért elmondta.

Nem mentem vissza a volt feleségemhez, mert nem szeretem már. Téged szeretlek, és veled akarom leélni az életemet. A fiútestvérem vigyáz az étteremre, amíg itt tartózkodom.

Jenna boldogan mutatta meg a boltját. Minden süteményt meg kellett kóstolnia Antonionak.

Egy hónapig volt Jennanál Antonio. Megtervezték a jövőjüket. Antonio visszament Velencébe, és Jenna egy hét múlva kirepült hozzá. Elkezdték megtervezni az új otthonukat. A süteményes boltot Jenna végleg bezárta. Olaszországba költözik végleg, mert Antonionak ott a kisfia, és az étterme. A múlt fájdalmait Angliában hagyja. Carmen segíti a bolt eladásában.

Antonio családja igazi olasz család volt. Szeretettel fogadták a szőke, vékony alkatú Jennat. Furcsa volt nekik, hogy a fiúk nem olasz lányt választott, de elfogadták. Mindig etették volna, mert sovány alkatúnak tartották. Amikor megtudták, hogy Jenna milyen finom süteményeket tud sütni akkor végleg a szívükbe zárták.

Jenna pocakja egyre nőtt, és közeledett a szülés ideje. Antonio a tenyerén hordozta. Mindent úgy rendeztek be, ahogy Jenna eltervezte. Megbeszélték, ha a pici már nagyobbacska lesz, az étterem mellett kialakítanak egy cukrászdát, ahol Jenna újból sütheti a finom süteményeit.

Eljött a nagy nap. Jenna és Antonio együtt csinálták végig a szülést. Antonio olyan izgatott volt, törölgette Jenna homlokát. Minden szépen simán ment, és megszületett a nagy, fekete hajú, gyönyörű egészséges kislányuk. Jenna sírt az örömtől, amikor először megfogta. Antonio is sírt, amikor meglátta a szerelmük gyümölcsét. A Donatella nevet adták a babának, melynek jelentése: Istentől ajándékozott. Átkarolta őket, és tudta, ők az ő élete értelmei. Jenna nézte Antoniot, ahogy szeretettel tartja a karjában a pici lányukat. Tudta, élete legjobb döntését hozta, amikor elfogadta a Carmenéktől az egy hetes Olaszországba szóló nyaralást. Hiszen valójában a boldogságba utazott.