Lángfonál

Két ember áll a csend peremén,

gyufaszál-testük feszülve vár,

remeg a tér középen,

mint lángfonál két szív között jár.

A láng véget ír – vagy kezdetet?

Parázs rezdül a mozdulat alatt,

a pillanat izzani tanul,

a fény árnya falakra tapad,

mint hamuíz a torok mélyén.

Füst még alszik az érintésben,

a tér halk ígéretté hajol,

két sors áll egy lélegzésben,

mielőtt a tűz fellobban.

www.muzsakkonyvtara.hu

Sebben is él

A természet oly csodálatos –

a sebben is él.

Kivágott törzs áll a fény alatt,

törzsében múlt idő emlékei remegnek,

a balta bennmaradt mozdulat,

egy döntés súlya.

Virág nyílik ott,

ahol végnek hittük.

A Föld tud valamit, amit az ember felejt –

hogy a törés átjáró,

és a zuhanás irányt vált.

Közöny jár körülöttünk,

tekintetek elcsúsznak,

szívek takarékra zárva.

A természet közben beszél.

Csenddel.

Színnel.

Növekedéssel.

A virág élni akar,

a gyökér kapaszkodik,

a fény visszatér.

Aki fájdalmat hord,

ugyanebből a törzsből sarjad,

várja a saját idejét.

Ahol kivágták az életet,

ott új nyelven szólal meg.

www.muzsakkonyvtara.hu

Álmodó rózsák

Jégbe zárt csendben alszanak,

mint a mesében.

Szirmuk őrzi az illatot,

az idő bennük pihen.

Két rózsa – egymásra hajolva,

tisztán, mozdulatlanul.

A szerelem bennük lélegzik,

átlátszó álmon belül él.

Várják az olvadás idejét,

amikor megérkezik.

A jég elenged, a szív felébred,

a szépség tovább lép.

A jég lassan enged,

felszíne áttetszőn megnyílik.

Olvadásban illat ébred,

a hideg réteg vékonyodik.

Langyos érintés érkezik,

szirmokat tanít lélegezni.

Az olvadás tudatos mozdulat,

érzi a szerelmet, mielőtt kimondaná.

Meleg jelenlétté válik,

összehangolja a dobbanásokat.

A csendből érzés születik,

az érzésből egymás.

Végül az illatok összefonódnak –

két rózsa közös emlékezete.

A tér azzá válik,

amit az idő megőrzött:

szerelemmé.

www.muzsakkonyvtara.hu

Szerelem = Átjárás

Amikor belépsz,

a csend irányt vált –

lélegzik minden körülöttünk,

a pillanat elfelejti,

hogyan kell továbbmenni.

A kezed térkép

egy sosem jelölt országhoz,

ahol a szív

szabadon kimondja önmagát,

ahol az idő lehajtja a fejét, enged.

A tekintetedben

megáll minden,

ami valaha menekült bennem –

szétesik a múlt,

mint túl szoros ruha,

a test végre

belefér a jelenbe.

Ez a szerelem

átjárás –

bőrön, szavakon, életeken át.

Amikor a bennem lakó magány

megszólít téged,

és választ kap.

Összeérünk,

a világ megtanul hallgatni.

A szív ritmusa marad,

lassú, biztos,

mint egy ígéret,

amely már beteljesült.

Amikor egyszer

visszanéz az élet,

arra a pontra mutat majd,

ahol összeértünk.

Ott történt meg minden.

Ott vált a vágy

otthonná,

a keresés érkezéssé,

és a szív végre megérkezett.

www.muzsakkonyvtara.hu

Belső könnyek

A test elkopik.

Genetika, munka, idő –

ki tudja, mitől.

Néha nagyon fáj,

mégis mozdulni kell,

erőn túl is,

emelt fővel.

A szív sokszor sír.

Belső könnyek hullnak,

csendben,

láthatatlanul.

Átölelem a fájdalmat,

szeretgetem,

mert hozzám tartozik.

Én vagyok.

Részem.

A test jelez,

és elengedem.

Az idő hossza kérdés,

a kimenetel is.

Engedem,

hadd haladjon át rajtam.

Tapasztalok.

Ez az élet rendje.

Könnyű máz helyett

valódi súly.

Szép pillanatok felvillannak,

mert léteznek.

Az idő halad,

a napok rövidülnek.

Önmagamhoz hű maradok.

A hitem erős.

A szeretetem nagy.

Teszem, ami dolgom.

A Fény mutatja az irányt.

A szeretet átölel.

www.muzsakkonyvtara.hu

A fény

A fény reggel az ablak peremére ül,

lassan kibomlik a hideg üvegen.

Arany ujjai végigsimítják

a fák hóval terhelt vállát,

a világ emlékezni kezd

arra, hogy élni jó.

Odakint irányt rajzol a csendbe,

utat nyit a mozdulatlanban,

megszólítja a tájat,

és minden árnyék

szelíden helyére lép.

Belül másként érkezik.

Lélegzetként,

egy halk igenként,

amely átfut a mellkason,

kisimítja

a kimondatlan rétegeket.

Ez a fény tart meg,

amikor a külső idő elcsendesül.

Ismeri a nevem,

jelenléttel válaszol.

Kint ragyogás,

bent otthonosság.

Két irány, egy forrás.

Amikor összeérnek,

a szív megnyílik,

minden a helyére simul.

Szépség

A szépség reggel kezdődik,

amikor a pohár peremén megcsillan a fény.

Ott van a konyhaasztalon felejtett morzsában,

egy kéz nyomában a kilincsen.

Abban, ahogy a test tudja,

merre forduljon csend idején.

Ott van egy szempár ívében,

hosszú pillák árnyékában.

Ahogy a tekintet tartalmazza

mindazt, ami kimondatlan.

Egy nézés, amelyben megpihen

a másik tekintet.

A szépség dolgozik finoman.

Egy levél erezetében,

egy virág szárában,

és az arcon is –

ahol a belső

külső formát kap.

Belül születik,

kifelé halad.

Mint egy lassú, biztos mozdulat.

A szépség ott van.

Mindenhol.

Amikor jelen vagy,

láthatóvá válik.

www.muzsakkonyvtara.hu