Az eső már elállt, de az utca még őrizte a nyomát. A macskakövek között apró víztükrök csillogtak, bennük a lámpák sárga fénye ringott, akár egy halk esti dallam. A levegőben friss földszag és nedves virágillat keveredett, az a fajta, amelyet az ember mélyebben beszív, mert oly tiszta.
Lilla a kis kávézó előtt állt meg. A kirakat mögött meleg fény derengett, a pulton frissen őrölt kávé illata szállt ki az utcára. Megigazította a kabátját, majd belépett.
Odabent csend volt. Egy férfi ült az ablaknál. Sokáig a csészéjét nézte, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor Lilla a pultnál megszólalt.
– Egy presszót kérek, legyen erős, mert hosszú nap van mögöttem, és még hosszabb gondolatok előttem.
A férfi halványan elmosolyodott. Felállt, odalépett.
– Az erős kávé jó választás, de a gondolatokhoz néha egy kis bátorság is kell, nemcsak koffein.
Lilla ráemelte a tekintetét. A pillantása inkább kíváncsi volt, mint sértett.
– Maga mindig beleszól idegenek rendelésébe, vagy csak ma este különösen bátor?
– Csak akkor, ha az idegen szemében több történet van, mint amit kimond – felelte nyugodtan. – És most pontosan ezt látom.
A pultos letette elé a kávét. A gőz lassan felszállt, és Lilla ujjai köré tekeredett a csésze melege.
– És mit lát még? – kérdezte.
– Azt, hogy maga sem véletlenül jött be ide. Még azt is, hogy én sem.
Lilla felnevetett, de a nevetésében ott maradt valami komoly is.
– Ez már túl sok egyszerre. Egy kávézó, egy idegen, és rögtön egy sorsfordító este?
– Én csak annyit mondtam, hogy vannak találkozások, amelyeknek súlya van. Ezt az ember az első pillanatban megérzi.
Csend telepedett közéjük. A férfi leült vele szemben, engedély nélkül, mégis olyan természetességgel, hogy Lilla egyetlen mozdulattal sem jelezte az ellenérzését.
– Hogy hívják? – kérdezte.
– Márk. És magát?
– Lilla.
Márk egy pillanatig ízlelgette a nevét.
– Örülök, hogy végre tudom a nevét annak az érzésnek, ami az ajtón belépett.
Lilla ujjai megálltak a csésze peremén.
– Ez szép mondat volt. Gyakorolta?
– Ilyet gyakorolni sem lehet. Ezt csak akkor mondja ki az ember, ha biztos benne, hogy igaz.
A levegő hirtelen sűrűbb lett körülöttük. Olyan volt, mint amikor egy ismeretlen illat egyszer csak közel hajol az emberhez, és többé nem ereszti. Lilla lassan letette a csészét.
– Mondja meg őszintén, Márk, hány ilyen beszélgetést kezdett már így?
Márk egyenesen a szemébe nézett.
– Egyet sem. Ez az első, amit nem akartam elszalasztani.
Lilla felállt. Az ablakhoz lépett, és kinézett az utcára. A víztükrökben a fények mellett már a saját alakját is látta.
– Tudja, mitől félek? – szólalt meg halkan. – Attól, hogy ez most túl könnyű. Hogy az ilyen találkozások után mindig jön valami, ami elrontja.
Márk mögé lépett. Nem ért hozzá, mégis ott volt a közelsége, melegen, szinte tapinthatóan.
– Attól fél, hogy elmúlik. Én attól, hogy meg sem történik. Ezért szólítottam meg.
Lilla lassan megfordult. Márk illata – enyhén fás, tiszta, férfias volt – egyszerre vált zavarba ejtően közelinek.
– Maga veszélyes ember, Márk.
– Inkább olyan, aki nem hallgat arra, ami visszatartja.
Egy pillanatig csak nézték egymást. A szavak már kevesek lettek volna, a hallgatásuk viszont egyre többet mondott.
Lilla mosolya lassan bontakozott ki.
– Rendben. Akkor mondok valamit én is, rendes, kerek mondatban, hogy ne maradjon semmi félbe.
Márk figyelt.
– Ha most megcsókol, én közelebb lépek magához. De ha utána eltűnik az életemből, ezt az estét még évek múlva is emlegetni fogja.
Márk tett felé egy lépést.
– Én azért ültem ide ma este, mert úgy éreztem, végre megtaláltam, akit egész életemben kerestem.
És akkor megcsókolta.
Márk lassan elhúzódott tőle, de a homlokát még az övéhez érintette.
– Kimegyünk egy kicsit? – kérdezte halkan. – Az eső után mindig más az illata a városnak.
Lilla ránézett, és egy pillanatig úgy tűnt, mintha keresne benne valamit.
– Igen. Menjünk ki. Szeretném érezni.
Márk kifizette a kávét, majd kinyitotta az ajtót. A hűvös levegő azonnal köréjük simult. Az utca nedvesen csillogott, a fények hosszú csíkokban húzódtak végig a köveken.
Lilla kilépett, mélyen beszívta a levegőt.
– Ez az az illat… – mondta halkan. – Mintha már ismerném.
Márk ránézett.
– Mert ismered.
Lilla elmosolyodott, és közelebb lépett hozzá.
– Akkor ne engedd, hogy elfelejtsem.
Márk nem válaszolt, csak megfogta a kezét.
Odakint az utca fényei tovább ringtak a vízben. A kávézó meleg fénye mögöttük maradt, de a pillanat velük tartott.
A pultos egy ideig figyelte őket, majd csendben odasúgta a kollégájának:
– Érdekes, hogy minden este ugyanebben az időben ülnek ide. Mindketten egyedül jönnek be, és mindig ugyanezt játsszák el.
A kolléga értetlenül nézett rá.
– Akkor ők nem most találkoztak először?
A pultos elmosolyodott, és a poharakat törölgetve csak ennyit mondott:
– De. Minden este először találkoznak. Újra és újra. Az orvosuk szerint ez az egyetlen út, amikor újra megtalálják egymást minden nap.
A kolléga megállt egy pillanatra.
– Ezt hogy érti?
A pultos lassan az ablak felé nézett.
– A férfi néhány éve elveszítette a nőt egy balesetben. A nő életben maradt, csak az emlékeit elveszítette. Vannak napok, amikor semmire sem emlékszik belőle, vannak esték, amikor csak egy érzés marad neki. A férfi újra leül ide, újra megvárja, újra megszólítja, és újra beleszeret ugyanabba a nőbe.
A kolléga hosszú másodpercekig hallgatott.
– És a nő?
A pultos arcán szelíd szomorúság suhant át.
– A nő minden este újra beleszeret ugyanabba a férfiba. Csak reggelre elfelejti a nevét.
A kolléga az ablak felé nézett. Lilla akkor éppen felnevetett valamin, Márk pedig úgy nézett rá, ahogy csak az néz, aki már egyszer elveszített valakit, és most újra a közelében lehet.
– Ez kegyetlen – mondta halkan.
A pultos megrázta a fejét.
– Kegyetlen az lett volna, ha a férfi egyszer sem jön vissza.
Odabent továbbra is lágy zene szólt. Kint a nedves köveken végigfutott a fény. A kávézó melegében pedig két ember ült egymással szemben, akiknek a világ minden este ugyanott kezdődött el újra.
Talán éppen ez volt a szerelem legigazibb arca.
Hogy volt valaki, aki újra meg újra végigjárta ugyanazt az utat, csak azért, hogy a másik szívében ismét megszülessen az első pillanat.
