Színekből szőtt nő áll a fényben,
hallgat a semmi peremén.
Sem kéz, sem emlék nem tartja őt,
a színek mégis csendesen.
Feje lehajtva – belső figyelem,
mint tó tükrén ringó hajó,
védelem és sebezhetőség
egy színruhában összeforró.
Rétegzett fény a bőr helyén,
időből szőtt energia,
ami fájt, sötétebb árnyalat,
ami öröm volt, tiszta fény.
Ma kék az út, holnap arany,
mégis ugyanaz a dallam él,
élő változás árad szét körülötte,
mint vízen lebegő fénylevélből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése