A Pamcsik a szélfűházban éltek a virágos réten.
Sütött a nap, a madarak énekeltek, és a szellő finoman ringatta a virágos rétet.
A kis Pamcsik a réten játszottak.
Mó nagyon eleven kis Pamcsi volt.
Nagyon szeretett gurulni.
– Nézzetek csak! – nevetett Mó.
– Gurulok! Gurulok!
És gurult.
Gurult a réten.
Gyorsan gurult.
Nagyon gyorsan gurult.
Miri nézte.
– Jaj, de gyorsan gurulsz!
Milu is nézte.
– Vigyázz, Mó!
– Vigyázz!
Mó még gyorsabban gurult.
Gurult…
gurult…
gurult…
A réten egy kidőlt fa feküdt.
De már késő volt.
BUMM!
Mó nekigurult a fának.
– Jaj! – mondta Mó.
Mó megfogta a homlokát.
Egy könnycsepp gurult le az arcán.
Nagy dudor nőtt a homlokán.
A pamacsa piros lett.
Miri és Milu gyorsan odagurultak hozzá.
– Jól vagy, Mó? – kérdezték aggódva.
Mó megsimogatta a homlokát.
– Túl gyorsan gurultam – mondta Mó.
– Csak gurultam, gurultam.
A három kis Pamcsi hazagurult a szélfűházhoz.
Lumi mama aggódva nézett rájuk.
– Jaj, Mó! Mi történt?
– Nekigurultam egy fának – mondta Mó.
Lumi mama puha gyógyfüves borogatást készített.
Mó lefeküdt a kis ágyába.
Puha virágszirom párnájára hajtotta a fejét.
Lumi mama óvatosan rátette a borogatást.
– Jaj, Mó, nagyot gurultál – mondta halkan.
Mó a mama szemébe nézett.
– Fájt egy kicsit – mondta.
Lumi mama megsimogatta a fejét.
– Itt vagyok veled – mondta gyengéden.
– Mindjárt jobb lesz.
Mó odabújt Lumi mamához.
Lumi mama átölelte.
– Nagyon szeretlek, Mó – súgta.
Mó mosolygott.
– Én is szeretlek, mama.
A pamacsa lassan újra sárga lett.
Mó lehunyta a szemét.
A hold fénye bevilágított az ablakon.
A szélfűház lágyan ringatózott a virágos réten.
