A virágos réten bújócskáztak a Pamcsik.
Mó volt a hunyó.
– Egy… kettő… három… – számolt Mó.
Miri és Milu gyorsan búvóhelyet kerestek.
Miri egy nagy virág alá gurult.
Milu körülnézett.
Hol bújjon el?
Egyszer csak meglátott egy nagy, pöttyös gombát.
– Ide bújok! – gondolta.
Milu odagurult.
Bebújt a gomba alá.
Mó befejezte a számolást.
– Jövök!
Először Mirire talált rá.
– Megvagy! – nevetett Mó.
De Milut sehol sem látta.
Mó kereste itt.
Kereste ott.
Kereste a virágok között.
Kereste a fűben.
– Milu! Hol vagy?
Milu közben a gomba alatt ült, csendben.
Egy kis hangya szorgoskodott a földön.
Milu nézte, ahogy a hangya ide-oda megy.
Nagyon érdekes volt.
Mó és Miri még mindig keresték.
– Milu! Milu!
Mó egyre jobban aggódott.
A pamacsa kék lett.
Miri is segített keresni.
Milu egy idő után megunta a várakozást.
Előgurult a gomba alól.
– Itt vagyok!
Mó meglátta.
– Jaj, megvagy! – mondta.
A pamacsa újra sárga lett.
Milu boldogan nevetett.
– Nyertem! Nem találtál meg!
Mó megkönnyebbült.
– Azt hittük, eltűntél.
Miri is bólintott.
– Már nagyon kerestünk.
Elmesélték Milunak, hogy megijedtek, és aggódtak érte.
A Pamcsik szépen hazagurultak.
Otthon mindent elmondtak Lumi mamának és Lumó papának.
A Pamcsi szülők egymásra néztek.
Lumi mama lágyan megszólalt:
– Örülünk, hogy ennyire szeretitek egymást, hogy aggódtatok Miluért.
A kis Pamcsik összebújtak.
Este lett.
A nap lehunyta a szemét az égen.
Lumi mama halkan dúdolt.
A Pamcsik pedig édesen elaludtak
www.muzsakkonyvtara.hu
