A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virág. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virág. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. november 26., kedd

Szerelmes szív

(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

A Hold lágy fénye betöltötte a szobát, miközben Emil gyengéden simogatta az alvó Andrea arcát. Nézte, és szinte elvarázsolódott. Minden porcikáját szerette: nemcsak a csodás testét, hanem az okos, intelligens, kedves, finom természetét is. Andrea volt számára a csoda. Csendben felöltözött, majd reggelivel és egy szál friss virággal tért vissza. A virágot a párnára tette, a reggelit gondosan elrendezte. Utoljára odahajolt, és egy lágy puszit adott Andrea homlokára. Ahogy becsukta az ajtót, egy furcsa érzés járta át: szíve már visszavágyott hozzá, pedig még el sem ment. Ez az igazi szerelem.

2024. november 22., péntek

Az adás öröme


(A képet mesterséges intelligencia készítette. )

Adni, csak úgy, mint a szél
simítva az arcot szelíden.
Adni, mint a nap,
mely meleget áraszt, nem kérve vissza semmit.
Egy ölelést,
mely lágy, mint a szív dobbanása.
Egy kedves szót,
mely a lélek titkos ösvényein talál haza.
Egy szál virágot,
mely illatával nem csak szépséget ad,
de az életet is továbbadja.
Adni, önzetlenül,
ahogy a forrás kínálja vizét
a szomjazónak,
kérdezés nélkül,
nem tudakolva, honnan és merre tart.
Látni a szemek csillogását,
amint a lélek megtelik fénnyel,
ahogy egy mosoly,
egy apró gesztus,
egy halk jelenlét
többet mond minden szónál.
Adni, mint a csend,
mely helyet hagy az örömnek.
Adni, mint a pillanat,
amely megáll, hogy teret adjon a boldogságnak.
Mert minden ajándék,
amit szívből adsz,
valahol visszatér majd hozzád,
és szétárad a világba,
szebbé, teljesebbé formálva azt.
Adni, csak adni,
nem várva semmit,
csak a pillanatot,
mikor látod, hogy valaki mosolyog,
és az élete egy kicsit szebbé lett.

2024. november 3., vasárnap

Holdfény és szerelem

 


Az utca ezen az éjjelen különösen sejtelmes volt. Nemrég esett az eső, a járda nedvesen csillogott; minden apró pocsolya visszaverte a telihold hideg fényét. Az utcai lámpák tompán világítottak, halvány narancssárgába vonták a környező virágágyásokat, melyek széles sávokban futottak végig az utca mentén, tele tavaszi virágokkal. A levegőben még ott volt az eső friss illata, keveredve a virágok édeskés aromájával.
George türelmetlenül várakozott a kihalt utcán, szinte már elveszve gondolatai között. Az esőben nedvesre ázott járdán állt, kezében egy csokor virággal, melyet gondosan választott ki Juliának. A rózsák és margaréták szirmairól gyöngyszemekként csillogtak az esőcseppek, mintha a csokor maga is gyöngyözne az éjszaka hűvös, nedves levegőjében. Amint az órájára pillantott, megérezte a türelmetlenség mellett növekvő féltékenységet is; nem tudta, miért, de Julia minden késése, minden kimagyarázkodása egyre mélyebb kétségeket ültetett a szívébe.
Végre feltűnt Julia a saroknál; virágmintás esernyőjét ügyetlenül tartotta maga elé a szél ellen, és sietős léptekkel közeledett George felé. Ahogy odaért, a férfi már nehezen rejtette el csalódottságát és keserűségét.
– Megint késtél – mondta George, hangjában érezhető élességgel. Julia azonnal észrevette a férfi arcán átsuhanó fájdalmat, és egy pillanatra megtorpant.
– Ne haragudj... próbáltam ideérni, de késő estig dolgoztam – mondta Julia halkan, próbálva megőrizni nyugalmát, miközben érezte, hogy George tekintete szinte átfúrja.
George a kezében lévő virágokat forgatta, mintha az utolsó pillanatban elbizonytalanodott volna, hogy egyáltalán át akarja-e adni őket.
– Mindig csak ez a túlóra, nem igaz? Talán John mellett volt könnyebb az időt felejteni – vetette oda keserűen.
Julia szeme megvillant, de mély levegőt vett, hogy megőrizze türelmét.
– George, már elmagyaráztam. John csak egy kolléga, és az, hogy együtt dolgozunk sokszor túlórában, semmi mást nem jelent! Miért kell folyton bizonygatnom?
George arca sötétlett, és a feszültség csak nőtt közöttük.
– Miért? – kérdezte George halkan, tekintetét Julia szemeibe fúrva. – Mert itt állok, várok rád, és az jár a fejemben, hogy te talán már máshoz tartozol.
Julia arca megenyhült, és lassan közelebb lépett hozzá, szinte megsimította a férfi karját, mielőtt megérintette volna a virágcsokrot, amit George szorongatott.
– Ezek a túlórák értünk vannak, a közös jövőnkért. És igen, John segít a munkában, de csak ennyi az egész. Te vagy az, akit szeretek, és aki fontos nekem.
George arckifejezése megkönnyebbült, és lassan elengedte a féltékenységet, amely addig olyan szorosan markolta a lelkét. Ahogy Julia szemébe nézett, már nyugodtabb lett.
– Sajnálom, Julia – mondta halkan. – Néha csak... nehéz nekem. A féltékenység bolonddá tesz. Néha úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó neked. Az exbarátnőm sosem mondta el, ha másvalaki tetszett neki, és én csak tátott szájjal néztem, ahogy elmegy... nem akarom, hogy ez újból megtörténjen.
Julia szemeiben megbúvó megértés és együttérzés ragyogott. A szíve összeszorult George félelmétől, és érezte, hogy az ő szavai által megnyugszik.
– Nekem te vagy az első, George. A munka nem jelent többet nálad, és a késések nem azt jelzik, hogy másra vágyom. Kérlek, ne kényszeríts arra, hogy folyton bizonyítsam, hogy szeretlek. Csak higgyünk egymásban, és minden más háttérbe szorul. Kérlek, ne hagyd, hogy a féltékenységed elrontsa a köztünk lévő szerelmet.
George szívében melegséget érzett, ahogy Julia keze a sajátjába simult. A nő meleg, határozott érintése mindkettőjüket megnyugtatta, és mosolyogva néztek egymásra, majd szenvedélyes csókban forrtak össze.
Kezüket összekulcsolták, elindultak kéz a kézben, mintha minden nehézségük elpárolgott volna. A járda nedvessége továbbra is csillogott a holdfényben, és az utca csendjében csak lépteik halk kopogása hallatszott. George magához húzta Julia kezét, és egy halvány mosollyal suttogta:
– Mit szólnál egy vacsorához? Talán megünnepelhetnénk a békülést valami finomsággal.
– Ez nagyszerű ötlet! – válaszolta mosolyogva Julia.
Boldogan mentek az étterembe, körülöttük a színes virágok illatával és a telihold ragyogó fényével.

(A képet mesterséges intelligencia készítette)

2024. július 1., hétfő

Üzenet a szívbe



Vidd el, szél, a felhőkön sebesen,
Vidd el üzenetemet annak a szívébe,
Kinek lelke tavaszi szélként rebben,
Bárhol is él, de keres engem remélve.
Álmodom róla, szívem úgy várja,
Vágyamat már kiküldtem a nagyvilágba,
Hiszen mindenkinek van egy párja,
A boldogság mindenkinek járna.
A lélek tudja, mi kell nekünk,
Ha társ, akkor szerelemmel fűthetünk.
Egy ölelés, egy csók, egy szál virág –
A szívnek nem kell más, csak ezer virág.



2024. június 17., hétfő

Ha virág lehetnék...


Ha virág lehetnék, csakis különleges;
Oly gyönyörűen ritka, illatozóan fényes,
Nem mutatkoznék én, csak annak, ki számomra értékes,
Őt szirmaimmal betakarnám, illatommal elringatnám.
Dúdolnám neki a természet szépséges dalát,
Puha szirmaimon édesen elaltatnám,
Sugároznám fényemet a szívébe-lelkébe,
A reggeli napfényben örömteli szeretetben ébredne.



2024. március 9., szombat

Legszebb Virág

 


A Nő úgy szeret, mint soha nem szűnő végtelen,
Akkor is ad, ha nem kéred, hiszen erre teremtett,
Szívébe minden belefér, az érzelmekkel is elbír.
Hátán hatalmas szeretet zsákot cipel,
hiszen mindenkinek adnia kell.
Szülő, gyerek, férj, mindenki, aki belefér,
Ragyogását a szeretet adja,
fáradságát a szépsége eltakarja.
Illata mindenkit megnyugtató,
anya illata a rózsához hasonló.
A Nő a férjét úgy szereti,
mint az Istent, úgy tiszteli.
Hogyne tenné, hiszen társa,
a szívének ő a párja.
Szerelme tiszta, mint patak vize,
Megcsillan fénye a víz tükrében,
mint ahogy a szív belsejében,
Ölelése olyan, mint ahogy
A napfény megöleli a Földet.
Olyan értékes drágakő a Nő,
nála szebb virág a Földön sem nő.