Az utca ezen az éjjelen különösen sejtelmes volt. Nemrég esett az eső, a járda nedvesen csillogott; minden apró pocsolya visszaverte a telihold hideg fényét. Az utcai lámpák tompán világítottak, halvány narancssárgába vonták a környező virágágyásokat, melyek széles sávokban futottak végig az utca mentén, tele tavaszi virágokkal. A levegőben még ott volt az eső friss illata, keveredve a virágok édeskés aromájával.
George türelmetlenül várakozott a kihalt utcán, szinte már elveszve gondolatai között. Az esőben nedvesre ázott járdán állt, kezében egy csokor virággal, melyet gondosan választott ki Juliának. A rózsák és margaréták szirmairól gyöngyszemekként csillogtak az esőcseppek, mintha a csokor maga is gyöngyözne az éjszaka hűvös, nedves levegőjében. Amint az órájára pillantott, megérezte a türelmetlenség mellett növekvő féltékenységet is; nem tudta, miért, de Julia minden késése, minden kimagyarázkodása egyre mélyebb kétségeket ültetett a szívébe.
Végre feltűnt Julia a saroknál; virágmintás esernyőjét ügyetlenül tartotta maga elé a szél ellen, és sietős léptekkel közeledett George felé. Ahogy odaért, a férfi már nehezen rejtette el csalódottságát és keserűségét.
– Megint késtél – mondta George, hangjában érezhető élességgel. Julia azonnal észrevette a férfi arcán átsuhanó fájdalmat, és egy pillanatra megtorpant.
– Ne haragudj... próbáltam ideérni, de késő estig dolgoztam – mondta Julia halkan, próbálva megőrizni nyugalmát, miközben érezte, hogy George tekintete szinte átfúrja.
George a kezében lévő virágokat forgatta, mintha az utolsó pillanatban elbizonytalanodott volna, hogy egyáltalán át akarja-e adni őket.
– Mindig csak ez a túlóra, nem igaz? Talán John mellett volt könnyebb az időt felejteni – vetette oda keserűen.
Julia szeme megvillant, de mély levegőt vett, hogy megőrizze türelmét.
– George, már elmagyaráztam. John csak egy kolléga, és az, hogy együtt dolgozunk sokszor túlórában, semmi mást nem jelent! Miért kell folyton bizonygatnom?
George arca sötétlett, és a feszültség csak nőtt közöttük.
– Miért? – kérdezte George halkan, tekintetét Julia szemeibe fúrva. – Mert itt állok, várok rád, és az jár a fejemben, hogy te talán már máshoz tartozol.
Julia arca megenyhült, és lassan közelebb lépett hozzá, szinte megsimította a férfi karját, mielőtt megérintette volna a virágcsokrot, amit George szorongatott.
– Ezek a túlórák értünk vannak, a közös jövőnkért. És igen, John segít a munkában, de csak ennyi az egész. Te vagy az, akit szeretek, és aki fontos nekem.
George arckifejezése megkönnyebbült, és lassan elengedte a féltékenységet, amely addig olyan szorosan markolta a lelkét. Ahogy Julia szemébe nézett, már nyugodtabb lett.
– Sajnálom, Julia – mondta halkan. – Néha csak... nehéz nekem. A féltékenység bolonddá tesz. Néha úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó neked. Az exbarátnőm sosem mondta el, ha másvalaki tetszett neki, és én csak tátott szájjal néztem, ahogy elmegy... nem akarom, hogy ez újból megtörténjen.
Julia szemeiben megbúvó megértés és együttérzés ragyogott. A szíve összeszorult George félelmétől, és érezte, hogy az ő szavai által megnyugszik.
– Nekem te vagy az első, George. A munka nem jelent többet nálad, és a késések nem azt jelzik, hogy másra vágyom. Kérlek, ne kényszeríts arra, hogy folyton bizonyítsam, hogy szeretlek. Csak higgyünk egymásban, és minden más háttérbe szorul. Kérlek, ne hagyd, hogy a féltékenységed elrontsa a köztünk lévő szerelmet.
George szívében melegséget érzett, ahogy Julia keze a sajátjába simult. A nő meleg, határozott érintése mindkettőjüket megnyugtatta, és mosolyogva néztek egymásra, majd szenvedélyes csókban forrtak össze.
Kezüket összekulcsolták, elindultak kéz a kézben, mintha minden nehézségük elpárolgott volna. A járda nedvessége továbbra is csillogott a holdfényben, és az utca csendjében csak lépteik halk kopogása hallatszott. George magához húzta Julia kezét, és egy halvány mosollyal suttogta:
– Mit szólnál egy vacsorához? Talán megünnepelhetnénk a békülést valami finomsággal.
– Ez nagyszerű ötlet! – válaszolta mosolyogva Julia.
Boldogan mentek az étterembe, körülöttük a színes virágok illatával és a telihold ragyogó fényével.
(A képet mesterséges intelligencia készítette)
