Egy napsütéses reggelen Milu a réten gurult.
Egyszer csak meglátott egy szép virágot.
Megállt.
Csak nézte.
Ámult-bámult.
Milu pamacsa az örömtől rózsaszínű lett.
Miri és Mó is odagurultak.
Megálltak.
Körbeállták a virágot.
A virág édes, mézes illatot adott.
Mézillat.
Mézillat.
A Pamcsi gyerekek mélyen beszippantották.
A virág énekelni kezdett:
– Virág vagyok,
énekelek.
a nap velem
nevet,
a szél táncol
nekem.
– Hallod? Énekel! – súgta Milu.
A Pamcsi gyerekek csak álltak, figyeltek.
A virág lassan becsukta a szirmait.
Csend lett.
– Menjünk haza! – mondta Milu.
– Elmondjuk Mamának és Papának! – mondta Miri.
Gyorsan hazagurultak.
– Mama! Papa!
Boldogan meséltek Lumi mamának és Lumó papának a csodálatos virágról.
Este Lumi mama dúdolta az altatót.
A Pamcsik még érezték a virág édes, mézes illatát.
Mézillat.
Mézillat.
Édesen elaludtak.
