Pamcsi család – Milu szeme sosem álmos

Este lett.

A csillagok már elkezdtek ragyogni az égen.

A Pamcsik a szélfűházban éltek a virágos réten.

Lumi mama és Lumó papa megszáradt, hosszú fűszálakból fonták, 

a kis ház pedig lágyan ringatózott a réten.

Mó már álmos volt.

Miri is álmos volt.

De Milu szeme csak csillogott.

– Milu, ideje aludni – mondta Lumi mama.

– Az én szemem sosem álmos – mondta Milu.

Milu kinézett a ház ablakán.

Nézte a csillagokat.

Hallgatta a tücsköket.

– Az én szemem sosem álmos – mondta megint.

Lumi mama mosolyogva odabújt hozzá.

– Gyere ide, kicsim – súgta halkan.

Lumi mama átölelte, és halkan dúdolni kezdett:

Tente baba, tente,

itt van már az este,

álomcsillag születik,

szeretetben ringat itt.

Mama súgja halkan,

csillag néz az égen,

puha párna, mama karja

vigyáz rád az éjben.

Milu a mama bundájához bújt.

Pislogott egyet.

Pislogott kettőt.

Milu szeme lassan lecsukódott.

Lumi mama halk hangja álomba ringatta.

A pamacsa sárga lett.

A kis Pamcsi édesen elaludt.

Lumi mama halkan tovább dúdolt,

a szélfűház pedig lágyan ringatózott a virágos réten.

www.muzsakkonyvtara.hu

A nagymama meséje

Az este lassan ránk hajol,

s a gyertyafény is álmot hoz,

de egy szív ébren muzsikál,

a nagyi hangja ringat most.

Ott ül a nagymama szelíden,

körötte négy kis csillag ég,

szemükben táncol a remény,

mint holdfény-tükör a mesén.

A könyvben régi csodák élnek,

hősök, tündérek, óidők,

a hangja lágy, akár a szellő,

mely titkot súg a fák között.

Minden szó – fényből szőtt varázs,

mely átsimít a lelkeken,

a múlt és jövő találkozik

a meleg szobafényben bent.

A nagymama hangja híd az éjben,

melyen a szív hazatalál,

s az unokák szívében él

örökre, mint a holdsugár.

S mikor az álom útra kél,

a mese véget ér szelíden,

de ott marad az unokákban,

a nagymama hangja szívükben.

Az utolsó eper

 – Eper? – kérdezte.

– El akar­lak újra és újra csábítani – kacsintott a férfi, ujjával végigsimított a nő vállán.

A nő lehunyta a szemét.

– A fájdalom mindig ott van… ha el kell búcsúznom tőled. Szeretnék minden reggel melletted ébredni.

– Akkor bízz bennem, tudod, hogy szeretlek! Kis időt kérek még… – suttogta a férfi, és szenvedélyesen megcsókolta. A nő visszacsókolta.

Az este végén a nő összeszedte a szanaszét heverő ruháit, majd felöltözött.

– Holnap ugyanitt? – kérdezte a férfi.

– Évek óta várok rád. Reménykedtem. Soha nem hagyod el a feleséged. Az eper és a tejszínhab kevés volt a folytatáshoz – felelte könnyes szemmel, majd csendesen becsukta az ajtót.