Színekből szőtt nő

,

Színekből szőtt nő áll a fényben,

hallgat a semmi peremén.

Sem kéz, sem emlék nem tartja őt,

a színek mégis csendesen.

Feje lehajtva – belső figyelem,

mint tó tükrén ringó hajó,

védelem és sebezhetőség

egy színruhában összeforró.

Rétegzett fény a bőr helyén,

időből szőtt energia,

ami fájt, sötétebb árnyalat,

ami öröm volt, tiszta fény.

Ma kék az út, holnap arany,

mégis ugyanaz a dallam él,

élő változás árad szét körülötte,

mint vízen lebegő fénylevélből.

www.muzsakkonyvtara.hu

Egy mosoly

Esik az eső, sötét szürkeségbe borult minden. A hangulatom is hasonló, mint az időjárás. Komor és szomorú. Nézem ezt a szürkeséget, és csak most észrevettem, hogy bennem is ott van ugyanez.

Pedig az eső csak esik. Nem akar rossz hangulatot okozni. A szél csak fúj. Ez a természete. És én? Ma érzékenyebb vagyok a szokásosnál. Talán ez okozza. Most észrevettem, hogy ma minden közelebb jön hozzám. A hangok, a gondolatok, az érzések.

Ekkor megszólalok magamban.

– Itt vagy, szomorúság?

Kérdezem.

– Itt vagyok – válaszolja csendesen. – Ma hamarabb észrevettél.

– Igen – mondom neki. – Ma minden erősebb.

Lélegzem mélyen. Megállok egy pillanatra. Pihenek. Maradok csendben, történik valami egészen egyszerű: rámosolygok a szomorúságomra.

– Látlak tisztán – mondom neki. –

És ettől máris változik bennem valami. A kedvem nem lesz hirtelen vidám, csak könnyebb. Az érzéseim mozognak. Jönnek-mennek mindenfajta érzések. Ennyi az egész. Nem kell velük küzdeni, csak észre kell venni őket. Figyelni.

– Akkor most mi lesz velem? – kérdezi a szomorúság.

– Semmi különös – felelem. – Maradhatsz is, mehetsz is. Most csak észrevettem, hogy itt vagy. Legyél csendben, megférsz. Aludj.

Egy mosoly. Egy kedves gondolat önmagunknak. Mert a legfontosabb önmagunkat szeretni. Ez nem egoizmus. Ez egyszerű szeretet. Saját magunk szeretete.

Kint tovább esik az eső. A szél is fúj. Én itt vagyok. Jól vagyok, jelenlétben...

www.muzsakkonyvtara.hu

Csendes lépések

A talpad alatt érzed a nedves talajt.

Itt most megáll egy pillanatra minden.

A lépések kissé nehezek,

hoznak magukkal emléket, terhet,

napokat, amikor visszafordultál volna,

de mégis mentél tovább.

Menni kellett.

A fény a bokádnál rád tapadt,

mint a por, azoknak a helyeknek a nyoma,

ahol álltál remegve,

és nem történt baj.

A Föld örül veled,

ismeri a súlyt,

ismer téged,

minden lépésedben.

A járás közben lassan elcsitul,

ami volt, elmúlt.

Marad a test ritmusa,

a belső igen,

és a halk felismerés,

hogy ami megtörtént, úgy volt jó.

Ahol áthaladsz,

ott megnyílik a tér.

Minden lépésed

imává válik.

www.muzsakkonyvtara.hu

A Nő

A Nő reggeltől estig helytáll rendületlen,

anya, feleség, társ minden egyben.

Dolgozik, figyel, viszi a házat,

száz apró dolgot csendben elrendez.

Tanítja gyermekét szóra, csendre,

arra, mi fontos – jóra, rendre.

Érzékeny lelke mindent megérez,

ereje elfogy, de el nem ereszt.

Éjszaka sír, a Hold látja könnyeit,

virraszt gyermeke mellett.

Elfárad néha, türelme fogy,

de reggel újra ott áll, ahogy szokott.

Néha hisztis, mert nő,

de ölelésében a szeretete csak nő,

mely szívből fakad,

és soha, de soha ki nem apad.

www.muzsakkonyvtara.hu

Nem tananyag

Az évek során összegyűlő tapasztalat és bölcsesség átadható. Sok öröm, sok nehézség, sok újrakezdés, sok csendes felismerés sűrűsödik össze benne. Az élet minden területén van tanulnivaló, mégis van egy tudás, amely minden más fölé ér: a szeretet gyakorlata. A figyelem. Az, hogy a mindennapokban hogyan marad ember az ember, akkor is, amikor fáradt, amikor siet, amikor tele van a feje, és könnyebb volna elfordulni.
A lexikális tudás megszerezhető. Iskolában, könyvekből, tanfolyamokon, önállóan. Nyelvek, képletek, dátumok, szabályok – mind fontosak, mégis csak az elme területei. Az élet azonban nem vizsgafeladat. Az élet döntésekből, helyzetekből, kapcsolatokból áll. Abból, hogyan szól valaki a másikhoz. Hogyan kér elnézést. Hogyan vállalja a hibáját. Hogyan áll fel, amikor elbukik. Hogyan marad tisztességes és kedves akkor is, amikor volna ok a bezárkózásra.
A gyermek a legtöbbet abból tanulja, amit lát. Abból, ahogyan a felnőttek élnek. Abból, ahogyan reggel indul a nap, ahogyan a fáradtsághoz viszonyulnak, ahogyan egymásra néznek, ahogyan beszélnek, ahogyan vitatkoznak, ahogyan kibékülnek. Abból, hogyan reagálnak, amikor valami elromlik, amikor gond van, amikor fájdalom érkezik, amikor újra kell kezdeni. A gyermek figyel, és mindent magába szív: a hangsúlyt, a türelmet, a türelmetlenséget, a kedvességet, a csendet is. Ezekből rakja össze magának a világ rendjét: így kell élni.
Ezért a legnagyobb ajándék az idő. A figyelem. A sok beszélgetés. Az, amikor le lehet ülni egymás mellé. Amikor van tér kérdezni, és van türelem kivárni a választ. Amikor el lehet mondani, mi történt, és azt is, milyen érzés volt. Mert így tanulja meg a gyermek, hogy az érzésnek helye van, a hibának helye van, a kérdésnek helye van, és a szeretet tartás.
A generációk között a legértékesebb híd a minta. Az élő példa. Az, hogy a gyermek lássa, milyen a mindennapi szeretet: megköszönni, amit kapott, észrevenni a másik fáradtságát, segíteni szó nélkül is, bocsánatot kérni őszintén, kitartani, tisztelettel határt húzni, szembenézni a problémával, és közben embernek maradni.
Így látom, így érzem – ez a generáció tartása, alapja. Erre van szükség.

www.muzsakkonyvtara.hu

Illatok pihennek

Meleg levegő simul a bőrömre, lágyan,

illat lép át rajtam, hangtalanul.

Virágpor időzik egy lélegzetig,

és a derű belül mosolyra hajol.

Hajszálamat simogatja a reggel lehelete,

egy érintés emléke lassan elold.

A testem tudja a lassú megnyugvást,

vállamon illatok pihennek.

Jelen vagyok, áttetszőn, mint a szellő,

ahogy a virágok szirmához ér.

A Föld megtart, az Ég átemel,

bennem minden finoman élő.

Ez most illatból és suttogásból áll,

lassan hullámzik, és összeér.

Légi és földi egy mozdulatban,

ölelésébe beleolvadok.

www.muzsakkonyvtara.hu

A zöld csönd

Az erdő számomra hazatérés. Belépek, és átveszem a fák lassú lélegzetét, a ritmust, a Föld meleg súlya megtart és ellazít. A gyökerek történeteket hordoznak – régi lépéseket, elfelejtett neveket –, és amikor a talajhoz érek, érzem. A levelek között átszűrődő fény puha kézzel érinti az arcom, a madarak hangja összeköt eget és szívet, és én is csatlakozom. Itt minden él, figyel és befogad: a moha zöld csöndje, a fák kérgének érdes bölcsessége, a szél finom üzenetei. Az erdőben minden összetartozik, én is részévé válok a körforgásnak, ahol a jelen tiszta, a múlt békés, a jövő pedig fényben áll. Itt nyugalom, harmónia és tiszta szeretet van. Csak kapok az erdőtől mindent: energiát, szeretetet, és nem vár viszonzást. A Földön ez az egyetlen olyan hely, ahol nem elvenni akarnak, csak adni.

www.muzsakkonyvtara.hu