Aurora vagyok, anya, feleség,
Szívemben fény van, mély érzékenység.
Mosollyal fogadom, mit hoz az életem,
Szeretetből őrzöm minden reménységem.
Szeretem a hajnalt, a párás kerteket,
A fényben fürdő, rezdülő leveleket.
Amikor a reggel lassan rám talál,
A lelkem mélyén valami hazavár.
Szeretem a kávé finom melegét,
Az első kortyban a nap üzenetét.
Azt a kis percet, mely még az enyém,
Mielőtt sok kéz nyúlna újra felém.
Szeretek festeni, színekkel beszélni,
Virágot, eget, arcot megidézni.
Amit a szó néha elmondani fél,
Az ecset alatt mégis útra kél.
A testem sokszor próbára tesz engem,
Fájdalom jár néha mélyen bennem.
Vannak napok, mikor nehezebb minden,
Mégis keresem a szépet idebenn.
Imádom a rétet, a fák levegőjét,
A hajnal tiszta, aranyló derűjét.
A tücsökdal este lágyan rám simul,
A szívem ilyenkor újra kisimul.
Ilyen vagyok: érzékeny ember,
Szeretni tudok egész szívemmel.
Anyaként adok, feleségként társ vagyok,
Alkotóként színt és melegséget hagyok.
Ismerj meg engem a versek mélyén,
Kávéillatú hajnal fényén.
Aki rám néz, talán csak arcot lát,
De bennem sok megélt történet áll.
