A Nő reggeltől estig helytáll rendületlen,
anya, feleség, társ minden egyben.
Dolgozik, figyel, viszi a házat,
száz apró dolgot csendben elrendez.
Tanítja gyermekét szóra, csendre,
arra, mi fontos – jóra, rendre.
Érzékeny lelke mindent megérez,
ereje elfogy, de el nem ereszt.
Éjszaka sír, a Hold látja könnyeit,
virraszt gyermeke mellett.
Elfárad néha, türelme fogy,
de reggel újra ott áll, ahogy szokott.
Néha hisztis, mert nő,
de ölelésében a szeretete csak nő,
mely szívből fakad,
és soha, de soha ki nem apad.
