A talpad alatt érzed a nedves talajt.
Itt most megáll egy pillanatra minden.
A lépések kissé nehezek,
hoznak magukkal emléket, terhet,
napokat, amikor visszafordultál volna,
de mégis mentél tovább.
Menni kellett.
A fény a bokádnál rád tapadt,
mint a por, azoknak a helyeknek a nyoma,
ahol álltál remegve,
és nem történt baj.
A Föld örül veled,
ismeri a súlyt,
ismer téged,
minden lépésedben.
A járás közben lassan elcsitul,
ami volt, elmúlt.
Marad a test ritmusa,
a belső igen,
és a halk felismerés,
hogy ami megtörtént, úgy volt jó.
