Kosárban piroslik a meggy,
nap csókolta, édes lett, meleg.
Levél alól mosolyog már,
mintha a fény karolná át.
Ott áll a fán, ring a vágyban,
érett illat lebeg a házban.
Nagyi szedi – jól tudja,
milyen kincs ez mostanra.
Mérleg nélkül, érzés szerint
méri a lisztet, szívét megint.
Habot ver, s lelkéből kever –
a titok szíve mélyén terem.
S a sütőből, mint egy mese,
kikerül a finom süteménye.
Puha, meleg, omlós csoda –
ily ízt nem tud csak a mama.
Van egy íz, mit nem feledsz,
mert szívből jött, s ott marad veled.
Még a meggy is tudja ezt:
a szeretet a süti lelke lesz.
