Fájdalmas vihar

A szél ma nem csak fákhoz szólt,

bennem is átvonult a zaj –

csontjaim közt remegve szólt

egy régi, elfeledett jaj.

A háztetők fölött sikoltott,

mint elfojtott, mély sóhajok,

megcsavart mindent, ami mozdult,

s amit ősidők óta hordozok.

A fű hajolt, nem kérdezett,

a felhő nyúlt, de nem esett –

a fákat térdre vitte mégis,

s bennem valami megrepedt.

Nem kértem fájdalmat, de jött,

mint rég ismert, hűséges vendég,

szívem ajtaján becsapott,

s mögötte csend… megértés… rejtőzött.

Mert minden vihar mondani jön,

hogy amit rejtek, nem marad,

a változás nem könyörül,

de hoz: igazabb holnapokat.

Most, hogy csendesült a táj,

s a levegő tisztább –

érzem, hogy én is új erővel

lépek át a holnap kapuján.

A szelídség útja

Hálás vagyok az életért,

még akkor is, ha fáj —

mert minden tanít —

a csend is, a pofon is.

Elfogadom, mi érkezik,

mint eső, mely csendben hull rám,

s együttérzéssel lépek közétek,

hisz ki tudja, mit rejt egy tekintet?

Az érzések nem gyengeségek —

kapuk,

melyeken át a lélek

hazatalál.

A változás minden nap megérint,

lágyan vagy viharosan.

Az élet áramlik —

s én mozdulok vele hangtalan.

A szeretet a középpont,

a rejtett, halk erő,

mint fény a víz alatt:

mindenben ott időz.

A mindennapokban él a csoda —

egy mosolyban,

egy csendes pillantásban,

egy mozdulatban,

amit nem mindenki lát.

Adni — nem csupán tárgyat,

hanem időt, figyelmet,

a most ajándékát,

egy érintést, egy szívdobbanást.

Tenni valamit,

akár egy szóval,

egy jelenléttel —

mert minden számít.

A problémák tükröt tartanak,

az emberek — tükrök és tanítók.

A pofon fáj…

de benne néha ott a válasz is, a jó.

És végül, ha valaki kérdezné,

ki vagy te,

én így felelnék:

A szelídség,

amiben ott rejlik az erő,

a tükör, hogy meglásd másban a szépet,

még akkor is,

amikor mindenki más csak hibát keres.

Egykor szép volt minden...

Forrón hömpölyög a reggeli levegő,

az Alföld perzselő napsugara lágyan ráborul mindenre.

Szórja fényét, éget, mégis simogat —

a fák kitartanak, de a fű csendben föladja.

A madarak dalolnak, boldogságban úszva,

Robika, a kis papagáj, táncol a hangok között,

szótagokkal festi tele a levegőt,

mintha ő is a természet örök része volna.

Mollyka hempereg a harmatos fűben,

játszik, könnyed, szabad, boldogan.

A fák lombjai szélesen szétterülnek —

őrző árnyékot szőnek a perzselő tűz elől.

Negyven fok perzsel szinte minden nap,

forróság, ami nemcsak a testet mardossa,

hanem a lelket is lángra gyújtja,

próbára téve szívemet és lelkemet.

A természet megváltozott —

olyan lett, mint az emberek lelke.

A régi nyarak bársonyos esti varázsa

már csak apró fényként pislákol bennem,

a csöndes emlékek mélyén.

A csillagok már nem suttognak meséket,

vagy csak én távolodtam el tőlük?

A szél is ritkábban ringat,

de bennem még élnek azok a csillagfényes nyári éjszakák,

egy suttogó, lombok alatti este,

és az a halk, titkos mondat:

„Egykor szép volt minden.”

A saját szemüveg

Az életben szerzett tapasztalatok, a szívünkben őrzött érzések, a megélt örömök és fájdalmak formálják azt a lencsét, amelyen át szemléljük a minket körülvevő valóságot. Ez a szemüveg egyedi, személyes és megismételhetetlen. Senki más nem lát pontosan úgy, mint a másik ember, mert senki nem élte át ugyanazokat a pillanatokat, ugyanazokat az érzelmeket.

Az igaz bölcsesség nem abból fakad, hogy valaki tudja a „helyes” utat, hanem abból, hogy felismeri: a másik szemüvege is értékes, és az ő igazsága is létezik, még ha nem is egyezik a sajátunkkal. A tudatosság abban rejlik, hogy megértjük, a világ színesebb és gazdagabb, mint egyetlen nézőpont, és ez a sokszínűség adja meg az élet valódi szépségét.

Ha megpróbálják ránk kényszeríteni a saját látásmódukat, akkor bezárjuk magunkat egy keskeny keretbe, és elveszítjük a lehetőséget, hogy mások szemével is lássunk. Ez pedig elzár minket az új tapasztalatok, az empátia és a valódi kapcsolat mélysége elől.

Mindenkinek megvan a joga, hogy a saját szemüvegén keresztül lássa a világot, és hogy ez a látás formálja az életét. Ez az egyediség a lélek tánca a végtelenben, melyből minden fény másként ragyog.

És ne feledd:

„Az igazi látás nem a szemhez kötött, hanem a szív nyitottságához — aki képes mások szemüvegén keresztül is látni, az látja meg a világ valódi arcát, az összképet.”

Álmodj, kedvesem /lélekvers/

Szél simít lágyan, csendbe burkol,

Hold fénye ringat, mint bársonyos fény.

Csillagok tánca az éj selymén,

Álmok kapuja nyílik halkan.

Lépteid csendben szállnak tova,

Lélekvirág nyílik a sötétben.

Szívedben béke, halk ének,

Álmod legyen tündöklő, mézes.

Pihenj hát csendben, édesen, nyugodtan,

Könnyeid feloldja az éj sodra.

Reggel új fényt hoz hajnalod,

De most álmodj, kedvesem, álmod!

Július, a kis virág

Július nem robban be —

ő úgy érkezik, mint egy kis virág,

ami sokáig a föld alatt élt,

csendben, szinte láthatatlanul.

Nem sietett.

Nem kellett, hogy lássák.

Csak érlelődött,

és napfényről álmodott,

ölelésről, esőről,

az égről, amit még sosem látott.

És most…

egyszer csak kibújt.

Finoman, törékenyen, de mégis erősen.

Nem harsányan, nem kérkedve —

csak úgy, ahogy a lélek virágzik:

igazán.

A július is ilyen lesz.

Nem a világért, nem a zajért —

hanem azért, ami belül már készen áll.

A bennem élő kis virágért,

aki végre látni akarja a fényt, és

meg is látja.

Anyaszív üzenete – Fiam születésnapjára

Mikor először megpillantottalak,
szememben megjelentek az öröm könnyei.
Ott voltál a karjaimban –
egy csöppnyi élet,
melyben ősi szeretet derengett.
Akkor zártalak örökre a szívembe,
s azóta ott vagy – örök helyeden.

Mindig érzékeny voltál.
Szemedben a jóság szelíd fénye égett,
és már gyermekéveidben is
úgy szerettél,
ahogyan csak a legnemesebb lelkek tudnak.
A szeretet, mely Veled született,
ma is beragyog mindent, amerre jársz.

Büszkén néztelek végig az úton –
ahogy léptél, botlottál, emelkedtél.
S ma, amikor felnőtt férfiként állsz előttem,
szívem még inkább megtelik fénnyel.
Nálad tisztább, igazabb embert
el sem tudnék képzelni.
Büszke vagyok rád –
és hálás, hogy az édesanyád lehetek.

Köszönöm az ajándékot,
amit Te jelentettél nekem:
hogy abból a kis életből,
akit egykor szívem alatt hordoztam,
egy csodálatos ember lett.

S most, e jeles napon,
csak ezt kívánom:
hogy minden álmod, vágyad
beteljesüljön –
mert méltó vagy rá,
mert megérdemled.

Boldog születésnapot,
drága fiam.
Szeretlek örökkön-örökké.

Anyai öleléssel – Édesanyád.